Szarvasok, gulág, szén, olaj - hetedik rész

 

A kirándulás tizenkettedik napja (2011 június 29., szerda) teljes borultsággal indít Sziktivkar városában, és a tegnapi harmincöt fokkal szemben, ma tizenötnél több nem várható. Délelőtt kilátogatok a vasútállomáshoz. A 2x2 sávos Morozov utca határolja a város felől a végponti váltókörzetig húzódó cargós létesítményeket. Kiterjedt konténerterminál is helyet kapott itt: nagyméretű, kékre festett BaltKran daru mozgatja a fémdobozokat, illetve egy kisebb, sárga bakdaru. Az üzemi területet övező fémkerítésen különböző cégek helyezték el a hirdetéseiket.
A helyszíni állítású kitérőkkel felszerelt, végponti váltókörzetből egyenesen halad tovább a Sziszola partján működő fafeldolgozó üzem R65 sínrendszerű, faaljas, illesztéses, homokos zúzalék ágyazatú, sajátcélú vágánya. Tőle jobbra két faaljas, rövid csonkát fektettek (közülük a jobb oldali a végében betonaljas, KB-s), a csonkák jobb oldalában két használatban lévő, faaljas, R65 sínrendszerű vágány ível telepre, legyezőszerűen; a külsővel párhuzamosan rövid csonka ér véget a váltókörzettől nem messze.
Az állomási tartalékok egyike, CsME3-1544 mozog a váltókörzet utáni telepet megcélzó sínpárokon. Az erdőgazdasághoz vezető vágányt be szeretném járni egy szakaszon, ezért a városi PAZ-ok egyikén a Morozov utca végéig, azaz Davpom városrészig vitetem magamat - új építésű, kék tetejű fatemplomból természetesen itt sincs hiány, akárcsak Vorkutában -, onnan pedig elgyalogolok a Sziszolszki úthoz (ami valójában az R176 jelű, Kirov-Sziktivkar főút).
Az R176-os (korábbi jelölése szerint A119) őrzött, fény- és mechanikus sorompós átjáróban metszi az erdészeti vasutat. Az iparvágány mérsékelt forgalmával arányos módon, megelégszenek az útátjáró biztosításának valószínűleg a vonallal egyidős megoldásával. A vaspálya innen nagy kiflivel kerüli meg a repteret és tör előre a Sziszola partjáig. Arrafelé gyalogolni kedvezőtlenebb, mivel ugyancsak gyalog, jelentős időveszteséggel térhetnék vissza, tehát inkább a belső szakaszt választom, az állomásig. Az útátjárónál végetér a város lakóövezete, az utolsó épületek földszintes faházak, kerttel, kertben legelő kecskékkel. A főút a városközpont felé 2x2 sávos, Kirov irányába 2x1 sávos, minősége a belátható szakaszon kielégítő, forgalma jelentős. Elindulok a vágány mentén. Illesztéses (négylyukú laposhevederekkel), faaljas, féligszétválasztott sínszeges leerősítésű a felépítménye, az ágyazati anyag homokkal kevert zúzalék. Néhány aljanként nyomtávtartó rudakat alkalmaztak, megtakarítva a telítőanyagukat - és a sínszegeket megtartó rugalmasságukat - jórészt elvesztett aljak komolyabb mérvű cseréjét. Az állomás felé nézve jobb ívet ír le a vágány (az ív közepesen könyökös), bevágásban emelkedik, a kaptatóra való tekintettel rugós sínvándorlásgátlókat helyeztek fel a síntalpakra. Újból elérve Sziktivkar végponti váltókörzetét, a davpomi buszvégállomáshoz sétálok és felszállok a 15-ösre, amely ezúttal nem PAZ, hanem Daewoo. A magánüzemeltetésbe adott buszjáratok, a megrendelő önkormányzat által többé-kevésbé eltűrt mértékig, lehetőséget adnak az egyes üzemeltetők, nevezzük úgy, hogy önkifejezésére. Az adott vállalkozó emberei az utastérben elhelyezett, öntapadó matricás feliratokon olvasható, házi jótanácsok formájában tudatosítják az utazási feltételeket, emígyen: Ne igyunk. Ne dohányozzunk. Ne szemeteljünk. Ne anyázzunk. Ne rohangáljunk az utastérben. Ne könyörögjünk a visszajáróért (ti. a jegy árából). Mellesleg a viteldíj egy rubellel drágább Vorkutához és Uhtához képest: tizenöt rubel. Kalauzrendszer működik, az iránytaxikat is beleértve.
Délután a központban nézelődöm. A Micsurinról elnevezett városi parkban, hatalmasra növő nyírfák között ugrálóvár, kertivasút áll a legfiatalabb látogatók rendelkezésére. Sziktivkar az erdészetnek és az annak talaján fogant tevékenységeknek köszönheti bevételei nagyobb részét, ennek megfelelően mi sem természetesebb, hogy a faipari tudományágakra külön felsőoktatási intézményt tartanak fenn. Az impozáns méretű épület előtt, bemutató jelleggel most faházat állítanak össze. Az erdőkerülő autóként kiállított, régi darab esetében nem egyértelmű, hogy a vadak észrevétlen becserkészése, vagy éppen fordítva, a lehető legkisebb mértékű zavarásuk miatt festették terepmintázatúra. Az Erdészeti Intézettől nem messze az aranykupolás Sztefanovszkij székesegyház uralja a teret. Az eredeti épület ott állt, ahol most Lenint találjuk, tökig a kőben. A tér azóta visszakapta a székesegyházzal azonos nevét, Lenint viszont nem akarták eltávolítani, no meg, nem biztos, hogy a komi parlament közvetlen közelében politikus dolog volna ekkora egyházi intézményt emelni. Ezért az 1991-2000 között ismét életre hívott templom új helyét északabbra, a Lenin utca és a Szabadság utca keresztezésénél (már megint egy ideológiai bukfenc!) jelölték ki. Lassacskán befejezem a mai napot, lévén a holnapi igen korán indul majd. A szállodában taxit rendelek Mikunyba, az 525-ös buszjáratot a hajnali időszakban ugyanis elfelejthetem, az alternatívaként igénybe vehető 306-os személy pedig 21 órakor indulna, még a mai napon, és bár jó dolog vonatozni, a kerekeken guruló szállónál a stabil fekhely mégiscsak pihentetőbb.
A tizenharmadik nap (2011 június 30., csütörtök) első óráiban az idő borult, de a tegnapihoz képest sokkal reménykeltőbb. A taxi a megbeszélt időben megjelenik, elindulunk, egy óra ötven perc alatt tesszük meg az utat, ami gyakorlatilag azonos a gyorsvonatok ideeső menettartamával. A sofőr hozzáteszi, hogy télen húsz perccel jobbat fut, akkor ugyanis kedvezőbb a közutak minősége: a hó elvégzi a kátyúzást. Ha már kátyúk, megemlítem neki, hogy a buszon szerzett tapasztalataim alapján, a mikunyi közúthálózat minőségét Vorkutában sem tudnák alulmúlni. Egyetért, sőt, elmeséli, hogy egy évig Mikunyban dolgozott (akkoriban nem taxisként), az első héten autóval járt munkába, aztán gyorsan letette, mondván, annál többre becsüli a járművet, semhogy efféle inzultusoknak tegye ki folyamatosan. A buszhoz képest most lehetőségem volt tüzetesebben szemrevételezni, mit kínál a helyi közútkezelő az autósoknak (azonkívül, hogy a mikunyi önkormányzat semmit nem képes kínálni). Az R25-ös, egy-egy rövidebb, elhasználódott burkolatú szakaszt leszámítva kielégítő. A Vicsegda-menti R27-esre lassan ráfér az újraaszfaltozás, de az utolsó pár kilométer, Ajkinótól, igazán megérett a komolyabb beavatkozásra: a foltot is foltozták, a felület kátyús, göröngyös, töredezett.

Mikuny állomáson, a harmadik átmenőn szép hosszú vonat várakozik végpont felé, üres tartálykocsikkal, aztán nekiindul, hogy előbb-utóbb teletölthessék az acéledényeket uhtai vagy uszinszki olajjal. A kocsik többsége magántársaságoké, például a meglehetősen fiatal Gala-Form olajcégé. Az ellenkező irányban, 2TE10m-mel az élén szénvonat kap kijáratot: érdekes módon nem a telepehelyet kerülő, szelvényszámozás szerinti bal vágányon, hanem helytelenben, az egyenesben fektetett jobbon közlekedik.
Percek múlva a remotorizált, vezetőállás-légkondícionáló berendezéssel utólagosan ellátott 2TE10uk-0257 jelenik meg az elsőn, egy CsME3 társaságában.
Egycsapásra világos lesz, ahogy magasabbra kapaszkodik a Nap, a felhőzet arrébb vonul, aztán eljön a 21N számú, Labitnangi-Moszkva viszonylatú "Sarki Nyíl" gyorsvonat érkezési ideje. A második átmenőre jár be, gépe a narancs-bordó, fehér csíkos színtervű TEP70-0444, kocsijai: 017 21497, 017 21489, 017 21471 (mindhárom korporatív színtervű, tveri 444x, az újabbik forgóvázzal), 020 20303, 020 20345, 022 14906, 022 14872 ("Sarki Nyíl" egyedi színtervűek, felülről lefelé fehér-világoskék-középkék-világoskék, aszimmetrikus mintázattal), 017 65049 ("Sarki Nyíl" egyedi színtervű, lapos oldalfalú, felújított ammendorfi), 018 16255 (a "Rosszijából" levetett, lapos oldalfalú, felújított ammendorfi), 017 07934 ("Sarki Nyíl" egyedi színtervű, ide szól a jegyem), 022 14880 (korporatív színtervű). Huszonkét perces tartózkodás végén, 5:43-kor jövünk mozgásba. Vologda-1 állomásig a menettartam 14 óra 31 perc, összesen 110 percnyi állomási tartózkodással, ebből a kotlaszi csomóponton 2x30 percet töltünk (gépcserével Kotlasz-Juzsnijon), a konosai dízel-villany trakcióváltással pedig huszonnégy percet. Az SzV kocsi utastéri berendezései az átmeneti generációs 61-41xx több változatban szerepelt megoldásainak egyikét hozzák. Kisképernyős, még CRT technológiájú tévékészülékkel látták el a fülkét, illetve a felső poggyásztároló rekeszbe számzáras, elektronikus széfet építettek be, valamelyest csökkentve a rekesz tárolókapacitását. A jegyem magába foglalja az ellátást, tehát megkapom a túlélőkészletet (az ananászos zselé, talán mondanom sem kell, ott díszeleg a közepén), és egyeztetjük a meleg étel tartalmát, felszolgálásának időpontját. Utastársam nincs - Vologdáig a helyzet nem változik -, a vonat utasterhelése néhány mintavétel alapján 30-40%-nál nem több, ezek szerint a milliárdosok (Labitnangi városát mostanság a milliárdosok városának nevezik, a Jamal-félszigeti bányanyitások miatt) inkább repülővel járnak Moszkvába, nem vonattal. (Gumikerekes eszközzel legfeljebb télen esélyes, hiszen a helyzet a vorkutait másolja, a közúti szigetüzemmel.)

Nyizovkára -2-vel érkezünk, négyen szállnak le, indulóban pontosak vagyunk. A Szoljvicsegodszk érkezőben meglévő, kettőperces késésünket a tartózkodás háromról egy percre rövidítésével orvosoljuk. Tehetjük, mert az utascsere mindössze két leszállóra korlátozódik, akikért egy-egy személygépkocsival jöttek a rokonok, ismerősök vagy éppen kollégák.
Kotlasz-Juzsnij második átmenőjére a menetrend előírásainak megfelelően (9:13) gurulunk be. Az 1. melletti, végpont felőli csonkára, a bakhoz az Északi Vasút-színtervű, 028 70103 pályaszámú üzemi kocsit állították. Bő tíz perccel később az elsőt, élén a TEP70-0531-essel és néhány poggyászkocsival, a 388A jelű, Szentpétervár-Vorkuta vonat foglalja el. A gépcserét követően a hirtelen töltésnövekedésekkor közepesen füstölő TEP70-0460 vonatásszolgáltatását élvezhetjük. A vezér feltűnően szoros barátságban áll a légkürttel, és ez valószínűleg nem passzió nála, hanem kellemetlen tapasztalatok eredménye. Mosztozavodig hatvanra gyorsítunk, a bejáraton negyven alá fékezünk, a deltavágányon folytatjuk...
...ahol két sárgával áll a bejárat Kotlasz-Uzlovojra - a deltaágról a második átmenőre térítenek a váltók. A sárga csíkos, vörös színtervű TEP70-0471 tartózkodik az elsőn a 376Ja számú, Moszkva-Vorkuta vonattal, amely a 42-essel azonos viszonylatú, de besorolása szerint távolsági személy. Jócskán tartalmaz közvetlen kocsikat, például Vologda-Kotlasz viszonylatú ülőkocsit. -2-vel fékezünk le, és aki a félórás pihenő alatt az árusoktól valamit vásárolni szeretne, ugorhat a zúzottkőre, peron hiányában. Említésre méltó, "valódi" utascsere nincs. Miután a 376-os odébbállt, az elsőn a szintén sárga csíkos, vörös színtervű TEP70-0454-es jelenik meg a tizenhat (két zöld kivételével korporatív színtervű) kocsit számláló, Arhangelszk - Kotlasz-Juzsnij (371Cs) személlyel, két Murmanszk-Kotlasz közvetlennel az elejében. Gépünk befejezi a körüljárást, megtörténik a fékpróba, +1-gyel (10:29) jövünk ismét mozgásba. A Dvina hídjára 50-60 km/h-val lépünk fel, gyenge százas tempóra gyorsítunk Jadriha állomást elhagyva, de hamarosan fékezünk és menetrenden kívül, három perc erejéig - vélhetően írásbeli rendelkezés átvétele céljából - megállunk Revazs állomáson. Helytelenben folytatjuk a menetet - a balon felépítményi munkákat végeznek -, és amint a kaptató nehezebb részét letudtuk, százig fokozzuk a tempót. Ugyima végponti váltókörzetén állunk vissza helyesbe. 2TE10mk-2777 tartályvonata várakozik végpont felé, hogy elfoglalhassa az ideiglenesen egyvágányúvá lett állomásközt. Százig sikerül gyorsulnunk az enyhe emelkedőn - utaskísérőnk "soha jobbkor" jelleggel, porszívózásba kezd -, a gyakorlatilag sík Jerga-Lomovatka állomásközben százhúszig fokozzuk az iramot, Lomovatkától azonban százra mérsékeljük, egyrészt az illesztéses, faaljas vágányunk, másrészt a kisebb sugarú íveket tartalmazó vonalvezetés miatt. Egy szekciónyi 2TE10m-mel üres anyagoskocsik és néhány üres faszállító húz el a jobbon. A Verhnyaja Jerga hídját megfejelő emelkedő még az aránylag rövid vonattal is megizzasztja a mozdonyt: 60-70 km/h-val kapaszkodunk, Szengosz ívkombinációitól és a szabdaltabb tereptől szabadulva azonban százig gyorsíthatunk. 2TE10m-es, vegyes összeállítású teher veszi üldözőbe a jobbon az előző vonatot. Kizemát végignegyvenezzük, a kezdőponti váltókörzetben az ex vontatási telephelyet kerülő, bal vágányunkra térítenek a váltók (Mikunyhoz hasonlóan, kezdőpont felé itt sem lehet egyenesben kijárni). A pft. egységgé alakított területen két TEP70-es és egy CsME3-as pihen vendégszereplőként. Százra gyorsítunk és rövidesen üdvözölhetjük párunkat, a 22Ja számú Moszkva-Labitnangi járatot, élén TEP70-essel - a kocsik többsége korporatív festésű, leszámítva pár hagyományos zöldet, valamint a Rosszijából és a Moszkva-Peking gyorsból levetett, egyedi színtervű járművet. Lojga állomás végponti váltókörzetében kitérőbe járunk, a jobb átmenő fővágányra, megállunk egy percre - valószínűleg írásbeliért -, azután százzal folytatjuk helytelenben. Villamos-, majd légfékkel fékezünk Szulonda bejáratára negyvenig, és tovább huszonötre, ugyanis váltókörzettől-váltókörzetig ideiglenes lassút tűztek ki: mellettünk pályások tevékenykednek. A PMSz-65 gépállomáshoz tartozó eszközeik, járműveik az első átmenőt foglalják. A kezdőponti váltókörzetben visszatérünk helyesbe és azonmód százhúszra gyorsulunk, egyúttal konstatálhatjuk, hogy a forgalom jól időzített: a kezdőpont felől közlekedő, 2TE10mk-val vontatott, vegyes összeállítású teher nem kényszerült várakozásra a bejáratnál. Az Ileza-patak mögötti emelkedő százra veti vissza vonatunk sebességét, és a vízfolyással azonos nevű állomás bejáratánál letudva a kaptatót, nem vesszük fel újból a százhuszat, hiszen a bal hamarosan illesztéses, faaljasra vált. A jobbon egy szekciónyi 2TE10m üres faszállító kocsikat továbbít, a TEP70-eses, 320Ja számú, Moszkva-Kotlasz személy követi - többnyire korporatív festésű, kisebbrészt zöld és Északi Vasút-festésű kocsikkal -, harmadikként munkagépet és üzemi kocsit vontató CsME3-as kerül elő.

Közben megérkezik az ebédem: párolt marhaszelet vegyes körettel, uborkasaláta tejföllel, fekete kenyér, rostos gyümölcslé. Nem főznek rosszul az étkezőkocsiban, az már biztos... Sangali előtt 80-90 km/h-ra mérsékeljük a sebességet, a mindkét bejárat közelében lévő, kisebb sugarú ívek miatt, majd visszatérünk a százhoz. Két zöldet kivéve korporatív festésű kocsikkal vonul fel a jobbon a vorkutai gyors (42V) - természetesen TEP70-essel az élén -, mielőtt elérnénk Kosztilevo állomást, ahol az első átmenőn fékezünk le, -4-es eredménnyel. A menetrend szerinti három (13:24-13:27) helyett így hét perc áll rendelkezésre az igen szerény, vegyes utascseréhez. CsME3 indul végpont felé két anyagoskocsival. Százas sebességgel folytatjuk, azonban a Szogyenyga hídján átkelve és belekóstolva az Usztyja és Koksenyga folyók közti lapos gerinc emelkedőjébe, nyolcvan-kilencvenre vagyunk kénytelenek ültetni az iramot pár kilométer erejéig, hogy azután ismét százra gyorsulhassunk. 2TE10mk-val vegyes összeállítású (magasoldalfalúak, tartálykocsik, üres faszállítók) teher közlekedik a jobbon. A Koksenyga folyón egy vágány vezet át, a bal csatlakozik a jobbhoz, tehát kitérőbe kell járnunk, negyvenre fékezve. Koksenyga állomásról kilépve gyorsítunk, bár amíg le nem tudjuk a folyócska völgyéből felvezető kaptatót, hetvennel-nyolcvannal vontat a gép. Elérve a 105-115 méteres tszf. magasságú, sík területet 80 km/h-re állunk be, akárcsak a kirándulás elején az ideúton - a mérsékelt tempó túl óvatos a pályaállapotokhoz és a pályageometriához képest, ám a Kuloj és a Boljsaja Szeljmenga, illetve a Vaga folyók határolta térség rendkívül kedvezőtlen talajú, mocsaras, és a vasút kénytelen érinteni az ingovány déli peremét. Bőséges tartalékok birtokában, alig valamivel Szeljmenga ex-állomás mögött visszazárva, a vonóerőkifejtést végig mellőzve gurulunk Kulojig. Ahhoz képest, hogy sem személyzetváltást, sem vízfeltöltést, sem egyéb tevékenységet nem ír elő a szolgálati menetrend erre az állomásra, jócskán megmérték a tartózkodást a menetrendszerkesztők (14:09-14:22). Két új utas jelentkezik mindössze. Százra gyorsítunk, annak örömére, hogy a mocsárvidék nyugati felén a vasút már valamivel állékonyabb talajt kapott. 2TE10u-val magasoldalfalúak, fedettek, hűtők húznak el mellettünk. Vaga állomáson hatvannal haladunk, a Vaga-hidat százzal hagyjuk magunk mögött, végül villamosfékkel esünk be Velszkre, -4-gyel, a másodikra. A kotlaszi 2TE10mk-3021 vár ránk teherrel, illetve egy másik 2TE10mk-s tehert előzünk.

Pontosan (14:54) folytatjuk a menetet. A történet elején került szóba, hogy Velszk és Konosa között a vonal valójában két vonal, a kapacitásbővítés során ugyanis nem az eredetileg erdőgazdasági vasútként funkcionált nyomvonalon alakították ki a második vágányt, hanem attól délebbre, kedvezőbb terepadottságokat választva született meg a Konosa-1 kezdőponttal szelvényszámozódó "új oldal". Jelentősebb elkülönülés a Velszk-Valgyejevo szakaszon alakul ki, míg Valgyejevótól Konosáig, egy-egy ívet, ívkombinációt leszámítva, a "régi oldal" közelében fektették az "új oldalt". Konosától Velszk felé nézve eleinte a bal kéz felőli vágány jelenti az új vasutat, a jobb pedig a régit, ám Valgyejevo állomás végponti váltókörzetében helyet cserélnek. Bár forgalmi szempontból két különálló, egy-egy vágánnyal rendelkező vasútról beszélhetünk, a tranzit tehervonatok és távolsági személyszállítók úgy használják azokat, mint egyetlen kétvágányú vonalat. Mégpedig Konosához képest értelmezve a bal és jobb vágányt, ahol a jobb a "régi oldal" - ebből következően, Velszktől most az "új oldalt" járjuk végig - részletes leírása itt következik. A "régi oldal" vágánya - irányunk szerint nézve - kissugarú jobb ívvel távolodni kezd, az utolsó vágánykapcsolást (102.6) megfejelő, bejárattal (102.5) fedezett, aszfaltút metszésében működő, fény- és motoros sorompós útátjárónál (102.560 = 821.620) mintegy húszméternyi távolságra kerülnek egymástól, azután jobbra megjelenik a két ág által közrefogott fatelep. 100 km/h-ra gyorsítunk a 800 méteres jellegű hézagnélküli, betonaljas, KB-s felépítményű sínpáron. A hektométerkarók közvetlenül a talajba levert, fehérre festett síndarabok. A közlekedés térközös. A jobbunkon faaljas, sajátcélú vágány halad párahuzamosan, amely a fatelep után is folytatódik. Három áteresznyivel (101.720, 101.350, 100.680 - a második magas töltés aljában létesült) lejjebb az M8-as (arhangelszki) főút Velszket elkerülő szakaszának épül a felüljárója (100.2), mögötte pár lakóház környezetében találjuk a peront nélkülöző 100. km megállóhelyet (100.0). A sajátcélú sínpár jobbra, az erdőbe ível. KTSzM (98.350), fénysorompós útátjáró a helyi településeket összekötő aszfaltúton (96.920), áteresz (96.7), magas töltés aljában áteresz (92.9), fénysorompós útátjáró földúton (92.7), áteresz (90.050), KTSzM (88.9), áteresz (85.3) a folytatásban. Pezsma (kezdőponti bejárat: 83.630, váltókörzetek: 85.0 és 83.750) három átmenővágányos, szimmetrikus elrendezésű, az 1. és 3. illesztéses, faaljas, a balra ágazó 1. homokos zúzalék ágyazatú. A felvételi épület (84.3, balra) apró, egyszintes, nyeregtetős, szilikáttégla falú. A nyíltvonalon elsőként magas töltés aljában nyitott átereszen (83.450) jutunk túl. Kifuttatásból kissé leadtunk a tempóból az állomáson, százra gyorsítva folytatjuk, a felépítmény az előző állomásközének megfelelő. A terep erdős, a fenyő dominál, és miután a Vaga mellékvizétől, a Pezsmától fokozatosan északra távolodtunk, egyúttal 160 méter körüli tszf. magasságra emelkedtünk. Tőlünk északra a Szinyega folyócska völgye húzódik nyugat-keleti irányban, annak az északi peremén pedig, innen hat-hét kilométerre halad a "régi oldal". Újabb három áteresz (81.980, 80.120, 78.750) következik, majd 78. km forgalmi kitérő végponti bejáratával fedezett, fénysorompós útátjáró (78.4), a jobboldalt lévő Novij Kuvas faluhoz vezető, alsóbbrendű aszfaltút átszelésében. Jobbról fatelep vasúti kapcsolata csatlakozik, egyúttal jobbra ágazik az első átmenő (az átmenő fővágány a második). A felvételi épület (77.6, jobbra) a kezdőponti váltókörzethez (77.3) esik közelebb. Áteresz (77.0) létesült a kezdőponti bejárat (77.2) szomszédságában.

A felépítmény változatlan, ahogy a százas sebességünk is. A további sorrend áteresz (76.120), áteresz magas töltés aljában (75.440), magas töltés aljában kisnyílású híd a Szinyega folyócskán (72.510), KTSzM (72.1), ugyanitt 72. km szolgálati célú megállóhely. Ereszkedésbe fogunk a Velj folyó felé, villamosfékkel tartjuk a sebességet. A rézsűt szakaszosan homokrégettel erősítették. Áteresz (70.0) előzi meg Kelarjeva Gorka betonaljas kitérőkkel fektetett, végponti váltókörzetét (69.150), jobbra három faaljas átmenő ágazik (1.-3.), balra kettő (5., 6.), a bal külső, hatodikat tartálykocsik csoportja foglalja, köztük nyolctengelyesek. Az átmenő fővágány (4.) felépítménye a nyíltvonaliénak felel meg. A felvételi épület (68.5) jobb kéz felől kapott helyet. A kezdőponti váltókörzetből (67.850) balra rövid csonka ágazik, folytatásában a nyomvonal, immár felépítmény nélkül, párhuzamosan fut tovább (a faaljak egy része a talajban maradt) és a Velj folyó előtt hegyesszögben balra távozik. A vágány célpontja a folyó mentén elhelyezkedő Szolginszkij nagyközség déli részén felhúzott építőipari kombinát volt. Ide tartott délről az 1952-től épített, 60 km feletti hálózathosszt elért keskenynyomközű, erdőgazdasági vasút. Az 1990-es években a kombinát bezárt (faipari tevékenységeket még folytatnak egy-egy átvett üzemegységében), felbontották a kisvasutat és a nagyvasúti vágányt, a település pedig hanyatlásnak indult; jelenleg ezerötszázan lakják. Két áteresz (67.530, 66.150) között a kombinát egykori vágányának a nyomvonala balra ível (66.250), fénysorompós átjáróban (65.750) murvás utat keresztezünk, 80 km/h-ra fékezünk, felsőpályás, háromnyílású hídon (65.1-65.030) keresztezzük a sekély vízű Velj folyót, majd jobb ívet veszünk. Bevágásba jutunk és emelkedünk, ahogy távolodunk a víztől, a gép vontatni kezd, de közben már 50-60 km/h-ra lassultunk. Áteresztől (64.040) bal ívet veszünk, kikerülünk a bevágásból (63.6), az ív végében magas töltés aljában létesített átereszen (63.450) haladunk, KTSzM (63.1) és újabb áteresz (63.050) jön. Balra-előre feltűnnek Szolginszkij faházai és többszintes lakóépületei. Magas töltésre hágunk, balra pft. anyagraktárt (61.9) telepítettek 62. km megállóhelyet megelőzően. A megállónak a vágány bal oldalára épített, fából készült, fa határolókorlátos peronját (61.750-61.5) földút nem biztosított átjárója (61.650) szakítja meg. A rosszul belátható, 60 km/h állandó lassújeles útátjáró előtt a vezér visszazárt, de a vasút felett átívelő, nagyfeszültségű villamos távvezetéket (61.2) és magas töltés aljában épített átereszt (59.950) magunk mögött hagyva, újfent megcélozza a tizenötödik fokozatot. 60. km, avagy Tujmino megállóhely (59.3) rövid peronját murvás út fénysorompós átjárója (59.250) határolja kezdőpont felől, a továbbiakban áteresz (59.150), villamos távvezeték a vasút felett (58.720), áteresz (57.350) illetve magas töltés aljában nyitott áteresz (54.950) említhető. Amint 180 méteres szint környékén ellaposodik a kaptató, elérjük a százas sebességet, de áteresznél (53.960) villamosfékezésbe fog a mozdony: 70-80 km/h-ra lassulunk. Magas töltések aljában egy-egy áteresz (52.590, 51.480) létesült.

Hmelnyiki ex-állomáson (50.9-49.7) balról és jobbról eltávolították az 1. illetve 3. átmenőt, az egyszintes, szilikáttégla falú felvételi épület (50.1, balra) megmaradt, az egykori szolgálati hely megállóként szerepel, utasperonja nincs. Százra gyorsítunk a hézagnélküli, betonaljas felépítményű pályán. A hektométerkarók Kelarjeva Gorka óta a zömök-fajta betonoszlopkák, teljesen fehérre festve. A Velj folyó környezetét kivéve hosszú egyenesek és kevés, rövid ív jellemzi a vonalvezetést, az ívsugarak azonban csupán 100 km/h-ra méretezettek. Átereszek sorozata (49.4, 48.110, 47.250, 46.550, 45.8, 44.610 - az első kettő magas töltés aljában) közben, villamosfékkel nyolcvanra lassulunk, a kialakuló lejtőn légfékkel 70-80 km/h-t tartunk, további átereszt (43.4) elhagyva emelkedőt kezdünk, vontat a gép, de csupán 60-70 km/h-ra elegendő a teljesítőképessége. Magas töltés aljában átereszek (42.230, 41.0), töltés aljában áteresz (40.430), KTSzM (39.060), mellette áteresz (39.050) az állomásköz második felében. 50-60 km/h-ra csökkentjük a tempót, ideiglenes lassún jutunk túl (38.0), vontatásba fog a mozdonyunk. Magas töltés aljában épített áteresztől (37.420) beljebb jutva, földút fénysorompós átjárójánál (37.190) a jobbra elterülő Novij település déli szélét érintjük, a soronkövetkező, magas töltés aljában kialakított áteresznél (36.310), balra Novij külső lakóövezetének házai látszanak, ex fateleptől felbontott vágány nyomvonala közeledik. A vasúti kapcsolat eredetileg Mozsuga végponti váltókörzetébe (35.9) torkollott, terelőcsonkával. Az elnyújtott lírafejből jobbra (35.7) kettő (3., 4.), balra (35.5) egy (1.) faaljas átmenő ágazik, a felvételi épület (34.8, balra) egyszintes, szilikáttégla falú, nyeregtetős, az elsőtől kissé távlolabb helyezkedik el, a domboldalban. Utasperon nincs. 2TE10uk-val vontatott, vegyes összeállítású tehert előzünk. A kezdőponti váltókörzeten (bejárati kitérő: 34.280, bejárat: 34.080) túljutva, 100 km/h-ig gyorsítunk az előző állomásközének megfelelő felépítményű vágányon. Az erdőben a nyír dominál. Átereszek sorozatán (33.980, 33.670, 31.940, 30.4, 29.5 - a másodikat és az ötödiket magas töltés aljában építették) túl, jobbra feltűnik Normenga település néhány faháza. Ismét áteresz (28.150) következik, jobbról ível a "régi oldal" vágánya, harmincméternyire helyezkedik az "új oldalétól" (27.5) és párhuzamosan fut tovább. (E ponttól a vonalleírás a kirándulás második részénél olvasható.) Negyvenre fékezünk Valgyejevo bejáratához közeledve, a váltókörzetben betonaljas kitérővel csatlakozunk a "régi oldalhoz" és azonmód kitérőbe járunk, jobbra, az "új oldal" folytatására. A szomszédos ág első átmenőjén faszállító elegy tartózkodik. Gyenge százra gyorsítunk az állomás(pár)t elhagyva, de Vereszovón nyolcvan alá fékezünk: el kell valahogy használni a Konosáig bőséggel rendelkezésre álló perceket. A "régi oldalon" a Konosa-Kuloj viszonylatú, 6640-es számú helyi/elővárosi - TEP70, két Északi Vasút-festésű kocsival - poroszkál.
Villamosfékkel lassulunk negyvenre, huszonöttel kitérőzünk Konosa-2 végponti váltókörzetében, az első átmenőn araszolunk a kezdőponti váltókörzetig, ahol a villamosított, vorkutai-bal ágra térítenek a váltók. A vorkutai-jobbon a kotlaszi (szoljvicsegodszki) 2TE10mk-2641 vár arra, hogy felszabaduljon előtte a vágányút. Jobb kéz felől a Konosa-2 állomást a konosai delta északi csúcsával összekapcsoló, villamosított sínpár fut, tőlünk balra az ex vontatási telephely, jelenleg PMSz-65 pályás gépállomás területe húzódik. Vontatójárművek átmeneti tárolása céljából persze itt is használják a vágányok egy részét - TEP70-es, 2TE10m-ek, VL80sz-ek pihennek rajtuk -, és a mozdonyfordító delta sem hiányzik a területről. Platov-daruk, üzemi kocsik, készletezett betonaljak és faaljak láthatók a dízel- és villanygépeket átmenetileg elszállásoló vágánycsoport mögött, a sort zúzottkődepó zárja. Átereszt (3.050) követően, a telephely végében bal ívet veszünk, eltávolodunk az eddig mellettünk haladt deltavágánytól, átbújunk az arhangelszki-bal felsőpályás vasbeton hídja alatt (2.140), és a jobbról közelítő, illesztéses, faaljas arhangelszki-bal mellé kerülünk. Áteresznél (1.750) kialakul Konosa-1 keretállásos felsővezetékrendszerű, északi vágánycsoportja (bejárati kitérő: 1.8). Villamos távvezeték keresztezi a csoportot (1.150), balra villanytelep tűnik fel - a távvezeték célpontja -, valamint téglaépítésű, henger alakú, de a tartályaitól már megszabadított vízház, a villanytelep melletti, vasúti tulajdonú telepen, amelyről terelőcsonkával vágány csatlakozik (0.550) a csoport kezdőponti lírafejéhez. Balról közeledik az arhangelszki-jobb és a vorkutai-jobb villamosított ága, ugyanitt egy második, vasúti tulajdonú telepen két SzM-2 hóeltakarítógépet tárolnak. A közelben két, szerkezetileg ép vízdarut látunk, valamivel távolabb megleljük a harmadikat, míg a telep területén henger alakú, fémépítésű vízház vonja magára a figyelmet. Kialakul Konosa-1 központi lírája (705.8=0.0). A második átmenőre járunk be, huszonnégy perces pihenő következik (16:34-16:58), ezalatt gépcserézünk: a klasszikus festésű, kirovi CsSz4t-727 vonatásszolgáltatását élvezhetjük a drót alatt. A negyediken Vologda felől VL80sz tart konténervonattal Arhangelszknek, a kezdőponti váltókörzetnél a CsME3-1452-essel végeznek síktolatást, egyéb mozgás most nincs a központi lírán.

Pontosan indulunk, a villanygép a "nagyon ráérős" lemezt teszi fel: huszonöttel ballagunk a bejáratig, azután végre vontatásba fog, de csak kilométerek alatt érjük el a nyolcvanas sebességet, és persze nem a vonóerő hiányából fakadóan. A közbenső megállás nélkül teljesítendő 210 kilométerre 3 óra 16 percet adtak a menetrendszerkesztők, meghalni a tempótól tehát nem fogunk, függetlenül az egyébként teljesen kultúrált pályaviszonyoktól. VL80sz magasoldalfalúakkal húz el a jobbon, percek múlva CsSz4t-vel távolsági követi, zömmel korporatív színtervű kocsikkal, pár zölddel kiegészítve. Egy keveset százzal haladunk, Jercevo ideiglenes lassújeles végponti váltókörzete (a vologdai VL80sz-1033 várakozik az első átmenőn) miatt levesszük hatvanra, az állomást elhagyva viszont százhúszig gyorsítunk (máris kezdek nyugtalankodni, hogy ha az iram valamelyest állandósul, borzasztó álmosító hatvanazgatásban lesz osztályrészünk Vologda előtt). Helyi vonatként CsSz4t poroszkál egyetlen Északi Vasút-színtervű kocsival a végpont felé helyesen. Fevralszkij megállónál levesszük százra, majd nyolcvanra futtatunk ki, Javenga ideiglenes lassújele miatt. VL80sz-529 várakozik vegyes összeállítású teherrel az állomáson, viszonylag rövid, 7-8 kocsis, CsSz4t-vel továbbított távolságival előzteti magát. Tartjuk a nyolcvanat, azzal hatvanig futtatunk ki, lassacskán ismét nyolcvanra korrigálunk, és a következő lendülettel százas tempót érünk el. VL80sz üres magasoldalfalúakkal tűnik tova a jobbon, és hogy az olajosok se maradjanak ki, a soronkövetkező VL80sz tartálykocsikat vontat északnak. Vozsegán vegyes összeállítású tehert előzünk, miközben kifuttatásból ismét hatvanra adjuk le, az állomás mögött lustán százig gyorsítunk, de a Szivremga hídjától hosszan, egészen negyvenig futtatunk ki. VL80sz-szel magasoldalfalúak csörömpölnek el mellettünk. Kadnikovszkij állomáson előzzük a negyvenre-lassulás okát, az előlünk némileg későn kivett tehervonatot, a gépünk most százig emeli a sebességet. A szakaszos kifuttatás intézménye ekkora menetrendi tartalékok mellett úgy fest, hogy hatvanig hagyja elkopni a tempót a vezér, és Pundugát megelőzően, onnan korrigál ismét százra, de a végponti bejárattól megint kifuttat. Egy darabon nyolcvanat tartunk, kifuttatva negyvenig lassulunk, azzal a CsSz4t kissé a lovak közé csördít - nyolcvannal kezdünk poroszkálni -, Harovszkaja bejárat előtt negyvenre fékezünk, átállunk a jobb átmenő fővágányra és a balon maradt tehert huszonöttel végigvánszorogva előzzük. CsME3-5441 ácsorog az ötödik átmenőn. A kezdőponti váltókörzetben visszatérünk helyesbe, nyolcvanra gyorsítunk. A jobbon a már többször látott, két "vendégjátékos" kék-fehér kocsival rendelkező, nyolcrészes, zöld-fehér színtervű ED9t halad mint Vologda-Vozsega elővárosi. Hatvanig futtatunk ki, nyolcvanra húzzuk fel, Szemigorodnyjajától végre hajlandó százhússzal vontatni a gép, ám Volonga ex-állomástól máris kifuttatás következik, nyolcvanra. Morzsengától százzal folytatjuk a menetet, az állomásköz felétől vonóerőkifejtés-mentesen gurulunk Pecsatkino bejáratáig, huszonöttel járunk kitérőbe és az átmenő fővágányon maradt tehervonatot előzzük. CsSz4t-vel távolsági tart végpont felé. Százra gyorsítunk a nyíltvonalon, persze a Szuhona hídján már kifuttatunk, nyolcvannal folytatjuk a maradék távolság, de leginkább a maradék idő felfalását.
A Szuhona-Ribkino állomásközben az esti Vologda-Vozsega elővárosit, a 6468-as számút alakító, zöld-fehér színtervű, nyolcrészes ED9t halad a jobbon. Még utoljára belehúzunk, ha nem is a százhúszba, de legalább egy erős százba. Az 1371-ben alapított, igen impozáns Szpaszo-Priluckij kolostorral szomszédos Ribkinón VL80sz-1104 anyagosvonatát előzzük - formabontó jelleggel, ezúttal a teher járt kitérőbe -, hatvanra fékezünk a kezdőponti váltókörzet és a Vologda-híd közé iktatott, kissugarú ívek miatt, de a deltáig még gyűjtünk némi sebességet - az igyekezetből úgy tűnik, a huszonöttel-előzések közül valamelyik nem volt benne az előzetes műsortervben. A deltánál, VL80sz-szel az élén vegyes összeállítású elegy vág neki az arhangelszki vonalnak. Vologda-1 ötödikjén fékezünk le, vagyis a külső (3-as számot viselő) középperon mellett, +3-mal - a menetrend szerinti, tizenhét perces tartózkodás (20:14-20:31) lerövidítésével a késést természetesen könnyedén eltüntetik. Összecuccolok, trolira szállok, azzal bejelentkezem a szállodában. Még a vonaton, telefonon egyeztettem a vologdai sajtóreferenssel, hogy holnap reggel nyolckor várjon rám a bejárat előtt.
A tizennegyedik nap (2011 július 1., péntek) délelőttjét a losztai telephely (TCsE-11) behatóbb tanulmányozásának szentelem, azután estig lesz egy kis időm városnézésre, illetve a kéthetes, feszített program részbeni kipihenésére, mielőtt megkezdeném utolsó, éjszakai vonatozásomat Moszkvába. A tiszta, kék égbolt a Vorkutában eltöltött időre emlékeztet (bár mint megtudhattuk, az ilyesmi arrafelé nem különösebben gyakori).

Loszta és Vologda telephelye a karbantartás és üzemeltetés szétválasztásáig úgy dolgozott tandemben, hogy előbbi a villanygépeknek, utóbbi a dízeleknek (elsősorban tartalékoknak) adott otthont, 2009 óta viszont a teljes állomány papíron Vologdához került, bár mindkét fűtőház rendelkezik karbantartó és üzemeltető kapacitásokkal. Az újabb építésű Loszta méretét és felszereltségét tekintve is elsődleges a pároson belül. Karbantartási vonalon a TR1-ig terjedő javításokat helyben (a TR1 szín háromállásos, vágányonként négy-négy szekció fér el a vizsgálóakna felett), míg a TR2, TR3 szintűeket Vologda TCsR-34 jelű bázisán végzik. Üzemeltetés terén a vologdai, dízelgépek napivizsgázására szolgáló színek a losztai fűtőház fióküzemeként működnek mint TD-58 forduló-telephely.
A villanygépes állomány valamivel több mint kétszázhúsz kétszekcióst számlál, ezen belül a régebbi VL80t sorozat hetven mozdonnyal képviselteti magát, a többi a legnagyobb darabszámot megért VL80 alváltozathoz, a VL80sz-hez tartozik. A "t" alváltozatot üres elegyek, konténervonatok és könnyebb rakománnyú, vegyes összeállítású tehervonatok továbbítására használják. Jelenleg tíz állandó háromszekciós VL80sz formációt működtetnek a 8-9 ezer tonnás "másfelesekhez"; természetesen a szám a szállítások alakulásával összhangban, bármikor változhat akár pozitív, akár negatív irányban.
A TR1 műhelyépületben, kerékesztergán kívül a tengelyhajtások javítását vállaló részleg foglal jelentősebb helyet.
A csarnok egyik sarkában, oktatási célból szemléltetőeszközöket állítottak ki: KT-6El légsűrítőt és NB-481K6 vontatómotort. Előbbit mind az egyenfeszültségű VL10/VL11, mind a váltakozófeszültségű VL80 családok gépterében megtaláljuk, utóbbi a VL80-asokon terjedt el.
A szét-, vagy összeszereltség különböző stádiumaiban lévő "KMB-k" (kerékpár és vontatómotor együtt) figyelhetők meg a helyiségben. Tekintettel az erőhatásokra, amelyekre a szerkezeteket méretezni kell, és az ebből adódó, masszív felépítésére, semmi akadálya a súlyemelő-póznak: a 3450 kilogramm tömegű kerékpárt könnyedén elbírja a vontatómotor illetve a marokcsapágy.
Szemügyre vehetjük a hajtásháztól megszabadított kis- és nagyfogaskerekeket, a kettősfalú öntvényből készült keréktárcsát és a vontatómotor kommutátor-oldali berendezéseit, a szénkefék eltávolított vizsgálófedeleinek köszönhetően.
Az irodaépület az információs monitorokon és terminálokon kívül...
...többek között szimulátorkomplexumot rejt, mégpedig olyat, amelyen az ISzAVP-RT - automatikus járművezetés, közbesorozott mozdonycsoporttal - rendszeren gyakorolhatnak a leendő, vagy éppen az időszakos vizsgára készülő, azt letevő vezérek. A komplexum irányítópultból (ahol a szimulált szakasz beállításától a szimulált meghibásodások beállításáig számos rendszerparaméterezési és -működtetési feladat hajtható végre), valamint két szimulátorból áll. Az első szimulátorhoz egy selejtezett VL80sz mozdony vezetőállását használták fel: a megoldás nem egyedi, találunk az oroszországi hálózaton telephelyet, ahol egész mozdonyból készült szimulátor vagy egyéb oktatóberendezés. Az előtte elhelyezett vetítővászonon jelenik meg a pálya képe; a projektort, egészen kézenfekvő módon, a főfényszóróba telepítették. A szimulátor a menet során jellemző hanghatásokról is gondoskodik, kezdve a kürttel és síppal, a segédüzemi gépekkel és kontaktorokkal, folytatva a homokolás hangjával és minden egyébbel. Az automatikus vezetés egy mozdonycsoportra korlátozódó változatát (USzAVP-G) és a kézi vezetést szintén gyakorolhatjuk az eszközzel.
A második szimulátor a szomszédos, az előbbitől elzárható helyiségbe került, és ez fontos volt a telepítésekor, annak érdekében, hogy a szimulált menetekkor a személyzetek valóban csak rádión (az is van) értekezhessenek, tehát ne láthassák egymást, ne szólhassanak egymáshoz közvetlenül. Vetítővászonra ez esetben nem volt szükség, hiszen a második egység a hátsó (közbesorozott) mozdonycsoport szerepét alakítja, tehát legfeljebb az előtte lévő teherkocsi képét festhették volna a falra. Néhány perces menet erejéig kipróbálom a berendezést. Az első, "fő" szimulátornál kezdek: a vetített képen megjelenik egy keretállásos felsővezetékrendszerű lírafej, jópár vágánykapcsolattal, távolabb többszintes panelházakkal. Némi helyismeret birtokában nem nehéz megtippelni, hogy itt van valamerre, Vologda városon belül, és szerencsére sejtem, hogy hol, de mielőtt még a sejtésem határozottabban megformálódna, a fiatal sajtóreferens hölgy teljes határozottsággal, azonnal rávágja: - Jé, ez Vologda-2 innenső vége! A telephely főmérnöke bólint: - Úgy van, pontosan. (Én pedig azon tűnődöm, hogy vajon a magyarországi, közlekedési sajtó fiatal, hölgy szereplői közül mennyien ismernék fel hasonló szituációban a helyszínt, méghozzá ennyire határozottan, mindenféle közbekérdezés nélkül?) Beülök a hátsó mozdonycsoport szimulátorába és azonmód "elszigetelődöm": a köldökzsinórt kizárólag a beszédre, illetve az automatikus járművezető berendezés jeleinek továbbítására használható rádiócsatornák jelentik. Az automatikus rendszer a főmérnök elmondása szerint mára elég jól megtanult tehervonatokat vezetni. Az általuk és a szomszéd Gorkiji Vasút területén települő személyzetek által járt hálózatrészeken előfordulnak "hullámvasút-jellegű", dombvidéki szakaszok, amelyek az automatizálás szempontjából a legnagyobb kihívást jelentik, nehezebbek a nagy, de folyamatos vonó-, vagy fékezőerő kifejtést igénylő hegyi pályaszakaszoknál. De még ilyen körülmények között is a hálózatrész 80%-án az automata tökéletesen helyettesíti a mozdonyvezetőt. A vontatási folyamatok felől nézve jóval egyszerűbb személyfordában, az arány gyakorlatilag 100%. Tehervonatok továbbításánál azonban maradtak "fehér foltok", ahol jelenleg kézzel kell vezetni, mert ott az automata rosszabbul teljesít, bár a szoftver újabb és újabb változataival, lassacskán behódolnak az utolsó, neuralgikus kilométerek.
A szimulátor után a mozdonyszemélyzetek pihenését, egészségmegőrzését szolgáló létesítmények következnek. Losztát nem az ezernyolcszázas években építették, vagy a lágerkorszakban, sőt, egyáltalán nem a szovjet idők szülötte (2004-2006 között, több ütemben helyezték üzembe), de az egymás után feltáruló helyiségek felszereltsége ettől függetlenül megdöbbentő. A sószobában a falakat és a plafont sóréteggel borították, a padlót vastagon sóval szórták be, a derék elegytovábbító szakember pedig beül és elpihenget, miközben sódús levegőt szív magába. Ha ez nem elég, mehet tovább a szoláriumkabinba, relaxkabinba, sőt, elbeszélgethet a pszichológusnőkkel. A főmérnök megjegyzése szerint itt mindenki pszichológiai problémáktól szenved, legalábbis nem akad vontatási szakember, aki ne keresné fel rendszeresen a fiatal hölgyeket. Óvatosan végigmérem őket és megállapítom, hogy bármely modellügynökség szép pénzt ajánlhatna a róluk készítendő fotósorozatért. Több orvosi helyiséget rendeztek be az időszakos és a szolgálat előtti vizsgálatok, egyéb kezelések céljaira, vannak már-már kórházba vagy szanatóriumba való eszközparkúak, az egyikben például az ülő munka káros hatását ellensúlyozni hivatott, gerinc egyengető-kihúzó készülékkel szembesülök. (- Itt biztos arra megy ki a játék, hogy háromméteres mozdonyvezetőket tenyészthessenek - jegyzem meg, amire vérbő nevetés a válasz.) A következő szobában mindössze néhány szék és középen alacsony asztalka fogad, de a falon végighúzódó műanyagcső és az asztal alatt elhelyezett lélegzőballonok sejtetni engedik, hogy újabb érdekességről fognak beszámolni kísérőim. A mozdonyvezetők idebent hegyi levegőt szívhatnak. Mármint, szó szerint: a műanyagcsövön áramló, magasghegységben összegyűjtött, kristálytiszta levegővel tölthetik meg tüdejüket. Oroszországban a teaivás elmaradhatatlan rítus, ennek megfelelően a rekreációs szolgáltatások sorából nem hiányozhat a teázó sarok sem. Alsóhangon ötvenféle tea, gyógyhatású tea közül választhat, aki egy-egy csésze illatos nedűre vágyik.
A kevésbé egzotikus eszközök, mint a masszázsmedence, a masszázszuhany-kabinok (továbbá masszázságyak, masszázsfotelek)...
...a konditerem, természetesen rendelkezésre állnak. Végül egy nagyobb szoba következik, néhány növénnyel, tévékészülékkel, fotelokkal. Itt nincs só vagy hegyi levegő, vagy bombázó pszichológuslányok, a helyiség pusztán arra való, hogy a vezérek és segédek beüljenek, és ne csak egymással váltsanak szót, mint egész nap a gépen, hanem beszélgessenek a többi kollégájukkal. Benyitunk a vendégszobák egyikébe: a vörös szalagfüggönyről a vorkutai vonalat járó hálókocsik egyikének-másikának a kupihatása ugrik be, amúgy egészen korrektek a szobák, és az is fontos, hogy éppen kétszemélyesek legyenek - se több, se kevesebb -, erősítendő a teherfordás vezérek és segédeik közötti összhangot. Két vendégszobánként alakítottak ki egy-egy WC helyiséget és masszázszuhany-kabint.
Oktató- és instruktori termek tartoznak még az irodaépület kínálatába; ahova benézek, ott épp instruktor tart foglalkozást az elegytovábbítás derék képviselőinek.
A lelkes kollektíva a szabad ég alatt mini-múzeumot rendezett be. Négytengelyes, még siklócsapágyas tartálykocsi és L sorozatú gőzmozdony tartozik egyelőre a gyűjteménybe, de ezzel messze nem tekintik lezártnak a megőrzési fejezetet: idő és pénz függvényében, fokról-fokra szeretnék bővíteni a tárlatukat. A sajtós hölgy szintén hozott magával fényképezőgépet, és most megemlíti, hogy hiába hallottuk a főmérnöktől, hogy a vonalon épp tíz állandó háromszekciós dolgozik, neki egyet sem sikerült még kifognia közülük - igaz, nemrég került a vologdaiakhoz, és egyelőre nincs sok ideje a vágányok mellett ténferegni. Ehhez képest munkálkodik benne a frissen felszedett lokálpatriotizmus, mert amikor csodálkozva rákérdezek, hogy amott azt a triót miért nem kapja lencsevégre, szigorú arccal válaszol: - De hát az nem a mienk, nem vologdai! És tényleg: az oldalára felfestett GZsD (Gorkiji Vasút) felirat egyértelművé teszi a helyzetet.
A helybeli VL80sz-eken, akárcsak a Gorkiji Vasútról rendszeresen megjelenő, Losztáig trakcionáló, hasonló sorozatú mozdonyokon, az automatikus járművezetési rendszer mellett kiterjedten alkalmazzák a bőr villamos reakcióján alapuló éberségellenőrzést (TSzKBM) - az adóberendezéshez csuklópánt, gyűrű, óra közül a csuklópántot részesítik előnyben -, viszont érdekes módon nem használnak KLUB járműfedélzeti berendezést, a hivatalos sebességellenőrzés hagyományos, regisztráló sebességmérővel (SzL-2M) történik. Ezért a telephely irodaépületében szalagdekódolási célra tartanak fenn egy termet. Az USzAVP-G és ISzAVP-RT berendezések RPDA nevű modulja ugyan rengeteg paramétert mér és regisztrál, jóval pontosabban, mint a hagyományos műszer, azonban hitelesített eszközként vagy az SzL-2M, vagy a KLUB használható, az automata adatai nem perdöntők.

Vendéglátóim elmesélik, hogy rendszeresen hirdetnek ügyességi vetélkedőket az egyes telephelyek között. A szomszédvárakat gondolkodás nélkül összeeresztik, ám a dízel és a villamos trakció képviselőit nem keverik egymással - lehet, hogy tartanak az "ősi ellentétek" esetleges elszabadulásától? Tehát az áramfogyasztók más áramfogyasztóakkal vetik egybe képességeiket, és adott esetben, a teherfordások közt ez egészen jó összehasonlító eredményeket hoz, hiszen az északiak és a gorkijiak ugyanolyan gépekkel járnak. Igaz, külön kasztokat képeznek Buj telephely személyfordás-átállítós-tolatós VL60k, VL60kp masinisztái, illetve a kirovi CsSz4t (mellette lassacskánt EP1) személyzetek. Az egyik leglátványosabb műsorszám a vetélkedőkön az adott helyen történő megállás bemutatása. A vágánytengelybe könnyen eldőlő fémlemezt telepítenek. A mozdonynak úgy kell megállnia a lemez előtt, hogy a vonókészülékének nem szabad feldöntenie azt, de az SzA-3 feje és a lemez között a lehető legkisebb távolság maradjon. Bizony, ebben a mutatványban sokadszor is a kiroviak nyertek, ráadásul a benevezettjeik közül négyen holtversenyben, nulla távolsággal végeztek az élen: a hattengelyes, relatíve könnyű, ám azért mégiscsak 126 tonnás ©kodával leheletfinoman megérintették a lemezt, azonban nem döntötték fel.
Elköszönök Losztától illetve a látogatásom helyi szervezőitől és belekezdtek a délutáni, levezető városnézésbe, a Béke úton végigsétálva a történelmi városközponthoz. A közösségi közlekedés járműparkja vegyes, akárcsak az előző, 2007 szeptemberi itt-tartózkodásomkor. PAZ, újabbfajta LiAZ, NefAZ, sőt, KamAZ buszok, ©koda, ZiU és újabb beszerzésű, alacsonypadlós Transz-Alfa trolik, meg persze az elmaradhatatlan marsrutkák, különféle típusú mikrobuszokkal kiadva. Az Ikarusok kellőképpen lepusztult, de még mindig üzemképes, utolsó mohikánjai (csuklós és szóló) szinesítik a palettát, használtan vásárolt, német, csuklós trolival megerősítve. 1929-től datálják a rendszeres városi buszközlekedést, a troliüzem viszont aránylag fiatal, az első vonalat 1976-ban nyitották. Jelenleg öt viszonylaton közlekednek az elektromos járművek és az utasmennyiség körülbelül 15%-át szállítják. A közösségi eszközöket igénybe vevő utasok valamivel több mint a fele az önkormányzattal szerződésben álló magántársaságok járművein (buszokon, iránytaxikon) utazik.
Az elmaradhatatlan Lenin-szobrot a Győzelem út Béke utcába torkollásánál állították, és ha ebben valamiféle logikát szeretnénk keresni (a szoborállítók nem biztos, hogy tettek ilyet: nekik mindössze valami jó tágas tér kellhetett), akkor belefacsarhatnánk, hogy az Öreg lesz (lett volna?) a kiválasztott Jedi, aki egyensúlyt hoz a béke (mint kevéssé militáns fogalom) és a győzelem (mint jóval militánsabb fogalom) Erejébe.
De szakadjunk el a rablóvezérekkel, félbolond idealistákkal és másodosztályú karrieristákkal színezett - ugyanakkor egy hatalmi vákuumba, pármillió élet árán, egész ügyesen behelyezkedett - szovjet korszaktól, és nézzünk valami időtállóbbat. A Vologda folyó partján 1147-ben létrejött, napjainkban 300 ezer lelket számláló település a Novgorodi Fejedelemség részeként kezdte karrierjét, majd a XIV. században, fokozatosan a Moszkvai Fejedelemség tette rá a kezét. A vologdai kreml (erődítmény) IV. (Rettegett) Iván parancsára, 1566-ban kezdett épülni, az 1820-as években azonban elbontották, és amit manapság kremlként emlegetnek, az egy belső, XVII. századi kőfal, a püspöki rezidencia körül. A minden képeslapon és vologdai ismertetőn szereplő templom-fal-bástya együttes részeinek a mechanikus megörökítése helyett inkább pillantsunk át a folyó túlsó partjára, ahol egy tatarozásra érett állapotú, de ettől függetlenül szemrevaló egyházi létesítmény bújik ki a fák közül: a XVII. században épült Aranyszájú Szent János templom.
A történelmi központtól délkeletnek indulva a Leningrád utcán (már megint a szovjet korszak emlékei!), hamarosan kijutunk a vasúthoz. A Moszkva-Arhangelszk és a Szentpétervár-Jekatyerinburg magisztrálisok (tehát az Északi Vasút történelmi gerincvonala, illetve az északi transzszib nyugati szakaszának az eredeti nyomvonala) metszéspontjában működő vologdai csomópont Vologda-1 és Loszta közötti szakaszán a fővonalak két-két sínpárja irány szerint rendezve halad párhuzamosan, vagyis az egymáshoz közelebb eső vágányaik helyet cserélnek. Ezáltal csökkenthető a hosszú tehervonatok időt és kapacitást rabló keresztbejárásainak a mennyisége. A Leningrád utca közúti felüljárójáról az észak felőli (Pétervárhoz illetve Arhangelszkhez közelebb eső) "helycsere" figyelhető meg: a híd alatt a két vasút még éppen úgy halad egymás mellett, ahogy azt elvárnánk, azonban Vologda-1 irányában a pétervári-bal (Vologda felé növekvő a szelvényszámozása) távolodik és mind magasabb szintre jut, hogy végül átbújtassa maga alatt az arhangelszki-balt (amaz Arhangelszk felé növekvő szelvényszámozású). Az egyes irányok-sínpárok járművekkel való szemléltetéséhez nem kell sokáig várni. A két "vendégjátékos-kocsit" tartalmazó, nyolcrészes ED9t formáció - mint 6496-os számú Vologda-Vozsega járat - vág neki az arhangelszki-jobbon, és mielőtt még a nyomába eredhetne a VL80sz-041, önürítős-kígyóval a háta mögött, VL80sz-997 vashulladék-szállítmánya veszi fel lassacskán az utazósebességet a pétervári-balon, az északi fővárost megcélozva. (Igaz, odáig talán nem jut el, hiszen útközben akad egy létesítmény, amely a legvalószínűbb megrendelője az ilyesfajta rakományoknak: a Cserepoveci Acélmű, avagy SzeverSztalj.)
Az ugyancsak nyolcrészes ED9m-0038 a 6481-es, Vologda-Cserepovec elővárosi szerepét alakítja a vashulladék-menet farvizein, miközben két VL80sz-es elegy fogja villába: nézőpontunkhoz képest jobbról, a pétervári-jobbon tartályvonat, balról, az arhangelszki-jobbon pedig vegyes összeállítású, tartálykocsikkal az elejében és a végében.

A tizenötödik nap (2011 július 2., szombat) a hazautazásról szól. A Vologda-1 állomásról hajnali 2:15-kor továbbinduló vorkutai gyorsot (41M) választottam, amellyel Moszkvában kényelmesen elérem a késő délutáni Aeroflot járatot. Kitaxizom a nagyállomásra és máris belecsöppenek az éjszakai teherforgalom kellős közepébe. Vologda városnak egyelőre nincs tehervonati elkerülővonala, így hiába koncentrálták a cargós műveleteket Losztába, maguk az elegyek mind áthaladnak a városon. Kihasználva, hogy ebben az időszakban elővárosi nincs, távolsági pedig módjával, a tehervonatok gátlástalanul belakják Vologda-1-et a peronos vágányokra való, legkisebb tekintet nélkül: gyakorlatilag pufferként használják az állomást, Loszta előtt. Az első átmenőn csőszállítmány fékez le és folytatja útját öt perc múlva, a negyedikre vegyes összeállítású teher érkezik és indul párhuzamosan az előbb említettel, közöttük Vologda-2 felől tartályvonat gurul, az éppencsak felszabadult elsőt tíz szekciónyi VL80sz-ből legózott mozdonyvonat foglalja el - és így tovább, pillanatnyi megállás nélkül, mint a futószalagon. Vonatom a külső középperonhoz, az ötödikre érkezik, összeállítása: CsSz4t-321 (kirovi, klasszikus festésű), 019 26658, 019 26062 (korporatív festésűek), 022 12181, 022 12223 (zöldek, idáig tart az uszinszki stokk), 022 12165 (korporatív), 017 08288 (ide szól a jegyem, a kocsi a Moszkva-Peking vonatban szerepelt eredetileg), 019 16485 (korporatív), 017 65155 (étkező, szintén a Moszkva-Peking vonatból), 022 12322 (zöld), 022 12058, 020 12920, 019 25544, 019 25114, 019 25452 (korporatívak), 018 20455 (zöld) - vagyis nagyrészt az Uhta-Mikuny utamon előfordult összeállítás. Előresétálok a kocsimhoz és máris megállapítom, hogy nem csupán a járműveket ismerem az Uhta-Mikuny útról, hanem a kedélyes, pocakos utaskísérőt is. Rajtam kívül nincs felszálló utasa, ígyhát rögtön a lényegre tér: - Zöld vagy fekete? - mármint hogy milyen teát szeretnék. És lehozza nekem a peronra, ott kortyolgatom el, miközben letépem neki a jegyem általa kezelendő részét. Az önkiszolgáló megoldást széles mosollyal jutalmazza. Elbeszélgetünk arról, mi mindent láttam, aztán beköltözöm a fülkémbe és jót alszom Moszkváig, akárcsak az utastársam, egy korombeli férfi.
A 3 kV= feszültségnemű területen, Danyilovtól a klasszikus színtervű CsSz7-100 a gépünk. -2-vel futunk be a Jaroszlavszkijra, a távolsági csoport külső vágányára, a leszállók mennyiségéből ítélve a telítettségünk erős háromnegyedes lett az út végére, ezek szerint Jaroszlavlban nagy népszerűségnek örvendtünk. Elköszönök az utaskísérőtől, megemlítem, hogy most egy darabig nyugtuk lesz tőlem, de kérem, hogy adja át üdvözletemet a bevállalós kolléganőjének. Egyből megérti a célzást, hangosan felnevet - ezek szerint a hölgy személyiségjegyei közismertek az északi végeken.
Mielőtt kivonatoznék Seremetyevóra, kicsit napozom a Himki víztározó partján. A robbantásos merényletek után elharapódzó fóbia a víziközlekedést sem hagyta érintetlenül: a hajóállomáson fémkeresőkaput állítottak fel, ezen kell áthaladnia minden utasnak. Egyéb ötletem nem lévén, illetve mert a reggel még tiszta égbolt rohamosan felhősödik, a 14:30-kor induló Aeroexpresszel utazom a reptérre. Szerelvénye a tízrészes, céges színtervű (közlekedésivörös) ED4m-0298, az újabb fajta, 3+2 elrendezésben elhelyezett ülésekkel. (Az ED4mkm-Aero szerelvényeket szintén ilyenekkel látják el, az eredeti, aránylag kényelmes, ám hamar lerongyolódó, kék műbőr "fotelek" helyett.) Az utasterhelés egyenetlen: az elejében lévő három kocsi 60%-os, a vége üres. A budapesti repülőjáratot A319-es géppel adják ki, telítettsége 80% körüli, sok a fedélzeten a kínai polgár. Pontosan érkezünk a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre.

Vissza a hatodik rész eseményeire

Vissza az utazás főlapjára