Lengyelország: Krakkó, Przemysl, Oswiecim, 2005.05.13-16.

Második rész

Május 15-én, vasárnap busszal Oswiecim-be, vagyis Auschwitz-ba utaztunk, megtekinteni az egykori koncentrációs táborok helyén létesült múzeumokat. A tárgyi, video- és fotó-emlékeket természetesen a látogató közönség átlagára "lőtték be", így kellőképpen elgondolkodtatóak, de nem mennek el odáig, hogy a vendég valóban szembesüljön valamelyik (bármelyik!) szereplőcsoporttal.

Közvetlen vasúti vonatkozása - a három tábor között messze legnagyobb területű - Brzezinka/Birkenau-nak van, a képen a fogadó állomást látjuk, háttal a bejáratnak.

A felépítmény a bejáratnál. Baloldalt sajátságos sínleerősítési megoldást látunk, amely provizórikusan elfogadható, bár... Jobboldalt a közvetlen leerősítés már inkább korhű.
A fogadó állomás 3 vágányos, egyalfás féllíra, a vp.-i végén rövid kihúzóval (az erdősáv előtt), valószínűleg csak körüljárás céljából. Érdekes módon, éppenhogy a rövidebb vágányok alkalmasak kirakodás (???) végrehajtására.

A két táborhoz (a laktanyából átalakított eredetihez, valamint a síkságon létesített, jóval inkább halálgyár-ízű Birkenau-hoz) rendre Oswiecim állomás végponti váltókörzetétől vp. felé nézve balra, valamint az állomás utáni tárolóból jobbra egy-egy iparvágány vezet. A Birkenau-i viszonylagos épségben maradt meg, az Auschwitz-i viszont a becsatlakozásnál elbontott, mivel a funkcióját vesztett vágányt még emlék céljából is értelmetlen volt átvezetni egy forgalmas közúton.

A képen látható 3 részes, EN57-1576 pályaszámú villamos motorvonat Kraków Plaszów-ra közlekedik a 94-es vonalon, Spitkowice-n át - délutáni vonatozáshoz tehát tökéletesen megfelelő. 14:10-kor indul, 43030 vonatszámon közlekedik.
A felvételi épület az 1. vágány mellől.
A Krakkó-környéki hálózat térképét matricázták ki a kocsi egyik válaszfalára, feltüntetve a zónás, időkorlátos- ill. havijegyek alkalmazási lehetőségeit.

Oswiecim a zónás jegyekhez túl messze van, ezért négyfős, "különutas" csapatunk viszonylati jegyeket kap. Nyomdailag előkészített, gépi kiadású, formátuma azonban eltér a távolsági vonatokra eddig beszerzett jegyektől: hosszúkás, fekvő elrendezés helyett kisebb, álló elrendezésű. Az operátor, a "PKP Przewozy Regionalne" itt előnyomtatott, míg a fekvő elrendezésű jegyeknél a kiadógép nyomtatja, a papíron eredetileg csak a PKP logo található meg.

Az EN57 utastere.
A vezérállás. A jármű legnagyobb üzemi sebessége a felirat szerint 110 km/h.

A kezdeti utasterhelés 10% alatt, indulás +8-cal. A menesztés rádión történik - a szolgálattal nem rendelkező helyeken a továbbiakban ugyanezt a módszert követi a személyzet: a kalauz hölgy mobil adóvevővel közlekedik, amely a mozdonyrádióval tartja a kapcsolatot.

A vonal (száma 94-es) kétvágányú, villamosított. UIC S49 sínrendszerű, faaljas, GEO sínleerősítéssel, előbb illesztéses, majd hézagnélküli. A szelvényszámozás csökkenő, Kraków Plaszów kezdőpontú, Oswiecim 63.7-nél fekszik. A közlekedés állomástávolságú.

Oswiecim kp.-i váltókörzetén 30-as lassújel, a korlátozás a külön kitáblázott, újabb 30-assal együtt, 62.4-ig tart. A bal vg.-ban 61.7-ig felújítási munkálatok - vélhetőleg az ott meglévő 30 km/h megszüntetésére irányulóan -, ezért helytelenben megyünk.

A képen a Visztula mellékfolyóján, a Sola-n átívelő híd. Ezt követően 60 km/h, szennyezett ágyazat.

Dwory végponti váltókörzetén visszatesznek a helyes vágányra. Az állomás fény bejárati, egyéni fény kijárati jelzőkkel felszerelt, 5 vágányos, az 1. és 4. betonaljas, a többi faaljas. A kezdőponti kijárat előtt ismétlőjelzőket helyeztek el, mivel ívben fekszik ez a rész. Utascsere nincs. 25-ös lassújel a kp.-i váltókörzeten, ahonnan jobbra (kp. felé nézve!) villamosított vágány ágazik ki és halad az 56.0 magasságában található, hosszan húzódó gyártelephez (vegyipari üzemhez). 80 km/h-ra, a pályasebességre gyorsulunk - egészen 55.4-ig, ahol 30-as lassújel kezdődik, 54.5-nél ér véget. Tovább 60 km/h.

Wlosienica megállóhelyen 4 felszálló.

Az 51.5-nél lévő fénysorompós útátjárónál igen vízzsákos a felépítmény.

Przeciszów állomás peronvégétől, 50.3-tól 30-as lassújel. Utascsere nincs az állomáson, amely fény bejárati, egyéni fény kijárati jelzős, 4 vágányos (szimmetrikus elrendezésű), a 4. vg. betonaljas. Kezdőponti végénél fény- és félsorompós útátjáró. A váltókörzettől 60 km/h. 49.0-tól a jobb vágány 1,5 km hosszan önzáró szorítórugós sínleerősítésű.

48.3-nál ET22-438 által vontatott tehervonat jön a szomszéd vágányon. 46.5 magasságában igen szennyezett a bal vágány ágyazata. 46.1-ben útátjáró, pontszerű 40-es lassújel.

Zator állomáson 3 felszálló. Eredetileg 4 átmenő vágányos (plusz a felvételi épület felől rakodó csonkavágány) állomás fényjelzőkkel, jelenleg megállóként funkcionál, épületei pusztulnak, szolgálat nincs, jelzői üzemen kívül helyezve. 60 km/h továbbra is.
A Skawa folyó hídja 44.6-nál.

44.1-nél és 43.4-nél fénysorompós útátjáró, 43.1-50-től 42.5-ig 30 km/h, majd jobbról (kp. felé nézve!) a (most már) nem villamosított, Wadowice-i 103-as vonal csatlakozik.

Spitkowice állomás vp. váltókörzeténél.
Spitkowice. Itt nem az átmenő fővágányok közé építettek utasperont, hanem az átmenők oldalára egyet-egyet, ennek megfelelően a gyalogosfelüljáró is hosszabb. Az állomás fény bejárati, egyéni fény kijárati jelzős, 12 átmenő vágányos, a 3. és 4. a két átmenő fővágány. Kb. 70 utas száll fel, többségük iskolás csoporthoz tartozik.

A kp.-i váltókörzetből balra (kp. felé nézve!) ágazik ki a 103-as vonal folytatása, Trzebinia felé. A felsővezeték tartóoszlopok még megvannak, a "pókhálót" eltávolították - így kellőképpen pusztulás-hangulatot áraszt, de ezalól az alaphangulat alól maga a 94-es vonal sem kivétel. Fokozásképpen, Spitkowice-tól a jobb vágányt lezárták, és valószínűleg nem felújítás miatt. Nemrég vonták ki a forgalomból, a növényzet éppencsak megkezdte alattomos munkáját.

Spitkowice Kepki megálló: 2 felszálló, 1 leszálló.
Ryczów állomáson 3 felszálló, 2 leszálló. Szintén csak múlt időben állomás, ugyanúgy üzemen kívül helyezett minden berendezése, mint a hasonló elrendezésű Zator-nak. Az 1. vágányt itt már elbontották. Az enyészetnek átadott eszközök között ismétlőjelzőket is látunk, mivel ívben fekszik az (ex)állomás.

36.4-től, Ryczów volt kp.-i váltókörzetétől 36.0-ig 30-as lassújel, 35.2-nél útátjáróban pontszerű 10-es. 34.8-nál áteresz található, ez a jobb vágányban sínprovizóriumból készült - kár, hogy nem sikerült lefényképeznem.

Pólwies megállóban 2 felszálló, 7 leszálló.
Ezután igen rossz állapotú az ágyazat, de továbbra is 60 km/h-t tartunk.
Brzeznica állomás, 1 felszálló. Fény bejárati, egyéni fény kijárati jelzős, 4 vágányos, az 1. és 4. vg. betonaljas, az átmenő fővágányok pedig faaljasak, GEO sínleerősítésűek. Szolgálat van.

Tehervonat tart Spitkowice felé. Ebben az ET22-206-osban az a különleges, hogy a fényszórói átmeneti állapotot türköznek. Már nem a "PKP classic" lámpák, de még nem is a legújabban használatos, süllyesztett-szögletes megoldás.

Brzeznica felvételi épülete.

Innentől a jobb vágány megint használható, "cserébe" az állomás területén 30 km/h, majd 29.5-től 100 m hosszan ugyanennyi.

A stabilan kifejlődő csőlátást enyhítendő, röpke oldalpillantás: szükségvonókészülék a vezérállás padlóján, amellyel a Scharfenberg-jellegű vonó-ütközőkészülékkel ellátott motorvonat csavarkapoccsal rendelkező járműhöz kapcsolható, a jobb szélén lévő szemnél fogva.
Jaskowice, 3 felszálló.
A jobb vágány itt kedvezőbb állapotú, frissebb ágyazatú.
Wielkie Drogi állomás vp-i váltókörzeténél, 24.3-tól 30-as lassújel, a peron kp.-i végéig (23.8). Utascsere nincs.
5 átmenő vágányos, az 1. és 2. részlegesen elbontott, az 5. még megvan. Zator és Ryczów mintájára, állomási mivoltától megfosztották, fényjelzői az újrahasznosítást vagy az enyészetet várják.
Négyrészes EN71 jön Krakkó felől, a 22.6-nál.
Zelczyna megállóhelyen 1 felszálló, 2 leszálló.
Podbory Skawinskie állomás 6 átmenő vágányos (mindegyiket használják), a 2. és 3. a két átmenő fővágány. Fény bejárati, egyéni fény kijárati jelzők. Utascsere nincs. A vp-i váltókörzetében 40-es lassújel. Felvételi épülete kerítéssel elzárt, nem használható. Kp. váltókörzeténél PS-00 jelű, felsővezetékes munkagépet látunk.

A jobb vágány innentől újfent használaton kívül helyezett, de a jobb oldalán (kp. felé nézve a bal szélen) egy harmadik, nem villamosított vágány is húzódik, amelyen közlekednek. A bal vágányt nemrég újították fel, friss ágyazati anyagával élesen elüt a másik két sínpár fűbe temetett látványától.

18.6+50-től 30-as lassújel, kissugarú ellenív és/vagy épülő áteresz miatt. A jobb vágányt itt meg is szakították, tehát vélhető, hogy nem mondtak le róla végleg. Ezután 60 km/h, és a nem villamosított vágány egy erőmű-szerű telep felé fordul el.

Skawina Zachodnia megállóban nincs utascsere. Az épület alaposan lepusztult. 16.6-nál jobbról (kp. felé nézve!) iparvágány csatlakozik.

Skawina állomás vp.-i váltókörzetén 20 km/h. 1 felszálló, 3 leszálló. Fény bejárati, egyéni fény kijárati jelzők, 8 átmenő vágány, a 2. és 3. a két átmenő fővágány. Csonkavágány a kp. felől a felvételi épület oldalán. Az átmenők között szigetperon, valamint az 1. vg. mellett is peron található. 50-es lassújel a kp.-i váltókörzetén, 14.6-ig. A váltók állítása vonóvezetékes, a két váltókörzetnél lévő tornyokból - a vonal többi állomása is hasonló elrendezésű, a jelenben, vagy - a megszüntetetteken - múlt időben.

Skawina-tól térközös a közlekedés, a jobb vágány használatban van.

Az 50-es lassújel után a második szakasz jön a vonalon, ahol nincs sebességkorlátozás, 90 km/h-ig húzzuk fel, egészen 13.1-ig, ahonnan 50 km/h. 12.4-nél vége a lassújelnek, viszont Kraków Sidzina megálló következik 11.5-nél. 1 felszálló. 80 hm/h-ig sikerül gyorsulni a soronkövetkező korlátozásig, 10.2-ig, amely 60-as. 9.1-nél ez végetér, újból 80 km/h.
Kraków Swoszowice állomáson nincs utascsere. 4 vágányos, az 1. vg. részlegesen elbontott, a 4. ellenben ágyazatpótlást kapott. Fényjelzős ez az állomás is. A kp-i váltókörzettől kissugarú ellenív, illesztéses felépítmény. 6.1-50-nél áteresz miatt 50 km/h, azután 80 km/h.
Kraków Lagiewniki, kb. 30 leszálló, a zöm az iskolás csoportból.

3.4-től 40-es lassújel.

Kraków Bonarka állomáson 1 leszálló. 8 vágányos féllíra, fényjelzőkkel. Szigetperon az átmenő fővágányok között, a felvételi épülettel átellenes oldalon. EN57-1171 tart Oswiecim felé.
Kraków Krzemionki megállóhelyen 7 leszálló.
Kraków Plaszów előtt, a főpályaudvarra tartó vonal becsatlakozásánál.
A kép bal szélén, a hídon a rendező másik oldalára tartó, a vonalunkból kiágazott vágányok láthatók; balról a főpályaudvari, kissé távolabb, párhuzamosan a Lobzów-tól kelet felé kerülő, a rendezőre futó vágány.
Kraków Plaszów, megérkezés, a késést menetközben maradéktalanul sikerült eltüntetni. A motorvonat az utasok leszállása után előrehúz.
A másik oldalon EN71 érkezett Tarnów felől.
IC indul Kraków Glówny irányába EU07-532-vel. Megfigyelhetjük, hogy fényszóróit jóval kompaktabbakra cserélték le (H3 halogén izzókkal). A főfényszórónál a "kör négyszögesítése" talán nem a legszerencsésebb esztétikailag.
ET22-742, a második képen a Wieliczka felé tegnap kipróbált, ED72-010-essel együtt. Fényszórói ugyancsak a legújabban szokásos, halogénizzós-szögletes-süllyesztett kivitelűek, ami alaposan megváltoztatja az egész homlok jellegét.
PS-00 felsővezetékes munkagép, ugyanolyan, mint a Podbory Skawinskie-nél megfigyelt.
A felvételi épület hátulról. A környéken - külvárosi állomás stílusban - több bodega található, ahol hamburger, sült kolbász, zöldség és más cikkek szerezhetők be.
"Bevetésre" váró EU07-esek. A homlok sárga festése 1987-től lett divatos jópár éven keresztül, a nappali homlokfény használattal együtt, miután akkoriban a PKP-nak több súlyos balesetet sikerült zsinórban elkönyvelnie. Legutóbb megint visszatértek a zöld különböző árnyalataihoz.
Kraków Glówny-ra több lehetőség kínálkozik, háromfősre fogyatkozott társaságunk végülis a Lublin-ba közlekedő, 32100-as számú vonatot választja. Utolsó kocsija egyhónapos fővizsgás, fülkés 2. o., amelynek mellékhelyisége igen kellemes meglepetést okoz.
EU07-059 a vonat élén. A borult ég jól kiemeli friss-zöld szineit.
Indulás előtt a szomszéd vágányon elég jó helyzetet foglaló, 1992-es gyártású, EP09-024 kínálja fel magát néhány fotó erejéig. Az alumíniumból készült, Pafawag gyári táblán külön gyári szám nem szerepel, a PKP-s pályaszámot találjuk egyedüli azonosítójelként.
Az EP09 futóművének részlete. A széttartó ingás megoldás szekunder rugólépcsővel kombinálva, ellentétes dőlésszögű hidraulikus lengéscsillapítóval, igencsak emlékeztet a "Nagy Testvér" VL10, VL80 mozdonycsaládjaiban alkalmazottakhoz.
Plaszów gazdag járműkínálatából még egy EU07, a 205-ös.
EN71-037 szintén a főpályaudvarra tart (vonatszáma 20, Tarnów-ból jön), de nem tágítunk fűzöld szinekben pompázó mozdonyú vonatunktól.
(A "félbevágott úr" annyira megtetszett, hogy nem volt szívem kivenni a képből.)
Indulás utáni kapáslövés: ET22-999 mögött EP09, EU07, ET22 sorakozik, munkára várva.
Kraków Glówny Plaszów felőli váltókörzete, jobboldalt a régi felvételi épülettel.
SM42-886 - a gyenge fényben sajnos picit be is mozdul, és csak azért hagyom meg, hogy bemutathassam a szigetperonokat közrefogó vágány-párok közötti "szervíz-vágányt", ahol körüljárások, tolatómozgások bonyolíthatók az utasoktól elzártan.
A régi felvételi épület árkádjai alatt. Ez a Plaszów-i váltókörzethez közelebb helyezkedik el, de már csak váróteremként, pénztárként vehető igénybe. Az új "komplexum" a hátam mögötti, tetővel rendelkező magasperonokból, és a vágányokra merőleges aluljáróból áll. A tágas aluljáróban büféket, pénztárakat, információs pultokat alakítottak ki.
ET22-742 újból feltűnik, ezúttal az északabbra létesített tárolóról hozott személykocsikat, aztán leakad, körüljár.
Esti városnézés következik családostul, kis időre elszakadva a vasúttól.
A "Cracovia" 22:30-as indulása előtt visszaérkezünk a főpályaudvarhoz.
Esti hangulat a Plaszów felőli váltókörzetnél, a régi felvételi épület oldaláról.

A vonatot Plavec-ig EP07-410 továbbítja. A kocsik: elől a Nosztalgia-stokk, az elején a 361-es, a végén a 309-es. A menetrendszerinti kocsik élén a "Wars" feliratú lengyel kusett, 70-80 091, majd (MÁV-os) 20-80 004, 20-80 011, 39-80 010, 20-80 000, végül a Bukarestig közlekedő román fülkés: 51 53 21-80 002.
Muszyna-ra 43 perc késéssel érkezünk, a menetrend jótékony hatásának köszönhetően +33-mal indulunk. Plavec-ben is sikerül rövidre fogni, így +26 marad. Lipany-ból sajnos csak 4:25-kor mozdulunk, ami +33.
Miskolcon +37-nél tartunk, a tolatást (román leakad; 20-17 017, 20-37 328, 20-37 058, 20-37 048 ránk akad) hamar befejezik, ezzel +29. Pécel-Rákos között a bal vágány lezárva felsővezeték karbantartás miatt, a Keletibe érkezéskor +35 a "végeredmény". Magyar szakaszon a vontatójármű szerepét V43 1039 alakította.

Összességében az út szervezése maximálisan korrekt volt, a vendégek jól érezték magukat. Én pedig egy-egy villanásnyira igen kellemesen elmerültem a lengyel vasutak világában, amely érdekes, gazdag, bár egyes vonalak pusztulása elkeserítő méreteket ölt. Ez azonban valószínűleg belátható időn belül nem megfordítható, mondhatni "az élet rendje". A változáshoz vagy a vasútnak kell változnia, vagy a környezeti körülményeknek...

Vissza az első részre

Vissza a főlapra