A kontinens végén - harmadik rész

 

A hatodik nap (2010. június 10., csütörtök) újfent derült, tiszta, bár az eddigieknél hűvösebb: 30 fok alatti hőmérséklet várható napközben. Fél nyolckor nem kell tülekedni a reggelizőhelyen, mert a kelet-ázsiai polgárok még csak most törölgetik az álmot a szemükből a szobájukban, nekem pedig jól jönnek az ajándék percek, hisz' el kell érnem az Aranyszarv-öböl túlpartjáról, a Csurkin-foki állomásról, Misz Csurkinról induló elektricskát.
Éjjel a haditengerészek részlegéből távozott az Irtis nevű, kissé rozsdás, fehér színű hajó, viszont a harci egységek frissültek az 548-as oldalszámú Admiral Pantyelejevvel. Az Interneten megtudhatjuk róla, hogy részt vett a szomáliai kalózok elleni akciókban, egy kalózhajót elsüllyesztett. A típus fegyverzete címszavakban felsorolva is fél oldalnyit tesz ki (ágyúk, rakéták, torpedók), ígyhát nem feltételezhetjük, hogy a szomáliai megélhetésieknek esélyük lett volna sikeres ellentevékenységet kifejteni. A tengeralattjáróvadász most békésen pihen a parti őrség 356-os oldalszámú, Uragan nevű, beindított motorú járműve mellett. A 36-os mólótól Szlavjanka felé indul a Kometa-29 szárnyashajó, illetve a kék, ferde kompok egyike, a Primorec.

Hamarosan feltűnik a személyszállító komp, vagyis Jakov Butakov - 8:15-kor fordul a túlsó partra. Engedélyezett utasterhelése 176 fő, érkezőben nagyjából tele van, az utasok munkába igyekezvén, városi közlekedési eszközként használják. Kikötési módszere igen egyszerű: a jármű megközelíti a mólót és alacsony csavarfordulattal, a hajóorrnál és az oldalnál feltámaszkodik rá, miközben lezajlik az utascsere.
Mellettünk a Zaliv Vosztok autós komp gyűjt utast és járművet a Russzkij-szigetre. (A hajóval és a szigettel egyaránt közelebbi ismeretséget kötünk hamarosan.) A 12 rubeles jegyet mindössze tizen váltjuk meg, a Csurkin-fok lakóövezetéből mindenki a belvárosba igyekszik reggel, az ellenirányú forgalom minimális. Elindulunk. A hajózás negatív hatásait mindjárt láthatjuk, elég csak lepillantani a vízre: az örvények éppen ide, a 36-os móló mellé gyűjtik az összes mocskot. Messzebbre tekintve persze üdítőbb a kép, akár a Skot-félsziget felőli, Z-alakú partszakaszt, akár a halkikötőt vizslatjuk.
Az épülő közúti összeköttetés csurkin-foki hídfőjénél (a Pervomajszkij hajójavító üzem mellett) a Pallada nevű vitorlás tűnik ki a motoros vízijárművek közül. A halkikötőnél az Argut horgonyozták le, a nemzetközi nyilvántartás szerint jelenleg nem aktív, talán raktárként használja a tulajdonosa.
Még egy gyors pillantás a kereskedelmi kikötőre, az öböl belvárosi partjára, és már is is érkeztünk. Körülbelül százan várakoznak a déli parton, a csúcs tehát az előző járattal tetőzött, maradtak a későnkelők.
A mólótól acélszerkezetű, deszkaburkolatú gyalogosfelüljáró vezet a halkikötő vasúti kapcsolata felett. Egyik ága, további lépcsősorokkal, feljut egészen a magas part tetejére, az ottani lakóövezethez. Alattam TEM2-esek dolgoznak - két classic (1596-os és 1598-as) csatolva, és külön az 1978 utáni küllemű TEM2u-8728 -, balra tekintve pedig az új híd építkezésének pillanatképeit rögzíthetjük. A móló Poltavszkaja utcáról nyíló, közúti kapcsolata kézi útsorompós átjáróban metszi a halkikötő sínpárjait és a szomszédos Diomid-öblöt feltáró vontatóvágányt. A "lazacterminál" felől egybecsatlakoznak a sínpárok (elég sok hűtőkocsit látunk mindenfelé), majd keleti irányban szétbontakozik Misz Csurkin (Csurkin-fok) állomás lírája. A csurkin-foki vonal villamosított, az állomást beleértve, a terminálokat azonban dízelvontatással szolgálják ki, ennek megfelelően a végponti (terminálok felőli, nyugati) váltókörzetnél fogy el a drót. A keretállásos felsővezetékrendszer alatt hat faaljas átmenőt, valamint a víz felőli (északi) oldalon kettő, az ellentétes oldalon egy csonkát számolhatuk. A csonkákat a kezdőponti (keleti) váltókörzetbe kötötték. A kitérők faaljasak, helyszíni állításúak, egy részük R50 sínrendszerű, forgócsapos. Kijárati jelzőket nem állítottak. Öt átmenőt túlnyomórészt hűtőkből és konténerszállítókból összeállított kocsicsoportok foglalnak. A magas part aljában létesített, szilikáttégla falú, kétszintes forgalmi épület közelében az 1. mellett SK-szintű, beton járólap burkolatú, szolgálati peron húzódik. Az épülettől nagy jóindulattal aszfaltburkolatúnak nevezhető gyalogút vezet tovább, az állomás közepe táján végetérő, faaljas csonka bakjáig. A csonka elővárosi villamos motorvonatok végállomásoztatására szolgál, az utasforgalmi létesítmények között aszfaltburkolatú, fém határolókorlátos, 8 kocsira méretezett, magas oldalperon és lapostetős, egyszintes, hullámlemezből rótt felvételi épület említhető. A panelházakkal beépített magas partról lépcsősor és aszfaltozott gyalogút vezet ki a peronra. A bakhoz közelebb betontömböket, törmeléket dobáltak le a házakat övező Kalinyin útról a domboldal fái közé - valószínűleg a nagyonélhető-nagyoneurópai fíling ellenpontjaként, a csakazértse-nagyonélhető társaság előadásában, az út nemrég elvégzett újraaszfaltozásakor és szélesítésekor. (A közeli Pricsaljnaja (móló) nevű buszmegállónál benzinkút működik. Aktuális áraik: a 95-ös benzin literje 26 rubel, a 92-es 25 rubel, a dízel 22 rubel.)

A bádogbarakk pénztárában megveszem a Csajka megállóig szóló, teljesárú jegyemet, 22 rubelért. 9:25-kor, pontosan érkezik az elektricska, amely 9:55-kor, 6309-es számon fordul Kipariszovóra. 25 km/h-val halad a váltókörzeten, fékez, csigatempóban húz fel a bakig, hogy kitehesse harminc utasát. Szerelvénye a már többször látott, nyolcrészes ED9t-0021 (ED9t-0018-ból hozzálegózva), utastere az ED2t/ED9t konstrukciót jellemző, átmeneti jellegű, fém ablakkeretekkel, félkemény, műbőrborítású ülésekkel és a klasszikus rigai vastag üvegbúrás, izzót rejtő lámpatestekkel. Indulásig 10% telítettséget sikerül elérni. A kísérőszemélyzet ezúttal kétfős, ellentétben az eddig tapasztalt, akár három-öt dolgozót is elérő csapatokkal. (Rendben van, hogy az elővárosi társaság igyekszik megakadályozni a bliccelést, de vajon mibe kerül ennyi jegyvizsgáló alkalmazása? Persze, ha az önkormányzat annak rendje-módja szerint fizeti a ráeső részt az üzemeltetésből, hát lelkük rajta.) A vezér akvitizálja a gépihangú utastájékoztató rendszert és ráérősen elindulunk, a váltókörzetet 25 km/h-val vesszük. Balra sajátcélú, a déli öbölpartra telepített, kisebb terminálokhoz tartozó vágány ágazik. A vonal egyvágányú, illesztéses, faaljas, féligszétválasztott sínszeges leerősítéssel, a felsővezetékrendszer egyedi, pörgetett vasbeton tartóoszlopos (a "színkód" fekete, egy fehér csíkkal), a tartószerkezetek ITR/ITSz jellegűek. A kezdőponti váltókörzet végétől 200 méterre fénysorompós útátjáróban metszünk egy, a mólókhoz tartó aszfaltutat - innen 40 km/h-ig gyorsítunk, majd vonali fékpróbát tartunk és ismét 40 km/h-t érünk el. Baloldalt raktárak, jobbra betonkerítés. A legális és kevésbé legális, nem biztosított gyalogosátjárók előtt a vezér nem takarékoskodik a légsíppal, sőt, a kerítések közé zárt, rövid íveket leíró, rosszul belátható pályán itt-ott a sebességet is csökkenti. Maljcevszkaja magas, aszfaltburkolatú, fém határolókorlátos peronja a jobb oldalra került, nem biztosított gyalogosátjáró található a végponti végénél, gyalogút lépcsőlejáróval a magas part felől, és beton gyalogosfelüljáró a kezdőponti peronvégnél. Misz Csurkinéhoz hasonló bádogépítmény ad helyet a pénztárnak. Hatvan új utas helyezkedik el az üléseken. A kezdőponti peronvég mögött 50 méterrel fény fedezőjelzőt állítottak Vtoraja Recska (kezdőpont) felé, 200 méterrel utána fénysorompós átjáróban metsszük a mólók aszfaltozott szervízútját. Ismét negyvenre gyorsítunk. Kiérünk az Aranyszarv-öböl csúcsához, jobbról, hozzánk képest valamivel magasabb szintről használatban lévő, villamosított, faaljas sínpár - az Ulissz-öböl termináljainak kapcsolata - közeledik és nyíltvonalon csatlakozik, rövid bal ívet követően jobbra villamosított, faaljas vágány ágazik a város keleti ipartelepeihez, és ugyanitt balra ível az Aranyszarv-öböl északi parti vontatóvágánya (amely Vlagyivosztok állomás kezdőponti váltókörzeténél lyukad ki). Egynyílású, alsópályás, rácsos, trapézövű hídon átszeljük a Szportyivnaja utcát a Lugovaja tér keleti sarkánál - az utca oldalában fut az egyetlen, üzemben maradt villamospálya -, ezután jobbról közeledik a keleti ipartelepi kapcsolat északi, faaljas deltaága a csak tehervonati feladatokat ellátó Gajdamak állomástól, fény- és motoros sorompós útátjáróban találkozik a Lugovaja térhez kijutó Szpiridonov utcával és Lugovaja megállóhelynél mellénk ér. Baloldalt magas, aszfaltburkolatú, fém határolókorlátos, a peronközépnél beton gyalogosfelüljáróval kiegészített oldalperon található. Kétszázan szállnak fel.

A kezdőponti peronvég mögött csatlakozik a deltaág - a fedezőjelzőket külön keretállásra helyezték -, bal ívet veszünk és máris előttünk az 1380 méter hosszú, egyenes vonalvezetésű, egyvágányú, terméskő falazatú, őrzött alagút, amely a Lugovaja környékét köti össze a Pervaja Recska völgyének déli oldalával. (Már az orosz-japán háborúkor tervbe vették a megépítését, de ténylegesen csak 1915-ben álltak neki, 1916-ban viszont félbehagyták, az I. Világháború ugyanis felemésztette az ide szánt pénzeket. Harmadik nekifutásra, 1934-1935 között fejezték be a munkákat és adták át a műtárgyat a forgalomnak. A végponti, vasbeton kapuzaton "1935" felirat látható, a kezdőpontin a mai napig megfigyelhető a "Sztálin elvtársról elnevezett alagút" felirat, pontosabban a sárgaréz betűk nyoma, hiába távolították el azokat évtizedekkel ezelőtt, nem sokkal a nagy vezér halála után.) Jobboldalt 600 milliméteres kisvasút vágánya halad, szín is tartozik hozzá a kapuzat mellett - a sínpár valószínűleg az alagúttal párhuzamos vízelvezető járat kiszolgálását segíti. 25 km/h-val gurulunk a lassújeles műtárgy belsejében. A kezdőponti kapuzat mögött jobb ívet veszünk és miközben kikeveredünk az előbevágásból, nyíltvonalon balra ágazik egy összekötővágány, amelynek a másik vége Pervaja Recska állomás kezdőponti váltókörzetéhez kapcsolódik, a telephely déli oldalában. Az összekötő néhányszáz méteren át a közelünkben marad, majd balra távolodik. A kitérő után következik Tretyja Rabocsaja megállóhely, elbontott oldalperonnal és eltávolított csonkával a jobb oldalon, a végponti peronvéghez (helyéhez) közelebb acélszerkezetű gyalogosfelüljáróval. (SzAVPE kisasszony bemondja a Tretyja Rabocsaját, de a vezér mindjárt hozzáteszi, hogy nem állunk meg.) Huszonötről negyvenre gyorsítunk a változatlanul faaljas, illesztéses vágányon. Lugovaján felszállt árus próbálkozik kínai zoknikkal és pólókkal, egyelőre a siker legkisebb jele nélkül. Jobb ívvel követjük a Zsigur utcát, azután balt kezdünk, két iparvágányt (a Pervaja Recska völgyében keletre tartó ipartelepi kapcsolatokat) és a Vojennoje Sossze-t keresztezzük felsőpályás hídon, az ív vége felé jobbról a lenti iparvágányokhoz tartozó, elbontott, fákkal benőtt deltaág nyomvonala közeledik. (Felsőpályás, ágyazatátvezetéses betonhídon szelte át a Vojennoje Sossze-t.) Folytatjuk a bal ívet és hatvanig gyorsítunk a jobb kéz felől magasodó, sziklás domb aljában. Baloldalt, a folyócska túlsó partján, raktárak mögött a személykocsitároló csoport és a telephely területe húzódik. Megérkezünk a főág mellé, hatvanas tempót tartva poroszkálunk Morgorodok megállóig, ahol százhúsz utast veszünk fel. Vtoraja Recskán százzal emelkedik a létszám.
Csajka megállóhelyen néhány felszálló kíváncsi az elektricskára, leszállóból azonban vagy száz akad, köztük én is. Célom a megállótól végpont felé eső szakasz (9275.0 környezetében) kipróbálása fotóhely szempontjából. Elindulok a pálya mentén. Az egyik keretállás másodlagosan madárfészektartóként szolgál, a madárcsalád egész nap figyelheti a vasúti forgalmat - már ha kíváncsiak ilyesmire.
A szélvihar-álló kivitelű hosszláncfüggesztés jól tanulmányozható a parti oldal dombvonulatáról. A tartószerkezetek az NR/NSz és az I(T)R/I(T)Sz típus kombinációi, üveg szigetelőelemekkel a tartósodrony függesztésénél és porcelán szigetelőkkel a többi ponton.
A felhozatalra nem lehet panasz: a hatrészes ED9m-0240 érkezik Partyizanszkból, TEM2um-078 gurul daruval, a vlagyivosztoki kikötők valamelyikétől 2ESz5k-074 kel útra vegyes összeállítású elegyével...
Usszurijszk irányából 3ESz5k-049 nyomul önürítősökkel és magasoldalfalúakkal...
...és a vasúti bemutató kellős közepén légibemutató is adódik: először magányos MiG-31 húz át az Amúri-öböl felett, kisvártatva pedig Szu-27 gépek laza köteléke indul hasonló útra. (A megoldást a helyi tévéadó esti hírműsora adja. Nyár elején feszültebbé vált a helyzet a két Korea között, a szokásos északi fenyegetőzésekkel, minekutána az Egyesült Államok hadgyakorlatot tervezett a Csendes-óceán eme térségébe, és a kínai, majd az orosz haderők hasonló lépést tettek. Összekötve az északiakat lecsendesítő demonstrációt a hasznosabb jellegű tevékenységgel, a tengeri hadgyakorlatot a légierő és a szárazföldi egységek összehangolt gyakorló-akciói fűszerezik. Az illetékes katonai vezető a tévéműsorban megígérte, hogy a műveletek komolyabb zajjal nem járnak - a hangosabb műsorszámokat lakatlan vidéken rendezik -, és néhány napig tartanak csupán, a kertben fejlődő salátára tehát biztosan nem lesznek káros hatással.)
A levegőből térjünk vissza a földre, mert egy kis hadgyakorlat-előkészítéstől a vasút persze nem áll meg. VL80t-1981 tűnik fel átállítós jellegű szolgálatot teljesítve, nem több mint harminc üres kocsival - hiába, no, öreg mozdony nem erőlteti meg magát -, azután a nyolcrészes ED9t-0022 kerül az objektív elé. Nahodka- (Tyihookeanszkaja-) Vlagyivosztok szárazföldi kompjáratként az emelt komfortfokozatú, Primorocska (Tengermellékecske) egyéni nevű ED9mk-0107 követi az elővárosit. Szóval a szolgáltató már eljutott odáig, hogy a vonatból valamiféle mesefigurát kreált, Sznyegurocska (Télapó segítőtársa, Hópehlyhecske) után szabadon. Aztán majd Primorocska szaloncukor helyett hirtelen felindulásból füstölt lazacot kezd osztogatni az egybegyűlteknek...
Megnézem közelebbről a strandot, ahova az önkormányzat - eltolva magától a vízminőség, a talpakat felsértő kagylóhéjak vagy bármi más jellegű probléma felelősségét - jó előre kihelyezte a "fürödni tilos" táblákat. Végigsétálok a parton, el-elugrom a felélénkült szél által korbácsolt hullámok elől. A strand végében, a homokon leállított autók között két fiatal hölgy napozik meztelenül, és mikor ellépkedek a közelükben, egyikük igazít testtartásán, hogy még véletlenül se lehessen kihagyni a portfólió megfigyelését. Most nem kívánok utánajárni, hogy exhibicionizmus vagy a hirtelen támadt üzletkötés reménye motiválta-e, ezért továbbsétálok, elhaladok a strandbejárat előtt (léghőmérséklet és vízhőfok gondosan kiírva egy táblára - ez most rendre 28 illetve 14 Celsius fok, a fürdést tehát nem annyira a tábla, mint inkább a környezeti körülmények gátolják), azzal visszatérek a pálya mellé. Hamarosan a PCs-13 pályás részleg MPT4-1206 darus munkagépe gurul Vlagyivosztok irányában.
Csajka kezdőponti peronvégeinél fény- és motoros sorompós, őrzött útátjáró található behajtásgátlóval - amíg jön a vonatom, jut idő fotózni a behajtásgátló lecsukott illetve felnyitott sorompóhoz tartozó helyzetét. Az útburkolat a szelvényszámozás szerinti jobbon (faaljas) részben gumi-, részben betonelemes, az ARSz-4-eses bal vágányé gumiburkolatú. Az úttal párhuzamosan gyalogosátjáró épült, betonelemes burkolattal, ezt külön sorompó nem biztosítja, persze a fénysorompót látja a gyalogos. A megállóban és attól végpont felé esően a bemutatott, kombinált jellegű tartószerkezetek hordozzák a kettős Y tartós hosszláncokat, üveg és műanyag szigetelőelemek közbeiktatásával. A megállóhelytől kezdőpont felé egy szakaszon egyedi tartóoszlopokat alkalmaztak, a tartószerkezetek azonban változatlanul kombinált NR/NSz + IR/ISz, "viharálló" jellegűek. A felsővezetékrendszert nemrég újították fel. Reggeli 6309-es vonatom párja a 6310-es, amely azonban Kiparivszovóról nem Misz Csurkinra fordul vissza, hanem Vlagyivosztokba. 13:29-es továbbindulási időpontja összhangban van az időbeosztásommal. Szerelvénye természetesen ugyanaz maradt. Negyvenen szállunk fel Csajkán.
Az egyharmad házas telítettség Vlagyivosztokig, elsősorban a Pervaja Recska-i leszállókkal, 10%-ra fogyatkozik. Rendhagyó módon a leghosszabb, középső középperonhoz érkezünk. A tegnapi rablóbandát úgy tűnik, még nem tették ártalmatlanná a hatóságok, mert a megerősített rendőri jelenléten nem változtattak a városban.
Az 1965-től közlekedő trolik hálózatának maradékát felfedezendő, elruccanok Vtoraja Recska környékére, a Zarja kerületbe. A nagyállomástól a 60-as busz visz a Bagrationról elnevezett térig - ez a művelet közel egy órát tart, mivel villamoskinyírás ide vagy oda, az Okeanszkij proszpekten reménytelen dugó van. A trolik ZiU-682, -683 és -9 típusúak, változatos festésvariációkban és a tökéletestől messze lévő állapotban. A hadsereg vörös csillagját pingálták fel egy "győzelem" feliratú példányra, de rózsaszínű társa sem akármi. A követési idők nem túl versenyképesek a buszokkal szemben, az ár viszont igen, mindössze 7 rubel, ezért elég sokan használják a trolikat, mármint ott, ahol még járnak. A vezetőnek kell fizetni, és a buszokkal ellentétben az utas jegyet is kap. A felsővezeték többnyire hosszlánc jellegű, ezzel együtt rendkívül laza, láthatóan elhanyagolt. Kirándulásom idején a 4a (Pokrovszkij park - Varjag gyár), 5 (Buszállomás - Varjag gyár), 6 (Pokrovszkij Park - Okeanszkaja) és 11 (Buszállomás - Klinikai kórház) jelzésű járatok közlekedtek (2011-ben már csak az 5-ös és a 11-es aktív.)

Az 5-ös trolit veszem igénybe a buszállomásig, onnan a 33a busszal (járműve Hyundai) fel a Dnyeprovszkajáig, városnézés jelleggel, majd vissza a "Vlagyivosztok 100 éves" sugárút Pervaja Recska-i felüljárójáig. Csúcsidőszakban szinte az egész városban dugók alakulnak, a közúthálózat láthatóan túlterhelt, és csak az épülő elkerülőutakban bízhatnak a városlakók, hiszen metróhálózat megteremtésére vagy a belváros teljes átszabására vajmi kevés az esély.
Délutáni napállással kelet (a csúcsforduló) felé nézve "jó" a hosszú felüljáró. A kifelé vezető oldalon komoly torlódás alakul, bár ezúttal nem a forgalom, hanem közúti baleset hatására: egy busz hátulról személygépkocsiba szaladt. Miután a rendőrök befejezték a vizsgálatot (személyi sérülés szerencsére nem történt), normalizálódik a helyzet. Odalenn két elektricska gurul: Misz Csurkinról az ED9t-0022, Vlagyivosztok felé pedig ER9mk-576. Szintén a csurkin-foki vasúton tűnik fel az átállítós flotta üvdöskéje, VL80t-1981, mögötte pedig üres konténerszállító kocsik kígyóznak. Csak húzza, húzza kifelé a kocsikat a hegy mögül, rég eltűnt a Junoszty-tónál, de egyre újabbak és újabbak bukkannak ki és az úristennek sem akarnak elfogyni.

A szállodába visszatérőben, Vlagyivosztok állomásig a 60-as buszt választom. (A gumikerekes járműveket üzemeltető magántársaságok neve és elérhetőségei az utastérben elhelyezett ismertetőkön szerepelnek, hasonlóan más orosz városok buszaihoz. Ami feltűnő, az a marketing: a cégek logo és reklámszövegek kiplakátozásával próbálják közismertté tenni magukat.) Az Okeanszkij proszpekten egykilométeres dugó alakul. A proszpekt Osztrjakova kereszteződésében félkorong alakú, virágokkal frissen beültetett szigeteket képeztek, középen a villamossínek voltak, és a múlt idő érvényre lépése miatt a két félmacisajtból igazán építhettek volna egy nagyobb, egészet. Majd talán megteszik. A körforgalomban se előre, se hátra, köszönhetően az újorosz polgárok kiváló képviselőjének, aki az út közepén parkolt le terepjárójával és bement vásárolni a közeli ékszerboltba - nyilván az asszonyka most jelentette be igényét negyed kiló aranyra -, ezzel pedig elállta a teljes keresztmetszetet. Kamionos próbál átevickélni a villamossínek helyén, aztán megunja és járművével keresztülgázol a virágágyásokon. Sikerül átcsúsznia, persze a virágoknak és a gondosan locsolt termőföldnek annyi. Sebaj, az áru biztosan célbaér.
2010. július 11-én, pénteken, a kirándulás hetedik napján még mindig tart a napsütés, leszámítva az óceán felől fenyegető, ködszerű valamit, ami egyelőre távol marad a várostól. Délelőtt kinézek a Russzkij-szigetre, délutánra a villamoshálózat maradékának felfedezése marad, és helyi idő szerint este negyed tizenegy után majd a 7N jelzésű, Vlagyivosztok-Novoszibirszk viszonylatú távolsági vonat elvisz ebből az igazán érdekes városból. Reggel a 36-os móló felé menetben, a vasútállomási gyalogosfelüljáróról látom, amint posta-poggyászvonat élén jelenik meg a vörös színtervű EP1-297. Hasonlóan az usszurijszki kiruccanáskor megfigyelt EP1-298-ashoz, ennek a gépnek is LED-esek az oldalsó fényszórói, átalakított lámpatest-burkolatokkal. Előrebocsátva, korántsem utoljára találkozunk a 297-essel.

A haditengerészek boxában Pantyelejev admirális mellé éjjel felsorakozott az 564-es oldalszámú Admiral Tribuc és visszatért a rozsdás-fehér Irtis. A Russzkij-szigetre (Kanal és Podnozsje mólókhoz) 10:40-kor indul a Zaliv Vosztok nevű komp. A jármű kisebb a szlavjankai "ferde" járgányoknál, de aprónak ne gondoljuk: platós Kamaz, betongyűrűszállító, csőrös kamion, négy-öt további teherautó és pár személyautó nehézségek nélkül talált helyet magának a fedélzetén. Személyszállítási kapacitása télen 195, nyáron 300 fő (télen csak a zárt részen, középen kétoldalt helyezhetők el utasok). A szigetről jövet, az autókon kívül vagy kétszáz utas özönlik le, visszafelé csak nyolcvanan utazunk. Podnozsjéig ötven perc az út.
A távolban nagyobb hajók várakoznak, és a ködös-felhős rétegen át hirtelen megpillantjuk a szigetet a kontinenssel összekötő, épülő hidat, a Keleti-Boszporusz szélén. Amint elkészült, a Zaliv Vosztoknak és személyzetének bizony másutt kell majd munkát keresnie. Kiváló példa arra, amikor a közút már nemcsak a vasút pozícióit veszélyezteti, hanem le-lecsippent a hajózás tortájából. Persze a teljes víziközlekedéshez képest észrevehetetlenül pici az a csipkedés...
A körülbelül 100 négyzetkilométeres területű Russzkij-sziget (azaz Orosz-sziget) Vlagyivosztok felé néző harmadán északnyugat-délkeleti irányban nyomul be a Novik-öböl, hasonlóan az Aranyszarv-öbölhöz, de annál jóval hosszabban és szabálytalanabb partvonallal. Hogy Vlagyivosztokból kényelmesebben ide lehessen jutni, a sziget öböltől északra eső nyúlványát, a Szapjornij-félszigetet a legalacsonyabb pontján átvágták és csatornát képeztek benne. Ezt hívják egyszerűen Kanalnak, Csatornának - a Zaliv Vosztok kényelmesen átfér rajta -, a félsziget hosszabbik oldala felőli partján néhány épület található, illetve félgömb tetejű, fedett építmények. Az épületcsoportot Kanal településként jegyzik, és a kontinenssel egy betonozott móló segítségével tartja a kapcsolatot. Nem messze tőle található az ugyancsak komp-összeköttetéssel bíró Poszpelovo kistelepülés. Kikötünk Kanal mólójánál, néhány főre kiterjedő utascsere történik, a betongyűrűszállítótól is megválunk, kapunk helyette egy konténerszállítót. Kanaltól az öböl túloldaláig, Podnozsje (Hegyláb) kistelepülésig tíz perc még az út, keresztül a Novik-öblön.

Megközelítjük a sziget nagyobbik, szabálytalan partvonalú földdarabját. Három kiemelkedés, a közelebbi Russzkaja (avagy Orosz-hegy, 291 méter magas), és a távolabbi Glavnaja (279 m), Centraljnaja (251 m) páros erdővel borított csúcsai alól számos kisebb vízfolyás ered és fut le az óceánba - a legnagyobbat persze Russzkajának (Orosz-pataknak) hívják, ígyhát összességében a hely annyira orosz, hogy oroszabb nem is lehetne. Podnozsje betonozott, hosszú mólójánál százfőnyi utas és néhány személygépkocsi várja a hajót. A konténerszállító kamion továbbutazik Vlagyivosztokba. A komp percek múlva elindul a Csatorna, azután a város felé, a partot ért utasok zöme pedig a móló mellett, a parti úton várakozó két buszhoz siet. A Hyundai típusú buszok a vlagyivosztoki számozási rendszerbe illeszkednek, azaz ugyanolyan városi közlekedési eszköznek tekinthetők, mint társaik a "nagy földön". A sziget útjain nincs szilárd burkolat - itt-ott látszik némi aszfalt az egyiken, de az rég volt és tán igaz sem volt -, a minőségük viszont kielégítő, bár mindkét jármű hatalmas porfelhőt ver fel, ahogy nekiindulnak jobbra Sigin, Russzkij (Ekipazsnij), és balra Rinda kistelepülésre. Podnozsje eléréséhez nincs szükség buszra, az itt van rögtön, egy lépcsősor tetején. Odakukkantok a maradék utascsapat nyomában: az erdőövezte, kis fennsíkon néhány faház - kukorékoló kakassal -, kőhajításnyira tőlük két ötszintes panelház látszik, mini katonai bázis-féle részeként. A hely Vlagyivosztok megalapításától kezdve bizony elsősorban a katonákról szól, partmenti erődrendszerrel az elmúlt korokból, haditengerészeti iskolákkal a szovjet időkből és radarállomásokkal a mostaniból. Az erődrendszert természetesen rég nem használják, egy része azonban látogatható állapotú, bár sajnos az üzemeltetőnek nincs eszköze az objektumok folyamatos őrzésére. Ami általában nem probléma, hiszen senki se jár ide erődrongálási vágytól fűtve - kivéve, mikor mégis. Látogatásom után néhány hónappal a környékbeli lakók felfedezték, hogy az egyik erődbejáratnak ellopták a vasajtaját (eredeti darab volt, nem utángyártott), és nyoma veszett néhány kiállított tüzérségi gránátnak. (Nem, nem én vittem el...)
Komolyabb terepszemléhez kevés az idő, alaposabb erődnézéshez pláne, ezért inkább a Podnozsje-közeli partszakaszon nézek körül, előbb nyugat felé (felhagyott, kisméretű, gyárszerű építmény van arra), azután Sigino irányában, keletnek. A mólótól nem messze fekvő, szabadstrandként használható, füves terület nem mondható patyolattisztának: van, aki többkilós (!) műanyag majonézesbödönjétől vált meg ezen a helyen, és akadt, aki Tolsztoj olvasását unta meg. A vízben hajótest darabja rozsdásodik. Az úton ritkán feltűnő, porfelhőt verő autóktól eltekintve teljes a csend és a nyugalom. A "Piknik az árokparton" és Tarkovszkij Stalkerje egyszerre jut az eszembe. (Pár kilométerrel arrébb, Siginóval szemközt, a Trud-öböl még Stalkeresebb, ahova a szovjet időkben kiszolgált hadihajókat süllyesztettek el. Sajnos nincs időm felkeresni.) De a mini-bázis felől egyszercsak zene és versszavalás hangjai törik meg a kívánsággép-fikciót, és ha már nem játszhatok magamban Stalkert, lassacskán összerakom hát a magyarázatot. A komp utasai között turnézó művészcsoport érkezett (tíz fő, szervezőstül-mindenestül), akik Oroszország Napja alkalmából műsort adnak elő a fegyveres erők tagjainak: átlagos hakni, nem egyéb, súlyosbítva a kétes minőségű hangosítóberendezés hatásaival. Reméljük, legalább a gázsi megfelelő.
A Zaliv Vosztok legközelebb 14 órakor teszi tiszteletét Podnozsjén. Szívesen maradnék, csakhát a vonatom indulási idejéhez vagyok kötve, és a zenés műsor lebonyolítói sem lehetnek időmilliomosok: lezavarják az előadást, azzal rohannak a komphoz, talán ma lenyomnak még egy menetet valamelyik közeli tengerészbázison. Most kevesebb az utas, autó alig, a zavartalan fotózáshoz tehát minden adott. A Novik-öbölben valamilyen komp-pótló komp halad mellettünk, a Keleti-Boszporuszra kiérve konténerhajó akad lencsevégre...
...és végigpásztázható a kereskedelmi kikötő, konténerterminálostul.
Az egyik daru tövében leponyvázott, metrókocsinak tűnő járművek várják a berakást pőrekocsikon.
A 36-os mólóhoz közeledve az Admiral Pantyelejev kapható le, hasonló típusú társaival egyetemben.
A fennmaradó időben szeretnék villamosozni egyet a hálózat megmaradt részén, de nem egyszerű az odajutás. Rá kell jönnöm, hogy amit eddig láttam az Okeanszkij proszpekten vagy a Szvetlanszakján, csak a bemelegítés volt, és ezúttal megtapasztalhatom, milyen az igazi vlagyivosztoki dugó. Háromnegyed óra alatt másfél megállónyit halad Lugovaja felé a busz, ezért inkább leszállok: gyalogszerrel gyorsabb. A többség hasonlóan cselekszik, a járdán ezek után komoly embermennyiség verődik össze. A jókora méretű, bevásárlóközpontot és helyközi buszállomást is felvonultató Lugovaja téren - az Aranyszarv-öböl csúcsának északi oldalán - totális káosz uralkodik. Felváltva két gyalogosfelüljáróról szemlélem a városi közlekedés csődjét, aztán figyelmem a keleti oldalon végighúzódó villamossínekre irányul, és...
...halk dobpergés, majd megjelenik a vesztett harc képviselője, LM93-as képében, szinte teljesen "befalazott" ablakú ráncajtókkal. Nemsokára KTM5-ös követi. Az állományban rajtuk kívül KTM8-asok (71-608K, tehát a régebbi változat) és RVZ-6M2-esek jutnak szerephez, a rigai járművek egyikét krémszínűre festették és "múzeumi villamos" felirattal látták el. Valamennyi kocsi líra áramszedős. Állapotuk többé-kevésbé leharcolt, bár az üzemeltető optikai tuninggal igyekszik valamelyest tartani a formát. A megmaradt 6-os járat viszonylata Szahalinszkaja - Minnij Gorodok, a követési idő 10 perc körüli, a járművek magas kihasználtsággal közlekednek - nyilván főleg most, amikor mind Szahalinszkaja, mind Minnij Gorodok (Baljajev tér) felé áll alig moccan a kocsisor.
Elvillamosozom Minnij Gorodokig, a Lugovaja út mentén, a Lugovaja tértől észak felé. A felépítmény ezen a szakaszon - az út oldalában - burkolatlan Phönix, faaljakon, sínszeges leerősítéssel, a szokásos 12,5 méteres sínszálak és laposhevederek felhasználásával. Általános állapota nem rosszabb a habarovszkinál. A viteldíj 7 rubel, kalauzrendszer van, és az utas jegyet kap, akárcsak a trolin. Minnij Gorodoktól a 7T jelű busszal (járműve Asia típusú, midi méretű) térek vissza a nagyállomáshoz. Szerencsére a városba bevezető irány aránylag jól járható, csupán a Szvetlanszkaja-Aleutszkaja sarkon dugulunk be tíz percre, de ott már helyben vagyunk úgyis.
Több mint két órával a menetrend szerinti indulását megelőzően a harmadikon bent áll az Okean szerelvénye, ma eggyel több, tizenkét kocsival. Vlagyivosztok-Novoszibirszk vonatom alkotóelemeit szintén hamar útjukra bocsátják a Pervaja Recska-i tárolóról, TEM2-es segítségével - tehetik, hiszen más távolsági egyelőre nem lesz, az elektricskák pedig bőven elférnek a hatodikon és a hetediken. Estére a Russzkij-sziget mögött észlelt, távoli ködös-felhőzet az Aranyszarv-öböl bejáratánál terem. Felőlem persze nyugodtan teremhet, miután hamarosan helyet foglalok a 7-es SzV (kétszemélyes hálófülkés) kocsijában, és búcsút intek Vlagyivosztoknak.

Tovább a negyedik rész eseményeire

Vissza a második rész eseményeire

Vissza az utazás főlapjára