Expo és környéke - harmadik rész

 

A negyedik napot (2011. szeptember 9., péntek) korai keléssel vagyok kénytelen kezdeni: 152A számú Szapszanom 6:45-kor indul - cserébe viszont a 10:35-ös pétervári érkezése lehetőséget ad a délutáni városnézésre, vasútfotózásra. A metrómegálló felszíni épületét 5:25-kor nyitják meg az utasok előtt (Oroszország-szerte a nap jellemzően később indul, de később is fejeződik be a közép-európai viszonyokhoz képest), az első vonatok esetében tömegről persze nem beszélhetünk, bár lézengésről sem. Feltűnő, hogy szinte csupa közép-ázsiai arcberendezésű személy veszi igénybe a korai járatokat: ők ilyenkor igyekeznek a zömében nem túl vonzó és nem túl jól fizető munkahelyükre, miközben a tősgyökeres moszkvai polgárok épp a másik oldalukra fordulnak puha-pihe ágyukban.
A nagysebességű járatokra az üzemeltető bevezette a kötelező biztonsági ellenőrzést, amely a reptereken megszokottakhoz hasonló módszerekkel történik, bár testszkennelést nem alkalmaznak, és a lábbeli levételét sem követelik meg. A Leningradszkij 7. és 9. vágányai közelíthetők meg a biztonsági kapun keresztül. (A pályaudvar vágányszámozása az utasok felé azonos a "valódi" számozással, tehát a magisztrális jobb és bal (I. illetve II.) sínpárjainak az egyenes folytatása az 1. és 2. jelölést kapta - most tekintsünk el azoktól a nehezítésektől, hogy a belső szakasz háromvágányú (és hamarosan négyvágányú lesz), hogy a középső Krjukovo állomáson a balból ágazik, és nem fordítva, vagy hogy a fejpályaudvari váltókörzet kifejlődését megelőzően a jobb és a bal különszintben helyet cserél -, tőlük kifelé a páros oldalon a negyediket, hatodikat, nyolcadikat és tizediket, míg a páratlan oldalon a harmadikat, ötödiket, hetediket és kilencediket találjuk. A vonal pétervári kezdőpontú, csakhogy azok közé tartozik, amelyeknél végpont felé van a páratlan irány. Ennek megfelelően a 7. és 9. vágányok a kezdőponti irányban nézve bal külső - nyugati oldali - középperont ölelik körül.) Vonatom a kilencedikről indul, szerelvénye az EVSz1-07 pályaszámú, egyfeszültségnemű (3 kV=) Velaro RUS. (A kocsik oldalára hatjegyű azonosítószámokat matricáztak: az első jegy 0 (mint a vontatott járműveknél, de a motorkocsikat is közéjük sorolják), az Októberi Vasút kétjegyű számtartománya a második és harmadik jegy - adott eseben 01 -, a negyedik a szerelvényen belül elfoglalt pozíció - az egyik végén lévő vezetőállásos kocsi 1-es, majd 2, 3, ... 9, a másik vezetőállásos kocsi száma 0 -, végül két jegyen a sorozatjel utáni sorszám, pl. esetünkben 07 szerepel.) Kipróbálandó a kényelem szintjét, business osztályra váltottam jegyet, mégpedig a 2-es számú, 60 férőhelyes kocsiba. (A vezetőállásosak közül az 1-es számú, business osztályú 44, az economy osztályú tizes (nullás) 52, a kerekesszék rögzítésére szolgáló területtel ellátott 6-os 58, a többi 64-66 utast szállíthat, az 5-ös számú büfékocsiban egyszerre negyvenen ülhetnek le étel-italfogyasztás céljából.) A business osztály utasüléseit fekete műbőrrel, az economy osztályú üléseket kék szövettel vonták be. A telítettség 100%. Ez a járat menetrend szerint közbenső megállás nélkül teljesíti a távot. A vezér indulás előtt oroszul és angolul egyaránt bemutatkozik (xy vagyok, elsőosztályú mozdonyvezető), rövid tájékoztatást ad a menettartamról és jó utat kíván mindenkinek. Az utaskísérők újságokat osztogatnak. A plafonra függesztett monitorokon vasúti reklámok futnak, majd egy feledhető poénokkal tarkított, orosz, vadnyugat-utánzatú burleszkfilm következik.

A váltók a középső vágányra térítenek, szinte azonnal belehúzunk a százhatvanba, Hovrino állomás végponti (Moszkva felőli) váltókörzetét az engedélyezett százhúszra fékezve vesszük, onnantól vontatni kezd a Szapszan, a kezdőpontiban száznegyvenet érünk el, Himkin 160 km/h-val haladunk, Szhodnyán száznegyvenre lassulunk. Százötvenre emeljük a tempót Krjukovóig, ahol a pétervári váltókörzetben 90 km/h-ig adjuk le és nagysebességű kitérővel kerülünk a jobb sínpárra - innentől kétvágányú a magisztrális. Kétszázra gyorsítunk, Podszolnyecsnajától Klinig 185 km/h a sebesség, Klin állomáson 115-re fékezünk, a váltókörzeten túljutva ismét kétszázat mutat az utastéri kijelző. A tegnapelőtt látogatott Ivanykovói-víztározó hídját megelőzően száznyolcvanra futtatunk ki, a vizet elhagyva 200 km/h a sebesség: a Tver városát délről övező, enyhe terephullámok miatt beiktatott, néhány íven módosítani kellene a kétszázötvenhez. Tver moszkvai váltókörzetén száztízzel gurulunk, a lassújeles pétervárin százzal, a Volga-híd százhuszat enged, majd visszatérünk a kétszázas szinthez. Eljött a fedélzeti ellátmány szétosztásának az ideje. Előétel (vegetáriánus és húsos változatban), joghurt, croissant, főétel (háromféle közül választhatóan) és ital kerül a tálcára. Lihoszlavl - ahol deltával balra ágazik a torzsoki egyvágányú, villamosított vasút - 170 km/h-ra mérsékelteti velünk az iramot. A delta északi csúcsát követő, húszméternyi kaptató, amellyel 180 méteres tszf. magasságra jutunk, elveszi a gépezet kedvét a hirtelen sebességnöveléstől: csak többkilométeres távon sikerül visszatornásznunk magunkat kétszázra. Szpirovón 140 km/h-ra adjuk le, az állandó sebességkorlátozás oka a vonal több állomására jellemző, szigetszerű elrendezés, illetve az ebből adódó ellenív a felvételi épületet megelőzően és követően. Tver óta zuhog az eső. Oszecsenkáig kétszázat tartunk, ott 180 km/h-ra vesszük vissza, újból kétszáz Jelizarovka megállóhelyig, fékezés százhetvenre, kifuttatás, Visnyij Volocsokot és a Cna-hidat százhatvannal hagyjuk magunk mögött. 360 km. megállóhely moszkvai peronvégénél szintbeni, biztosított útátjáró működik alsóbbrendű aszfaltút átszelésében, túljutva rajta 180 km/h-t érünk el, de azonmód kifuttatásba kezdünk. (A vonal tartalmaz néhány szintbeni útátjárót ott is, ahol 200 km/h engedélyezett. Valamennyi esetben a fénysorompót, motoros útsorompót és behajtásgátlót egy második, az út teljes szélességét lefedő, PTU típusú motoros sorompó egészíti ki, masszív fémcsőből készítve. A hajtóműház, valamint a csapórúd hajtóművel ellentétes végét befogadó konzol egyaránt igen robusztus, betonalapra rögzített fémszerkezet. A szállító a PTU eredeti, még nem vasúti felhasználású változatát a hadsereg megrendelésére készítette - ott a cél a laktanyák bejárati zsilipjébe történő, erőszakos behajtások megakadályozása volt.) Akagyemicseszkaján százhatvannal leszünk túl, a moszkvai váltókörzetet megelőző bal, és a pétervárit követő jobb ív miatt, kétszázzal közelítjük meg Busevecet, kifuttatunk és a kezdőponti végétől fékezünk: elértük a deltákkal-bújtatásokkal fűszerezett - bár egy részüktől már megszabadított - bologojei csomópontot.

A Szentpétervártól 319 kilométerre lévő Bologoje-Moszkovszkoje a magisztrális legfontosabb állomása (nem számítva természetesen a két végén a két metropoliszt). 1851-ben megnyitott, szigetszerűen elhelyezkedő felvételi épülete a már említett Szpirovo, illetve Ljubany, Malaja Visera, Okulovka, Tver és Klin típustervét követi. A kelet-nyugati irányú, dízelüzemű, de fővonali jellegű Ribinszk-Pszkov vasút metszi itt a moszkvai magisztrálist, valamint innen indul délnyugatnak a dízelüzemű, ám szintén fontosnak mondható, Velikije Luki végpontú vaspálya. A soros elrendezésű, kezdőponti felén a személyszállítási, végponti felén a cargós feladatokat ellátó (rendezővel kiegészített) nagyállomás munkáját az egyes delták végében Busevec, Bologoje-Polockoje és Medvegyevo állomások segítik. Végpont felé helyes (szelvényszámozás szerinti jobb) vágányunk 322. km megállóhelynél fokozatosan eltávolodik, a rendezőt délről kerülő csoportba torkollik, míg a ballal rácsos hídon keresztezzük a rendező fogadó csoportjának a keleti torkolatát, északról kerüljük a rendezőt - az ívsugarak engedte 100 km/h-ra lassulva -, és a felvételi épület északi oldalánál lyukadunk ki. A rendező keleti végében kialakított vontatási telephelyen két TEP70 és egy M62 pihen, Pszkov felé 2TE116-osos teher vár a kijárat megzöldülésére. Vontatni kezd a Velaro a váltókörzeten túl, 200 km/h-ra gyorsulunk, miközben a szomszédos vágányon elzúg a két reggeli, Moszkvába tartó Szapszan közül a későbbi - a 6:45-ös Bologoje előtt mutatkozott. Berezajka kezdőponti váltókörzete 180 km/h ideiglenes lassújeles, a továbbiakban visszatérünk a kétszázas sebességszintre, keresztülvágunk Likosino településen - 2009 november 27-én, 21:30-kor a közelben, a 285-ös kilométernél hajtottak végre merényletet a 166-os számon közlekedő Nyevszkij Expressz ellen. (A 28 halálos áldozattal járó tragédiáért egy észak-kaukázusi szakadár mozgalom vállalta a felelősséget. Azóta több tagjukat elfogták és elítélték.) Okulovka végponti váltókörzete szintén ideiglenes lassújeles, 170 km/h-ra fékezünk miatta, a nyíltvonalon pedig végre elszakadunk a kétszázas bandukolástól: 220 km/h-val falja a távolságot a jármű. Borovenkán ugyanennyivel haladunk, az állomásközben 250 km/h-ra gyorsulunk, Tobrinótól azonban lejjebb vesszük 215-re; a "cár ujját" kiegyenesítő lejtőn, beleértve a Mszta felsőpályás, többnyílású hídját, kétszázat tartunk. Msztyinszkij Moszt állomástól százkilencvenre vesszük vissza kifuttatásból, 180 km/h-val jobb ívet írunk le, Burga végponti váltókörzetében újfent kétszáznál tartunk. Malaja Viserán a szigetszerű elrendezés (és az ebből adódó, felvételi épület-kerülő ívek), valamint a Volhov többnyílású, trapézövű, rácsos hídja, de főleg a kezdőponti hídfőt megfejelő, bal ív miatt fékezünk, mindkét helyen száznegyvenig. Csudovo, bár szigetszerűen helyezkedik el a felvételi épülete, az ívmentes megoldásnak köszönhetően engedi a kétszázat, mint ahogy engedik a környék terepviszonyai is, hiszen egészen Toszno-II állomásig nyílegyenes a pálya, a párméternyi magasságkülönbségek kiegyenlítésére pedig kilométerek állnak rendelkezésre.
Előkerül egy-egy terhervonat, nincsenek tehát annyira eltanácsolva, mint a vonal déli szakaszán, ennek azonban az elővárosi vonatok megritkítása játszik alá, ami Moszkva környékén nem volt kivitelezhető. Ljubany a szigetszerű-ívgyártós-száznegyvenes klubot erősíti. Két VL10-eses tehervonat kergeti egymást a jobbon, a Rjabovo-Usaki állomásközben. Toszno végponti váltókörzetén 185 km/h-val haladunk; kifuttatásban, egyenesen folytatjuk, vagyis a kialakuló háromvágányú pálya középsőjén. Szablinón száznegyvennel jutunk át - a Pétervárt délről kerülő Mga-Gatcsina összekötővonal hídját épp felújítják -, a pétervári váltókörzetéről kikeveredve még mindig nem kezd vontatásba a jármű, a sebesség immár százharminc alá csökkent. Újabb két tehervonat tart végpont felé, a szelvényszámozás szerinti jobbon. A balon nemrég felsővezeték tartóoszlopokat cseréltek, a trendi, horganyzott acél rácsos fajtát telepítették. Százhúszról szárharmincra gyorsítunk, kifuttatunk, nyolcvanig fékezünk Kolpino végponti váltókörzete előtt, kifuttatunk, a kezdőpontin hetvennel poroszkálunk. Az acélmű oldalában gyorsításba fogunk, belehúzunk a száznyolcvanba a Szapszanok otthona, Metallosztroj telephely mellett - a kerítésen túl látható az egész cirkusz, Szokolostul, ER200-asostul, nem megfeledkezve a házikedvencről, TEP70bsz-0001-ről sem -, persze hamar átmegyünk kifuttatásba illetve enyhe fékezésbe, Obuhovón százharminccal köszönünk be. Végiggurulunk a rendező hosszában, Farforovszkaja megállóhely peronjaitól elbúcsúzva negyvenre lassulunk és a sietség legkisebb jele nélkül begurulunk Szentpétervár Moszkovszkij pályaudvarára.
Miután lecuccoltam a szállodában, pár kép kedvéért kinézek a Néva belvárosi szakaszához. Az esős szürkeség kezd karakteresebb felhőkké, itt-ott napsütéses percekké javulni, és amint a Péter-Pál erőd előtt három vízijármű egészen szabályos alakzatot ölt, gyorsan megörökítem őket. A "városi kötelezőket" végigjáró turistákkal jócskán telített parton a mozgóárus képes 80 rubelt elkérni egy félliteres, szénsavas üdítőért, ami már az arcátlanságot súrolja, hiszen forgalmasabb pályaudvarok büféiben sem szokás ötven fölötti árakat megállapítani. Persze ha ennyiért elkél a portéka, akkor miért ne...
A 7-es busszal - járműve 15 méteres, háromtengelyes Volzsanyin 6270 - visszatérek a Felkelés térre (a buszokon, trolikon, villamosokon jelenleg 21 rubel a viteldíj, a metrózseton 25 rubelbe kerül), ahonnan gyalog közelítem meg a Dnyepropetrovszkaja utcát. A Moszkvai pu. vontatási telephelyéhez (TCsE-8) vezető gyalogosfelüljáróról "csatlakozásom van" a 15:15-kor Moszkvába induló EVSz1-08 Szapszanhoz. A fűtőház körül, a régóta megszokott CsSz2t, CsSz6, CsSz200 felhozatalt egy gyári, fehér-vörös színtervet viselő EP2k példány bővíti (bár az átmeneti generációs, kolomnai villanygépeket alapvetően a nyugat-szibériai Barabinszk telephely üzemelteti, az Októberi Vasút szintén beszerzett néhányat, a kihulló CsSz2t példányok pótlására), illetve pár moszkvai CsSz7 higítja.
A magisztrális sínpárjait - az I-es és III-as számú átmenő fővágányt, a II-es számú átmenő fővágányt (megkerülőt), illetve a telephelyi- és a tároló csoportokat összekötőket - öt híd juttatja át az Obvodnij csatornán, a TCsE-8 körszínjének a háta mögött. A műtárgyak többségét két sínpárhoz építették, de van köztük egyvágányú is. Elnevezésük, az "Amerikai hidak", onnan ered, hogy az első, vas kereszttartókkal merevített fahíd amerikai mérnökök konstrukciója volt, és a moszkvai vonal építésével egyidőben került a helyére. Később rácsos acél felszerkezetre cserélték, ugyanakkor a vontatási telephely és a személykocsis bázis folyamatos fejlesztése miatt újabb hidakra lett szükség. Ezek között párhuzamos övű és trapézövű egyaránt előfordult. 2006-tól indult az a rekonstrukció, amelynek során mind az öt híd a városképbe leginkább illeszkedő, íves főtartójú felszerkezetet kapott. Sajnos a kapcsolódó építkezések sora (az Obvodnij két partján vezető út és két közúti híd felújítása-bővítése) még mindig nem fejeződött be, ezért eredeti tervemről, hogy valahonnan a Dnyepropetrovszkaja környékéről készítek képeket, le kell hogy mondjak. A Tambovszkaja utca hídjáról azért megörökítem, amint CsSz7-eses távolsági kel át a csatornán, az "A" jelzésű amerikain.
Kisétálok a Ligovszkij sugárútra. Egy szakaszát kombinált villamos- és buszközlekedésűre alakították át az utóbbi időben, közös megállókkal. Nem kell sokáig várni, hogy az objektív elé kerüljön egy LVSz-2005 (szabványos jelöléssel 71-152), aztán a háromtengelyes Volzsanyin példánya, és az LM-99 (71-134) egyik ráncfelvarrási megoldását képező LM-99AVN (71-134AVN) változat.
Következő helyszínünk a moszkvai vonal mentén fekvő, teljes nevén Szentpétervár Moszkvai Rendező nevű állomásnak a Szortyirovocsnaja (állomási) megállónál lévő keresztmetszete. A rendezőt 1879-ben nyitották meg, többször átépítették, ezen belül a személyszállító vonatok részére 1908-ban létesült a nyugati oldalon végighúzódó megkerülő - a mai állapot szerint voltaképp az átmenő fővágányok, pontosabban azok közül kettő. Két, folytatólagos elrendezésű, egymással párhuzamos rendszert alkot az állomás, amely az északi végében bújtatásos kapcsolattal rendelkezik a kikötőket is felfűző, belső félgyűrűhöz, a déli végében pedig egyrészt a volhovsztroji fővonalat, másrészt a déli, sugárirányú fővonalakat összekapcsoló, külső félgyűrűt ágaztatja ki a moszkvai magisztrálisból, bújtatások-delták szövevényével. A páros és páratlan rendszer közötti sávban található többek között az 1912-től működő, napjainkban TCsR-7 jelzést viselő vontatási-karbantartó telephely. Tekintve, hogy a moszkvai vonalon a végponti irány a páratlan, az egyes vágánycsoportok jelölése éppen fordított, mint ahogy azt megszoktuk: északról (kezdőpont felől) délre, a páratlan, azaz nyugati rendszerben a fogadó-rendező-indító csoportok rendre az I., III., V., míg a keleti oldalon, a páros rendszerben "visszafelé" (indító-rendező-fogadó) haladva a VI., IV., II. számokat kapták. A személyszállító (elővárosi és távolsági) vonatok részére fenntartott két sínpár mentén, a már említett Szortyirovocsnaján kívül, a tőle kezdőpont felé eső Farforovszkaja és a végpont felé eső Obuhovo megállóhelyek ugyancsak az állomás részét képezik. Szortyirovocsnaja megálló keleti oldalában a páratlan rendező (III.) és indító (V.) csoportokat összekötő sínpárok húzódnak, eggyel keletebbre pedig a páros rendező (IV.) nyalábjaira tekinthetünk le az Ivanovszkaja utca felüljárójáról.

Miközben CsSz200-011 a Nyevszkij Expresszel zúg el Szortyirovocsnaja peronja mellett, TEM7a-0081 néhány magasoldalfalúval araszol a III. és V. csoportok között.
A páros rendezőben, korporatív színtervű TEM7a segítségével gurítást kezdtek: cementszállító elegy kocsijait dobják szét többfelé, mielőtt még azt gondolná valaki, hogy a homogén szállítmánynak biztosan csak egy címzettje lehet. A vágányfékek egymás után szabályozzák vissza a szükséges sebességre az önürítős kocsikat. A végtelennek tűnő zöld doboztömeg (a nyolctengelyes TEM7-esek számára nem jelent gondot a 9 ezer tonnás kocsicsoportok gurítása sem) egyhangúságát a telephelyet megcélzó - igaz, szintén zöld festésű - VL15sz-024 oldja.
Az ötödik nap (2011. szeptember 10., szombat) teljes borultsággal nyit - tegyük hozzá, Péterváron az ember már annak is örül, ha nem ömlik a nyakába az eső. A Finljandszijról induló elővárosival látogatom meg Levasovo és Pargolovo állomások környékét, elsődleges célom a finn és az orosz állami vasúttársaság közös vállalata, az Oy Karelian Trans Ltd. által üzemeltetett, Allegro néven szereplő Pendolino vonatok fotózása. (A 3 kV=/25 kV~ feszültségnemű, hétrészes villamos motorvonatokból az Alstom 2010-ben négyet szállított a megrendelőnek. A Szentpétervár és Helsinki között ingázó járművek a VR területén 220 km/h, az RZsD területén 200 km/h sebességet érnek el.) A fejpályaudvaron az ütközőbakok egy részét felújítják, ezért az elővárosik a szokásosnál kijjebb állnak meg, ettől függetlenül minden kocsi befér, mióta - az utasmennyiségnek az utóbbi két évtizedben lezajlott csökkenésével összhangban - egységesen nyolcrészesre vágták vissza a szerelvényösszeállítást. A vágányokon most a korporatív festésű ED4m-0371, ED4m-0381 és ER2k-1059, valamint a hagyományos zöld ER2k-1149 figyelhető meg. Bizony, a kerekorrú klasszikusok ideje lejárt. Levasovóig a 8:50-kor Roscsino állomásra közlekedő 6117-es elővárosival utazom. Szerelvénye ED4m-0381, az eredeti tolóajtós megoldáshoz képest lengő-tolóajtókkal, homlokátjáró-ajtók nélkül, félkemény műbőrborítású, műanyag ülésekkel, a szokásos 3+3 elrendezésben - tehát az Expo1520 kiállításon látott ED4m-0387 felszereltségével. Az ablakok felső harmada befelé buktatható, kivéve az utastér középső, vészkijáratként szolgáló, fix (szükség esetén a mellékelt kalapáccsal betörhető) ablakát. Indulásunk előtt az ugyancsak korporatív festésű ED4m-0364 esik be, ülései műanyagból készült, külön fejtámlás megoldások, azonban a kialakításuk eltér a 0371, 0381-esétől. A kezdeti, átlagos utastelítettségünk 25%, egy kisiskolás csoportot beleértve - a gyerekek, amint helyet foglaltak, azonnal hangos zsivalygásba kezdenek, mire a két fiatal kísérőtanár egyike emelt hangon közli: - Nem ordítunk! Kijelentése a legcsekélyebb hatást sem éri el.

A tároló vágánycsoporton, ED4m-ek között két magas pályaszámú ER2 látható, Októberi Vasút-színtervvel (az ablakok vonalában szürke, alatta-felette zöld). Balra, a motorvonatos telephelyen egyetlen kerekorrú szomorkodik, ránézésre nem az aktív állomány tagjaként, a színek mögött két zöld és egy korporatív ruhát viselő, magas pályaszámú ER2 pihen. Mellettünk a zöld festésű ET2m-0120 gurul végpont felől, míg szemközt, a jobb oldalon - Szentpétervár-Finljandszkij-teheren - VL10-1357 várakozik anyagosvonat élén. Lanszkaja megállóhely peronhatároló kerítéselemeit kék-fehérre festették, fémszerkezetű, íves, plexiburkolatú esőbeálló-perontetőket építettek és az Expón látott (Vidor Csoport-féle) vizuális utastájékoztató rendszerek egyikét telepítették, a megálló nevét angolul is kiírták rajta. (A magasperon azonban aszfaltburkolatú maradt: a térkő-őrület, úgy tűnik, kezd egészséges mederbe terelődni.) A munkákat az infrastruktúra 200 km/h sebességre alkalmassá tételéhez kapcsolt, általános korszerűsítés keretében végezték el. Harminc felszállóval gyarapodunk. A nyíltvonalon, a Szentpétervár-Moszkva vonaléhoz hasonló, acélpálcás, két méter magas, vad- és életvédelmi fémkerítéssel szegélyezték a pályát mindkét oldaláról - bár több szakaszon még csak most kezdik a felállítását -, lakóövezet közelében ezt kék-fehér színű, hullámlemezből készült zajárnyékoló fal váltja. Ugyeljnaján százötvenen szállnak fel (érezhető a metrókapcsolat hatása), Ozerkin és Suvalovón folyik a peronfelújítás, csak az első négy kocsi vesz részt az egyébként mérsékelt utascserében, Pargolovo állomáson nem változik a létszámunk a húszfőnyi, vegyes utascsere végén. A részleges vagy teljes készültségi állapotú vizuális és hangos utastájékoztató berendezések, közlekedőutak mindenütt a Lanszkajának megfelelő típustervet követik.

Levasovo állomáson tizenöten szállnak le. A téglából készült, vakolatlan, festett falú, horganyzott lemez tetőborítású, kétszintes felvételi épület (szelvényértéke: 19.1) végpont felé nézve jobboldalt helyezkedik el. Az állomás Szentpétervár felőli végéhez illesztett, szabványos SK+110 magasságú, aszfaltburkolatú peronok biztosítják az elővárosi vonatok utascseréit, a kezdőponti peronvégeknél betonelemes burkolatú, fénysorompós gyalogosátjáró létesült. A kezdőponti váltókörzetben az átmenő fővágányokból (3. és 4.; mindkettő betonaljas, önzáró szorítórugós ARSz-4 sínleerősítésű - a bal a bejárattól kezdőpont felé, a nyíltvonalon KB-s) terelőcsonkával balra ágazik az ötödik átmenő (betonaljas, KB-s), végighalad a 2-es számú, középperonként funkcionáló utasperon mentén, a végponti peronvégtől (19.190) hatvágányosra terebélyesedik a líra, kifejlődik az 1., 2., illetve a 6., az elsőből terelőcsonkával jobbra ágaztatták a Szertolovo településhez tartó, sajátcélú sínpárt. A 6. kitérőjét közvetlenül megelőzően (19.210) fénysorompós gyalogosátjáró működik (gumielemes burkolattal a vágányoknál), bár ideiglenes jelleggel, mert a tervek szerint hamarosan gyalogosfelüljáró kell hogy kiváltsa. A végponti váltókörzetben az 5. és 6. bekötése terelőcsonkával történt, lépcsőzetesen, ennek megfelelően a 6. (rakodóvágány) lényegesen rövidebb a többihez képest. A felsővezetékrendszer keretállásos, pörgetett vb. tartóoszlopokkal, befüggesztett, ITR/ITSz jellegű tartószerkezetekkel. Az utastájékoztató berendezést szerelik a peronokon. A moszkvai vonalhoz hasonló módon, két biztonsági sávot festettek fel mindkét peron mentén, egyet a nagysebességű, egyet a többi jármű elsodrási határára méretezve - a nagysebességű sáv vonalában kiegészítő, fordított U alakú határolókorlátok jelzik a biztonságos tartózkodás külső határát és szolgálnak egyúttal támaszkodási lehetőségként, az elektricskára váró utas számára.
A viborgi vonal többi létesítményével együtt 1869-ben megnyílt állomást mostanság napi 44 pár elővárosi érinti - egy részük időszakosan közlekedik -, ami régen több volt, ennek megfelelően négyfogalmú térközbiztosítást alkalmaznak a magisztrális e szakaszán (a későbbi megoldások, mint például a járművek felé öt térköznyi információt nyújtó KLUB rendszer pályaoldali egységei, ráépülnek a négyfogalmú térközös közlekedésszabályozásra). A torzsoki ET2-esek egyik korai példánya, az ER2t-kópiaként tekinthető, korporatív színeket viselő ET2-013 esik be végpont felől, rajta és VL10-1420 anyagosvonatán kívül a gyári színtervű ED4m-0360 kapható le a hatodikat szegélyező rakodóterületet követő oldalrakodóról. Azt terveztem, hogy a végponti bejáraton túl, az erdő szélétől fotózom a Helsinkiből Pétervárra igyekvő, 33/152-es számú Allegrót, de sajnos nem marad annyi időm, hogy a jócskán esőáztatta ösvényen előretörve addig jussak ki, ahol a bejárat környékén felmagasodó töltés ismét terepszint közelébe ér. Ígyhát 1:0 a sors javára, plusz néhány szúnyogcsípés - lehet visszabandukolni. ED4m-0373 és VL10-eses tartályvonat koptatja a síneket, amíg ismét a peronok közelébe érek. Gyalog folytatom utamat kezdőponti irányban, a szomszédos Pargolovo állomás felé, mégpedig perceken át a bal vágányon, ahol Pargolovo vörös bejáratára csorgó, VL10-eses tartályvonat "töri az utat" előttem. A kezdőponti váltókörzettől nem messze alsóbbrendű közút felüljárója keresztezi a vasutat, de nem ezt választom, mert felújítás alatt áll, teljesen széttúrták a környezetét. Inkább eggyel délebbre költözöm, a KAD (pétervári közúti körgyűrű) töltésének a szélére. Időnként elered az eső, mögöttem pár méterrel kamionok, teherautók záporoznak - egyszóval a környezet lehetne kellemesebb, de most ez jutott.
A 3600 lakosú, közigazgatásilag Szentpétervár Viborgi kerületének részét képező Levasovo szomszédságában katonai repülőtér működik, szállítógépek és helikopterek bázisaként, bár időről-időre valamilyen utánégetős hajtómű összetéveszthetetlen hangja hallatszik onnan egy-egy percre, aztán elhalkul. (Tervek vannak a bázis részbeni polgáriasítására, a következő életében chartergépeket üzemeltetne amellett, hogy azért a katonák sem adnák fel teljesen.) Ahogy az Allegróra várok, a légierő RA-63775 lajstromjelű, "Szentpétervár" feliratú Tu-134AK gépét (elsőosztályú és luxuskivitelű ülőhelyekkel rendelkezik, a pétervári katonai körzet felsővezetése használja) örökíthetem meg leszállás közben. A szárnyáról hol jobban, hol kevésbé, de folyamatosan kicsapódik a pára a szinte harapnivalóan nedves levegőben.
A 153/34 számú járat időben megjelenik, és ugyanitt fotózható egy korporatív festésű elővárosi, a még tolóajtókkal felszerelt ED4m-0365-össel kiadva.
Pargolovo sok hasonlóságot mutat Levasovóval: keretállásos felsővezetékrendszerű, utasperonjai és felvételi épülete az állomás kezdőponti végében keresendő, az épületek stílusa közös gyökerű - bár a líra csupán öt átmenővágányos. A végponti, bejárati kitérő pontosan a KAD felüljárója alatt helyezkedik el, az átmenő fővágányokat (4. (bal): ARSz-4, 3. (jobb): KB) egy kitérőpárral kapcsolták, félig ráhagyatkozva a közeli szomszédra. A 3. és 4. kezdőponti vágánykapcsolását követően először a betonaljas, ARSz-4 sínleerősítésű ötödik átmenő fejlődik ki, végighalad a felvételi épülettől távolabbi (közép)peron mentén, majd a végponti peronvégek magasságában, jobbra kialakul az 1. és 2. átmenő. A végponti peronvégeket fénysorompós gyalogosátjáró, a kezdőpontiakat szintbeni, fény- és motoros sorompóval, illetve behajtásgátlóval biztosított útátjáró határolja. Az egymáshoz közeli, két állomás annak köszönheti napjainkig tartó létét, hogy az északabbiról kezdi meg útját a szertolovói iparvágány, míg Pargolovo a viborgi és a priozjorszki vonalat összekapcsoló, tehervonatok által használt, villamosított megkerülőnek (Pargolovo-Parnasz-Murino) a nyugati bekötése. A szintén Pétervár részét képező település 15 ezer lelket számlál, múltja valamivel színesebb Levasovóénál, mert míg amaz a vasútépítés során, az állomás körül fejlődött ki, itt délebbre kis erődítményt alakítottak a helyi lakosok még a XVI. században, a XVIII. század közepétől pedig, Suvalov gróf nevével fémjelezve - annak birtokain -, egymás szomszédságában több falu létesült. A XIX. század végétől vérbeli nyaralóövezetté vált a környék.
A 12:33-kor Roscsinóba továbbközlekedő 6135-ös számú elővárosival Beloosztrovig vitetem magamat (ha Pétervártól egyben váltottam volna meg a jegyemet - útmegszakítás, visszasétálás nélkül -, akkor a teljesárú 48 rubelbe került volna). Az elektricska szerelvénye a korporatív festésű ET2em-001 - gyári jelöléssel 62-4163em -, utasterhelése 40%. (A torzsoki ET2em a gyemihovói ED4e sorozattal párhuzamos, a gyártók marketingesei mindkettőt "energiatakarékos kivitelűnek" állították be. A klasszikus ER2 vontatómotorjai 1500 V névleges feszültségűek voltak, és az indítási folyamat során a motorkocsik négy-négy TC-jén alkalmazták a soros-párhuzamos átkapcsolást. Tehát a soros utazófokozaton a négy, sorbakapcsolt vontatómotorra egyenként 750 V, soros-párhuzamos utazófokozaton a két, párhuzamosan kapcsolt páros tagjaira a névleges feszültség jutott. Az ER2r-eken - és leszármazottaikon -, a villamosfékes üzemmódért cserébe feláldozták a soros-párhuzamos átkapcsolást, az újabb vontatómotorokat ezért 750 V névleges feszültségűre szerkesztették. A változtatás mögötti érvelés szerint a jármű aránylag hamar - magasabb, de üzemszerűen megvalósítható vonóerőkifejtést figyelembe véve 15-20 másodperc alatt - kijut a soros-párhuzamos utazófokozatra, tehát a folyamat energiaigénye nem sokkal rosszabb, mint a csoportkapcsolásosé. Ugyanakkor a legnagyobb sebességtől körülbelül 50 km/h-ig visszatáplálófékezést hajt végre, amivel bőségesen fedezi a vontatáskori többletet, 50 és kb. 15 km/h között pedig ellenállásfékezéssel lassul, kímélve a motorkocsik féktuskóit. Az ED4e, ET2em sorozatok első példányán (rendre 2004-ben és 2005-ben) ismét bevezették az 1500 V-os vontatómotorokat és a csoportkapcsolást, emellett azonban a fontosabb lépés a külső gerjesztés szabályozási tartományának a kitolása volt, így 50 km/h helyett 28-25 km/h sebességig táplál vissza a motorvonat. Papíron 20% energiamegtakarítást értek el. A napi gyakorlat persze megmutatta, hogy ezekkel a lépésekkel az előtét-ellenállásos, 3 kV= feszültségnemű villamos motorvonatok történetét ragozni felesleges. Egyetlen "éltető elemük" az alacsony beszerzési áruk és a megbízhatóságuk, amivel a gyártásuk ideig-óráig fenntartható - márpedig ha a szállító energiatakarékosság címén magasabb árral próbálkozik, emellett a felhasznált, új eszközökön óhatatlanul kijönnek a gyerekbetegségek, érdektelenné válik a termék a megrendelő szemében. Így is történt: az első két ED4e, valamint az első három ET2em szerelvényt nem követték újabbak, sőt, az üzemeltető viszonylag hamar meghozta a döntést az ED4e leállításáról.)

Peszocsnaja megállóhelyen a típusterv szerinti, kék plexiburkolatú gyalogosfelüljárót szerelik. Itt a végponti peronvégeken túl fény- és motoros sorompós, behajtásgátlós útátjáró üzemel - valószínű, hogy hamarosan ezt és a pargolovóit egyaránt ellátják a moszkvai vonalon látott PTU "szupersorompóval", a meglévő berendezéseken felül. Előkerül az Északnyugati Elővárosi Társaság bordó egyen-dzsekijét viselő, jegyvizsgáló-repülőbrigád, de a közönség rájuk se hederít: úgy fest, ezúttal sem sportból, sem egyéb meggondolásból nem bliccel senki. A zöldre pingált, fából készült felvételi épületű, íves perontetőkkel ellátott Gyibuni megállóhelynek a kezdőponti peronvégét fejeli meg szintbeni útátjáró, fény- és motoros sorompóval, behajtásgátlóval biztosítva. Sejthetően ugyancsak PTU-jelölt. A típusterv szerinti gyalogosfelüljáró szerkezetkész. Szintbeni (fény- és motoros sorompós, behajtásgátlós) útátjáró működik Beloosztrov kezdőponti váltókörzete közelében, a települést a viborgi főúttal összekötő közút metszésében; innen 300 méternyire végpont felé a nyugati gyorsforgalmi út (ZSzD) északi szakaszához tartozó felüljárót építik. A kis utascseréknek némi kontrasztot adva, Beloosztrovon hetvenen szállnak le. Szakad az eső, a gyalogosfelüljáró védelméből fotózom a baloldalt elhelyezkedő, egyszintes, vakolt téglafalú felvételi épületet, ET2m-050 belógó orrával együtt. A felüljáró építménye lépcsőt és kerékpáros-rokkantkocsis rámpát tartalmaz, a kékre festett fémszerkezetet burkoló, kék plexi alatt led-es lámpatestek biztosítják a terek megvilágítását.
A reménytelen zuhi alkalmi mosószalon-szolgáltatást ad M62-1517-nek és az általa vontatott, néhány üres autószállító kocsinak. (Az Októberi Vasút állományában nem ritkaság az egyszekciós Szergej. Könnyű átállítós és tolatós tehervonati feladatokra, dízelüzemű vonalakon helyi személyszállító vonatok továbbítására használják a mozdonyokat.) Beloosztrov elágazó állomás, deltával csatlakoztatja a szesztrorecki, vagyis az öböl-parti, egyvágányú, villamosított, alapvetően hétvégitelkes- és strandjáratok céljait szolgáló vonalat. A keleti deltaág a kezdőponti, a nyugati a végponti váltókörzetbe csatlakozik; a két sínpárból (betonaljas, KB-s és faaljas, sínszeges leerősítésű) álló keleti ág a felvételi épület mögött ér az öt átmenővágányos központi líra mellé és párhuzamosan halad tovább a kezdőponti lírafejig. A központi lírával párhuzamos szakaszra illesztették a parti vonalat járó elektricskák utascseréit biztosító, aszfaltburkolatú, SK+110 szintű, széles középperont. A parti-vonali elővárosik Szesztroreckig vagy Beloosztrovig közlekednek, a fővonalat itt nem érintik, hanem közvetlenül e peron mellől fordulnak vissza. A hagyományos zöld-szürke színtervű ER2-1225 gyűjt utast és fordul percek múlva Szentpétervárra a deltaágon. Az égi csapokat sajnos nem sietnek elzárni, ezért feladva a fotóhely-foglaló reményeimet, felszállok a 13:29-kor útját folytató, 6146-os számú járatra (Viborg-Szentpétervár). Szerelvénye a zöld-szürke festésű ET2m-033, átlagos telítettsége 50%.
Gyenge utascserékkel kissé növekszik az utasterhelés a városmaghoz közeledve, Ugyeljnaján azonban a közönség fele leszáll. Lanszkaján egyedül képviselem az utascserét végzőket. Az időszakosan közlekedőket beleértve, napi 64 pár elővárosi vonat által érintett megállóhelyet a kuselevkai delta és a szesztrorecki (öböl-parti) vonal bújtatásos kiágaztatása közé szorították. A kuselevkai deltában ágazik el a viborgi és a priozjorszki vonal: a nyugati ágon, egyenesen a viborgi vasút két sínpárja halad, a déli ágon vesz keleti irányt a priozjorszki vágánypáros (hogy azután a piszkarjovkai deltán át északnak fordulhasson, egyesülve a belső félgyűrűvel), az egyvágányú északi ág pedig a tehervonatoknak nyújt alternatívát, a Pargolovo-Parnasz-Murino elkerülő mellett. A delta északi csúcsánál a két viborgi vágány alsópályás, rácsos, párhuzamos övű acélhídon keresztezi a Boljsoj Szampszonijevszkij sugárutat, míg az északi deltaág különálló, ugyancsak alsópályás, rácsos, trapézövű acélhíd segítségével teszi ugyanezt. Feljebb a három sínpár kétvágányú illetve egyvágányú, felsőpályás, gerinclemezes, acél felszerkezetű műtárgyakon metszi a Szerdoboljszkaja utcát. A két hídpár között épült Lanszkaja bal peronja (SK+110, aszfaltburkolattal), az alsópályás híd előtt és után vágánykapcsolásokat iktattak be a viborgi-bal és a viborgi-jobb, valamint a viborgi-jobb és a deltaág összekötése céljából. A felsőpályás hídtól végpont felé a viborgi-balból balra ágazik a szesztrorecki, kezdőpont felé helyes ág, és a viborgi-jobb mentén ugyaninnen veszi kezdetét Lanszkaja jobb peronja (SK+110 oldalperon, aszfaltburkolattal). A jobb peron végponti vége mögött a deltaág a viborgi-balba csatlakozik, az újból három sínpárra fogyatkozott köteg hídon keresztezi a Lanszkoje sossze-t, végül a viborgi-jobb vágányból jobbra ágazik a szesztrorecki, végpont felé helyes (amelyet a két viborgi sínpár hídon keresztez).

Lanszkaján már üzembehelyezték a gépihangúval kiegészített, vizuális utastájékoztató berendezést. A peronon tartózkodókat külön figyelmezteti, ha nagysebességű jármű közeledik - igaz, az Allegro errefelé már a legkevésbé sem száguld. A moszkvai vonal mintájára, a megállók-állomások mindegyikét biztonsági őrök vigyázzák a nagysebességű járművek elhaladásának időszakában, itt is előkerül perononként két láthatósági mellényes alak...
...mielőtt felbukkanna a 35/154 számon Pétervárra tartó Allegro. A 6024-es, 14:38-kor továbbközlekedő, a parti vonalat járó, Beloosztrov-Szentpétervár viszonylatú elővárosival teszem meg az utolsó kilométereket. Szerelvénye a Beloosztrovon látott ER2-1225 - tehát sikerült egérutat nyernem előtte -, telítettsége 10% alatti (meglátszik, hogy túljutott már a külvárosi metrókapcsolatán). Az Erka utastéri berendezései jórészt eredeti műszaki tartalom szerintiek, beleértve a létező legkényelmetlenebb üléstípust, a hajlított, rétegelt lemez borításút (hozzá képest a klasszikus lécülés kánaán). A Finljandszkij pályaudvaron beloosztrovi hangulat uralkodik, vagyis ömlik az eső, ennek megfelelően a soronkövetkező Allegrót kihagyom, inkább elmetrózom a város déli, Kirov kerületébe, hátha arrafelé szárazabb a helyzet.
A Kirov gyár (volt Putyilov gyár) környékén elsőrangú szovjet relikviák között csemegézhetünk. A kerületi előljáróság épületénél Kirov-szobrot, a gyárral szemközti metrómegállónál lévő Gaza művelődési otthon előtt a névadó, Iván Ivanovics Gaza mellszobrát kereshetjük fel. (Gaza szerelőként kezdte a Putyilov gyárban, a bolsevik eszmékhez csapódó kalandorként folytatta és kommunista funkcionáriusként végezte.) Gazával nem ér véget a szoborpark, párszáz méterrel (plusz a napsütés megszűnésével és az eső eleredésével) arrébb, a körtér-szerű Komszomol térről nyíló park közepén a Hősies Komszomolnak állított emlékmű vonja magára a figyelmet. Bugyonnij-sapkás, hiányos ruházatú, fiatal komszomolistát formáz a bronzba és gránitba álmodott, 1968 október 27-én felavatott, jókora kompozíció. A felerősödő zuhi elől a közösségi közlekedési eszözökre menekülök. A Govorov marsall utcán folyó csatornaépítés, illetve a Novosztrojek utcai pályaállapotok miatt a villamosokat egészen a Komszomol tér mögötti, ideiglenes végállomásig száműzték (2013-ra legalább az Oboronnaja utcáig visszatérhettek a kötöttpályások), tehát ha nem akarok nagyon elkalandozni Szosznovaja Poljana vagy Sztreljna felé, akkor a gumikerekesekből válogathatok. Az egyik ZiU trolin a kalauz vizuális önmegvalósításba kezdett, néhány matrica formájában. Rövid versikével veszi el a bliccelők (az orosz nyelvben "nyulak") kedvét: "Nyúlból van fehér, nyúlból van szürke. És te milyen színű vagy, jegy nélküli utas?" Az elbújási taktika híveit az "Én márpedig mindent látok!" felirat hivatott fizetésre bírni.
Úgy-ahogy eláll, ezért célbaveszem a nevével ellentétben viszonylag univerzális Szénkikötő előtti átadó-átvevőpont szerepét alakító, kizárólag teherforgalomra berendezett Avtovo kezdőponti váltókörzetét. A Sztacsek sugárút és a villamospálya metszi az állomást egymás után, a vágánykapcsolatok környezetében. Kelet felé, tehát a kikötővel ellentétes irányban két vágány halad párhuzamosan a nyíltvonali szakaszon, valójában egy delta északi és déli ágaként. Az északi a belső, a déli a külső félgyűrűt (a moszkvai és a volhovsztroji vonalakhoz) veszi célba. A Szovjetúnió széthullása utáni időszakban, részint a balti kikötők helyett Szentpétervár és környéke előnyben részesítése miatt, a forgalom jócskán megnőtt itt, ezért a kikötői ágakat és a félgyűrűket villamosították, az állomásokat (többek között Avtovót) átépítették, hogy másfél alapegységig (1500 m, rakottan 9 ezer tonna) közvetlenül fogadhassák és indíthassák a vonatokat, átállítós menetek beiktatása nélkül. Avtovo vágányain ezúttal 2TE116-795, VL15-010 és VL10-1520 látható az elegyek élén mint vonatgép. A VL10 indul elsőként, az északi ágon, de mivel ahol elhelyezkedtem, onnan nem látom a törpe kijárati jelzőket, sajnos nem veszem észre, hogy alig valamivel később a 2TE116-os is nekirugaszkodik a délin. A párhuzamos menet megörökítése így elmarad.
Az északi ág mentén, a Cservonnogo Kazacsesztva utcán sétálok végig a Krasznoputyilovszkaja utca fény- és motoros sorompós útátjárójáig. Az ötszintes, újabban sárgára festett hruscsovkák (Hruscsov idejéből való, igen kis belmagasságú, szűk konyhával és fürdőszobával ellátott, a panelépület-típusok legaljához sorolható konstrukciók) között néhány idült alkoholista nézelődik, egy asztalt körülülve. Ők itt nőttek fel és itt öregszenek meg, életük lefolyása többé-kevésbé már a születésükkor eldőlt. Az árnyas fák alatt végigüldögélték a TG102-korszakot, a 2M62-korszakot, és most az átállítós-mentes időket - persze ők jó valószínűséggel nemigen törődtek vele, mikor miféle vasúti járművek vonulásztak a negyedkörív mentén. A Krasznoputyilovszkaját az északin kívül a keleti deltaág is keresztezi, ahol VL10-eses konténervonat húz fel Bronyevaja-teherig, a gép hamarosan leakad és ugyanúgy, a keleti deltaágon távozik. A tíz percen belüli két sorompózárás felduzzasztja a várakozó kocsisort, végül az Avtovóról becammogó VL15-ös másfél kilométernyi önürítőse megadja a kegyelemdöfést: feljut valahova a belső félgyűrű - nyilván igen-igen vörös - fedezőjelzőjéig, megáll, csakhát ezzel a vonat vége még az útátjáróban marad. Egy-egy autós megunja és visszafordul, hogy a Sztacsek felüljáróján folytathassa, de a többség kitart, igaz, fehéredő ujjakkal a kormányon. Úgy tűnik, az önürítős-típusbemutató most senkit sem szórakoztat. Aki látja a keleti deltaágon eközben végigmasírozó 2TE116-ost, magasoldalfalúakkal és önürítősökkel, az legalább reménykedhet benne, hogy amint a dízeles menetet befogadta a gyűrű, mehet az óriáskígyó. És valóban így történik. Mivel a Krasznoputyilovszkajának ezen a szakaszán félóránként közlekedik a busz (régen sem volt sokkal jobb a helyzet az Avtovszkajától kifelé), Avtovóhoz igyekszem vissza, ahol metróra szállok, beugrom a szállodába a hátizsákomért...
...és máris előttem a Moszkovszkij pályaudvar, ezúttal esti megvilágításban. Moszkva Kazanszkij pályaudvarához hasonlóan, egyes vágányokra a hosszabb szerelvényeket behúzzák a CsME3-asok, például a korporatív festésű CsME3e-6320 vagy hagyományos zöld társai, köztük a 27A Szevernaja Palmira kocsijait a 6-os peron jobb oldalához beállító CsME3e-4470. A 22:40-kor Moszkvába induló járat összeállítása hátulról előrefelé nézve: 004 13351, 004 13948, 004 13302 (korporatív festésűek, az átmeneti generációs 61-417x típuscsaládból), 004 13203, 004 13419, 004 13468, 004 13344, 004 13369 (61-417x, a vonatra dedikált színtervvel: világoskék alapon sötétebb kék, íves mintázattal), 001 63360 (étkező, Szevernaja Palmira-színtervű, ammendorfi), 003 16497 (vezető utaskísérői kocsi, Palmira-színtervű, 61-417x), 004 23020 (korporatív festésű, 61-417x), 004 22709 (Palmira-színtervű, 61-417x), 004 23079, 004 23095 (korporatív festésűek, 61-417x). Gépünk a kék színtervet viselő CsSz6-008. Az utaskísérői fülkék ablakára applikált iránytáblákat, hangsúlyozandó a vonat egyediségét, belső világítással látták el, ugyanakkor az utastéri berendezésekben semmi különleges nincs (az eredeti, majdnem-ammendorfi műszaki tartalom szerintiek, beleértve a hagyományos WC-t), és a személyzetet sem a vonathoz szabott egyenruhába öltöztették, csupán a szokásos-szürkébe. Az utastelítettség 100%. A 650 kilométeres távot a Szevernaja Palmira két közbenső megállással (Bologoje 3 perc, Tver 1 perc) 7 óra 17 perc alatt teljesíti, amivel a két fővárost összekapcsoló éjszakai vonatok 8 óra körüli, tehát úgy-ahogy pihentető mennyiségű alvást biztosító menettartamának az alsó határa környékén mozog. (Aki valamivel többet szeretne aludni, nem a Palmirára vált jegyet.) A vezető utaskísérő a belső utastájékoztató rendszeren keresztül üdvözöl mindenkit, bőséges mennyiségű információval szolgál, kellemes utat kíván, végül félig-meddig magának teszi fel a kérdést: - Mindent elmondtam? Ha mégsem, kérem, hogy forduljanak hozzám vagy bármelyik kollégámhoz, segítünk, amiben csak tudunk. A szokásos óvatossággal, "mozgó szálloda" jelleggel vágunk neki, és az unalomig ismert módszer szerint közlekedünk, tehát a Szentpétervár-Bologoje szakaszt többnyire 120 km/h-val, a maradékot pedig mindinkább elkényelmesedve, egyúttal beleolvadva a fokozatosan magára találó, reggeli elővárosi forgalom tempójába.

Vasárnap (2011. szeptember 11., a hatodik nap) reggel fél hat után pár perccel haladunk Himki állomáson, a kényelmes kocogásból némileg élettelibb állapotba rázódva, százzal. A forma kedvéért aztán belehúzunk a százhúszba, de Hovrino előtt máris kifuttatunk, és folytatjuk a gurulást egészen Rizsszkajáig. Az időjárás semmi jóval nem kecsegtet: szakad az eső. Mínusz egy perces eredménnyel fogunk peront, a vezető utaskísérő hangja ismét megszólal, közli, hogy fúj a szél, esik az eső, és a lelkére köti mindenkinek, hogy vegyen esőkabátot vagy nyisson ernyőt. (Érzésre némi pályatévesztés esete foroghat fenn, a fiatalembernek talán túlzott a szereplési vágya. De kétségkívül lelkes és figyelmes.) Három perccel utánunk, a peron másik oldalához begurul a 06-os Szapszan - a reggeli, pétervári járat szerelvénye. Elmetrózom a Belorusszkijra, az eső rendületlenül ömlik, a reggeli séta tehát ugrott, a városi plázákban viszont semmivel sem felemelőbb bóklászni, mint a reptérieken. Tehát a 7 órás Aeroexpresszt célzom meg. A Seremetyevóról 6:35-kor befutó vonat fordulna hétkor, de érkezőben húsz percet késik, a biztonsági őr viszont nem engedi ki a peronra a pénztárteremben összezsúfolódott utasokat, mondván, hogy visszafordulni onnan nem tudnak, és mi van, ha valaki panaszt emel, hogy vizes lett a ruhája. A helyzetet végig nem gondolók közül egyesek félhangos anyázásba kezdenek, végül az ügyeletes nagyhangú megszólal: - Mit állunk, mint a birkák? Lökjétek arrébb azt az őrt! A hangulat szerencsére nem olyan, hogy bárki komolyan venné a dolgot, inkább általános derültséggel reagálnak a várakozók. +3-mal sikerül fordulnia a tízrészes, zömében az ED4mkm-Aero-003 járműegységeit tartalmazó formációnak. A kocsik némelyikében még nem cserélték le a 2+2 elrendezésű, kék műbőr üléseket. Az Aeroflot által üzemeltetett, SU131 járatszámú A-319-es 75% körüli telítettséggel, a menetrend előírásainak megfelelően startol el Seremetyevóról és érkezik Budapestre.

Vissza a második rész eseményeire

Vissza az utazás főlapjára