Útvonalunk az átszállásokkal: 1.nap (2007 december 26.) Budapest-Záhony-Csop-Lvov, éjszaka a vonaton. 2.nap (dec. 27.) Ukrán-belorusz határátlépés, majd megérkezés Minszkbe.
Vonatszámok: Budapest-Záhony IC622 "Bereg" (viszonylata: Budapest-Záhony); Záhony-Csop 6212 (Záhony-Csop); Csop-Lvov 100 (Uzsgorod/Ungvár-Kijev); Lvov-Minszk 48 (Lvov-Szentpétervár).
December 26-án jó korán, 6 órakor volt ébresztő, de ezúttal nem a megszokott váci zónázóra, hanem egy sokkal hosszabb és érdekesebb útvonalra készültünk. Édesnyámmal utaztunk haza, Minszkbe. Fél 7-kor léptünk ki a lakásunkból és metrózva értünk a Nyugati pályaudvarra. Eközben megfogalmazódott bennem, hogy ma még Pesten, holnap meg Minszkben fogok metrózni...
A hátunk mögött családapa ül két, négy évesnél nem idősebb gyermekével. Az anyjuk csak kikísérte őket, nem tartott velük. Kiindulva abból, hogy oroszul (nem ukránul) beszélt hozzájuk, pokoli nehéz út vár rá két pici gyerekkel, túrahátizsákkal, babakocsival és a csapi zsilipeléssel. Azonban egész úton ura volt a helyzetnek, és a gyerekek is jól viselkedtek. Püspökladányban két új felszállón kívül találkozunk az utastájékoztatón "Agy Endre"-ként kiírt gyorsvonattal, majd Debrecenben vérfrissítés-számba menő utascsere történik, rengeteg leszállóval és felszállóval. Csak az oroszok, ukránok, és mi, fehéroroszok utazunk Záhonyig.
Nyíregyháza 20 leszállót eredményez, és onnan már csak három kocsival megyünk tovább. Kisvárdán harmincan szállnak le, Záhonyba egy-két magyaron kívül csak a "külföldiek" érkeznek meg. Míg a mi középső, 32-es számot viselő kocsinkban szinte végig telt ház volt, a 33-as másodosztályúban 50%, a 31-es elsőosztályúban 10% volt a telitettség. Záhonyban, mialatt édesanyám vett két jegyet Csapra és egy kis harapnivalót Lvovig, én lekaptam a 11:59-kor induló 6212-es átlépős minivonat gépét, az M41 2183-ast. Elfoglaltunk egy egész "négyest" a Bhv-ban, hiába, a sok ajándéktól roskadozó táskát Darázs Ádámnak is nagy falat lenne felrakni a poggyásztartóra. A magyar vám-és útlevélvizsgálat után pontosan (11:59) indulunk. A kocsiban 110%-os telítettség alakul ki, jónéhányan az előterekben tartózodtak a csomagjaikkal.
A 80 utas viszonylag hamar végez, az egész eljárás nem tart fél óránál tovább. A családapa, nyakában a hátizsákkal, egyik kezében a babakocsival, másik kezével a másik gyerek kezét tartva is sikeresen átjut. A vámosok még voltak oly rendesek és segítettek neki. Mi kijevi idő szerint (+1 óra) 13:35-kor végzünk. Kilépve a zsilipből pénzt váltunk és 10 hrivnyából két húsos buktát eszünk a csapi büfében, teával. A bizniszwomenek érdekes módon nem aktivizálódtak, így a jegyek az én gyűteményembe kerültek. A büféből kilépve a városközpont felé vesszük az irányt, ahol egy-két helyi különlegességet vásárolunk magunknak és rokonainknak Minszkbe. Kifelé menet Medveckij remekműve mellett nem lehet csak úgy elsétálni...
Mi a 3-as számú plackartnij (3. o. fekvőhelyes) kocsiba kaptuk a jegyeket, és gyalogolhattunk, mert előttünk a 10-es kocsi állt meg. De így legalább láthatom, hogy a szerelvényben 7 kupejnij (2. o . háló), 1 étkező- és 10 plackartnij kocsi van. Miután elfoglaltuk az 1-es és 2-es számú helyeinket, maradt 15 percem a fotózásra. Az irányváltást követően VL10-1474 áll a vonat élére, de sajnos a 18 kocsi nem teszi lehetővé, hogy a gépet a peronról fényképezzem, ezért csak az oldalát tudom lakapni. Hiába, magas még nekem a vonatfotózási szamárlétra. A pályaszámtábláját az első kocsi homlokátjárójából örökítem meg, úgymond bizonyítékként.15:05-kor a peronon feltűnik a családapa a gyerekeivel, ekkor én is elfoglalom a helyemet. Mit ad Isten? Újra menetiránynak háttal utazhatunk...
Közben teljesen besötétedett, de látni lehetett, ahogy egyre közelebb járunk a hegyekhez, ahol a hóréteg is vastagabb (megjegyzésképpen: Szolnoktól Munkácsig egy deka hó nem volt, csak deres fák, ennél még Budapestre is több jutott). Volóc állomásra +5-tel érkezünk, és nagy meglepetésre rögtön tovább is indulunk, előfogat vagy toló nélkül. Egy mozdonnyal neki a Beszkidnek? Merész... 50 km/h-val vágunk neki, helytelenben. Volócon felszállt egy kétszemélyes alkalmi zenekar, zenélni kezdtek, kéregettek. Nem tudom, mennyit szedtek össze, de vicces jelenet volt, ahogy a kalapjukba gyűlt zsákmány felét leadták a provodnyicának, amolyan helypénzként.
Beszkidet elhagyva lefelé gurulunk. A velünk szemben utazó úr elmesélte, hogy mostanában mennyi hó esik, és milyen nagy hidegek gyötrik a hegyek lakosságát. Mínusz 20 fok éjjelente, 20 centi hóval. Ezt hallva becsülni kezdtem kocsink utasterének +19°C-os hőmérsékletét. Lavocsne után visszatérünk helyesbe, és késés nélül folytatjuk utunkat. Utólag azért illik gratulálni az 1474-esnek, ugyanis egyedül teljesítette azt, amit nyáron három mozdony, kisebb vonattal (igaz, közülük legalább az egyik gépmenet-megtakarítás miatt, a másik talán a vonatgép villamosfékjének üzemképtelensége miatt kaptuk). Szlavszko-ban az utastársunk leszállt, a helyére rögtön felszállt egy kijevi fiatalember, aki egész úton csak aludt. A provodnyica elkezdte a lefóliázott ágyneműk osztogatását, mi meg a harmadik teánkat rendeltük.Mindössze 1 hrivnya a tea - ez aztán az olcsóság! Ráadásul jó nagy kockacukor és citromszelet is jár hozzá! Mit mondjak, jólesett a hűvös kocsiban. Szkole nem hoz új felszállókat, igaz is, nincs hova, mert Volóc beállította a teltházas állapotot. Sztrij után - ahova +10-zel érkezünk - 80-90 km/h-val folytatjuk utunkat. A kocsi utastere enyhén lepusztult, az ablakszigetelés hiányosságaiból kiindulva pedig érthető a kezdeti hideg. A WC viszont kellemesebb látványt nyújt a vártnál, az előző forduló illatait is jól kiszellőztették. Azonban csótányvadászatban nincs hiány, nekem például tízzel sikerült csökkentenem a populációt, és valószínűleg a többi utastárs is próbálkozott. Na, ennyit a fimennij szkorij-ról, vagyis a minőségi gyorsról...
Lvovba 20:55-kor, +4-gyel érkezünk. A hőmérséklet itt, a Kárpátok túloldalán -9°C, egy kis hóeséssel. Számottevő hóréteg azonban nem alakult ki. A VL10-1474 leakadt, körüljárt, és hazament Lvov-Nyugati fűtőházba. A 100-as csótányjárat a folytatáshoz egy VL80-ast kapott. Sajnos kép nem készült, mert leszálltunk és a táskáinkkal elindultunk az épületbe. De a "vojlo" jellegzetes szellőzőnyílásait megfigyelhettem.
Lvovban este 9-kor megvascsoráztunk a normálisabbik váróterem büféjében.Van még egy váróterem a főbejárattól jobbra, de ott a szagra felfeküdni sem lehet, mert a plafonig ér. Kb. 3/4 10-ig ültünk a büfében, majd az emeleti váróterembe mentünk fel. A helyiség ingyenes az érvényes jeggyel rendelkezők számára, ezért kevesebben keresik fel. Nincs nagy élet az állomáson: M62-essel Lvov-Csenovci gyorsvonat készül az indulásra (10 kocsival), negyed 11-kor Moszkva-Csap mentesítő járat érkezik egy errefelé ritka géppel, a CsSz8-030-assal. Mindezt az emeleti váróterem ablakából figyelem meg. Érdekes társaság üldögél a váróterem túlsó sarkában, csupa piros kabátban, mindegyikőjüknél egy-egy 3 méteres pecabotzsákhoz hasonló nagyságú tok. Amikor egy társuk elvonult mellettem, észrevettem, hogy a nemzeti színeket a kabát hátán nagy "BELARUS" felirat egészíti ki. Innentől egyértelmű volt, melyik vonatra várakoznak. 3/4 11-kor jobbnak láttam lemenni és megnézni, hogy mikor állítják be a vonatot, mert menetrend szerint fél óra múlva indulás. Ahogy leértem, az 1.vágányra Csap irányából valamilyen gép (valószínűleg CsME3) betolta a Lvov-Szentpétervár vonat szerelvényét. Sajnos a peron túlsó végéig - a mozdonyig - nem láttam el. A 15 kocsiból 8 plackartnij, 6 kupejnij, közöttük az étkező. Valamennyi kocsi a Lvovi Vasút üzemeltetésében áll. Mielőtt indultam volna edésanyámhoz és a táskákhoz, láttam, hogy egy CsME3-as (sajnos a pályaszámára nem emlékszem) Kraszne irányából két kupejnij kocsit, rajtuk a Csernovci-Szentpétervár felirattal, a mi vonatunkhoz csatlakoztat. A Dongó leakadt, majd a másik vágányon Csop irányába indult. Nálam csak mobiltelefon volt, de valamilyen szinten sikerült lefényképezni, csakhát a mozdony hamar felgyorsult (ránézésre vagy hatvannal lőtt ki), és hát a fényviszonyok...
Időközben a gép is rájárt, Zdolbunov állomásig a felújított, kék festésű CsSz4-082-est kaptuk meg. Sajnos a fényviszonyok és a hóesés nem tette lehetővé a fotózást.
Elfoglaljuk helyeinket a 8-as számú plackartnij kocsiban, és ismét menetiránynak háttal, micsoda meglepetés... 23:07-kor, pontosan indulunk. 100%-os az utastelítettség, ami Minszkig nem is változik semmit, tehát rengetegen utaznak a fehérorosz fővárosba. A kocsink jó állapotú, ősszel eshetett át a legutóbbi felújításon vagy fővizsgán. A fekhelyek puhák (legalábbis a 100-as vonaton tapasztaltakhoz képest), a padlót új linóleum borítja, a hőmérséklet kellemes +24°C, és a WC is gusztusos látványt nyújt. Ez a Lvovi Vasút eddigi legjobb minőségű szerelvénye, amit életemben láttam (igaz, nyáron sem volt annyira rossz a 48-as), viszont a fehérorosz vonatok szintjéhez még nőnie kell, de azokról később. Velünk szemben egy Zdolbunovig utazó fiatal hölgy foglalt helyet, ő ágyneműt nem is kért, inkább olvasott, mi viszont az indulás után rögtön megágyaztunk. A fehérorosz feliratú kabátosokkal megtámogatva - akikről akkor már tudtuk, hogy a Kárpátokból hazatérő biatlonista csoport - a kocsiban az orosz beszéd dominált. A síléceiket nagy nehezen sikerült felpakolniuk a felső fekhely feletti polcra. Még mielőtt Krasznojéra érkeztünk volna, én és anyum elaludtunk, egy-egy alsó és felső fekhelyen. Eredetileg anyum akart fent aludni, de végül én másztam fel...
Zdolbunovnál, 2:30-kor felébredtem, mert nem nagyon bírtam kinyújtani a 2 méteremet az 1.80-as fekhelyen, és - fotózó alkalmatosságok nélkül - kimentem nézni a gépcserét. 2:35-kor, +15-tel érkeztünk, és ezt indulóban is megtartottuk (2:55). Rovnóig még van drót, de mivel forda szerint a koveli fűtőház dízelgépei Zdolbunov-ig továbbítják a távolsági vonatokat (ott csatlakozik a kijevi vonal), ezért a 15 km-es szakaszt mi is dízellel tesszük meg. Gépünk a Lvovi Vasút 2M62U-0174-es duplaSzergeje. 2:50-kor, +10-zel indulunk, én visszafekszem aludni, elvégre szinte semmit sem aludtam eddig, és a határ még 3 órára van innen. Rovno állomáson hallottam a kétnyelvű (ukrán és orosz) hangos utastájékoztatót. Rovno-ig hézagnélküli a felépítmény, de onnan észak felé illesztéses, dízelüzemű (a felsővezetéket Kovel irányába építették ki), Lunyinyec állomásig (Fehéroroszország) egyvágányú, és az ukrán szakaszon csak jóindulattal felel meg a 80 km/h igényeinek. Kosztopol állomáson tehervonattal keresztezünk. A velünk szemben lévő fekhelyeken 16-17 éves gyerekeket vettem észre. Először azt hittem, ketten vannak, de kiderült hogy összesen öten, három másik helyet is elfoglalva. Nem nagyon akaródzott nekik aludni, de a kigyúrt biatlonista "kedves" csitító szava azért hatott rájuk. A határig már jobban aludtam én is, de az állomásokon felriadtam a "vonat indul" hosszú kürtjelzésére. Malinszk, Szárni és Dubrovica állomások következnek, egyre közelebb járunk Fehéroroszországhoz. Szárni állomásról tudni kell, hogy ott metszi a vonalunkat egy másik, ugyancsak dízelüzemű, egyvágányú vasút, amelyen nyugat felé Kovelbe, az ukrán-lengyel határ előtti vasúti csomópontba lehet eljutni, keletre pedig Korosztyeny-be, onnan - már drót alatt - Kijevbe. Szárniban és Dubrovicában is keresztezünk, személyszállító, illetve tehervonattal. Hallottam, hogy Fehéroroszország és Ukrajna között megnövekedett a személy- és teherforgalom ezen a vonalon, ezért a kétvágányúsítását tervezik. Ismerve az ukrán ígéreteket, 2027-re saccolom a második vágány átadásának időpontját. Dubrovica után 10 perccel a provodnyica kissé erélyesen ébreszetette fel a vagon alvó népét és sportolóit, közeledett a határ. Az ukrán ellenőrzési pontra, Udrickra 5:50-kor, +4-gyel érkezünk. Az ukrán szervek hamar végigmennek, mindenkinek rendben találják az útlevelét. A vámosok szerencsére lustálkodnak, csak kérdezősködnek, de polcokat emelgetni és táskát nyitogatni nem kell. Gondolták, legyen ez a fehéroroszok dolga, elvégre hozzájuk megy a vonat. A 40 perces menetrend szerinti tartózkodás így bőségesnek bizonyul; 6:20-kor, késés nélkül továbbengednek. Ekkor még koromsötét van odakinn. 6:40-kor, pontosan érkezünk Hariny állomásra - ez már Fehéroroszország. Sajnos a cigicsempészet és az illegális vendégmunkásáradat nálunk is jellemző, ígyhát a pecsételők szigorúbbak, minden dokumentumot tüzetesen ellenőriznek. A vámosok is hozzák a hagyományos szigort: a WC-t, a többi helyiséget, a poggyásztartó polcokat és biatlonisták síléceit egyaránt ellenőrzik, majd érdeklődnek, hogy a csoporttal (a sportolókkal) vagyunk-e, de a választ meg sem várva "akkor jó" szavakkal búcsúznak. Pedig lehetett volna igent is mondani, elvégre édaesnyám a magyar NB1 profi kézilabdázónője...
A tartózkodás alatt az illetékes szolgálat a hangosbemondón keresztül kétszer megkérte a mv-t, hogy tartson fékpróbát. Ez kissé elhúzódik, ezért csak 7:35-kor, +15-tel mehetünk tovább. Látszik, hogy a fehérorosz vasúti szabályok szigorúbbak. A határ után ütemes zakatolást hallgatva (a sok váci utazás után zene füleimnek), 60 km/h-val gurulunk Lunyinyec felé. Pripjaty állomáson megállunk 10 percre, pedig menetrend szerint nem kellene. Kiderült, hogy a késett 49-es számú Szentpétervár-Lvov vonatot várjuk, amellyel Harinyban kellett volna kereszteznünk. Azt a vonatot is ukrán 2M62 húzza. Lunyinyec állomásra végül 8:30-kor, +15-tel érkezünk. A menetrendben 5 percet adtak a gépcserére, az ukrán 2M62U itt leakad, és megvárja azt a következő vonatot, amivel aztán hazamegy Ukrajnába. A két vasúttársaság (BCs és UZ) között olyan megállapodás van érvényben, hogy az ukrán gép egészen Lunyinyecig felmehet. De ez jellemző egész Fehéroroszországra: Gomelbe, Bresztbe, Mozirba is bejárnak az ukránok. Viszont a fordított eset - hogy fehérorosz gépek lemenjenek Ukrajnába - sosem történik meg, a fehéroroszok csak a kocsikat adják a vonatokhoz.
A menetrend szerint 10:30-ra kellene hogy megérkezzünk Baranovicsi-be, de a TEP60-asból 70 km/h-t lehet kipréselni, ami növeli a késésünket. Végül 10:50-re érünk be, 20 perc itt is a tartózkodási idő, gépcsere miatt. Innen ugyanis ismét van drót, hiszen Baranovicsit érintve szeli át az országot a Moszkva-Berlin fővonal. Fehéroroszország valamennyi villamosított vasútvonala 25kV~ feszültségnemű, ígyhát a továbbiakban a Lvov után már megismert mozdonyválaszték köszön vissza.
Baranovicsiről röviden annyit, hogy százezer lakosú város a breszti tartományban (oblaszty). Két pályaudvara van, a Moszkva-Berlin vonal mentén elhelyezkedő Fő (Centralnij), valamint az előbbit észak-déli irányban keresztező, Vilnius-Rovno vonalon fekvő Erdőségi (Polesszkij), ahova mi is érkeztünk. A nevét a Poleszjébe induló vonatokról kapta (Poleszje Fehéroroszországnak az a területe, ahonnan jövünk). A Centralnij pályaudvaron csak a breszti (berlini, varsói) vonatok állnak meg, és ezek a Polesszkij-t nem érintik, minden más vonatot - például Lunyinyec, Pinszk és egyéb déli helyek felé - a Polesszkij-re zsúfoltak be. És még nem beszéltem az elővárosi-helyi közlekedésről, amit szintúgy a Polesszkij szolgál ki. Ezért számít a Polesszkij pu. Baranovicsi nagyállomásának. A helyi vonatok között említendők a Minszk felé induló és onnan érkező elektricskák, de például innen indulnak a dízelmotorvonatok Grodno, Lida, Volkoviszk, Lunyinyec és Szluck irányába. DR1, DR1A, DR1P a baranovicsi kínálat, ezek a mind a Polesszkij fűtőház állományába tartoznak.
Ahogy írtam, 10:50-kor kellett volna továbbindulnunk. Egy CsSz4t járt ránk, érdekes módon az RZsD (Orosz Vasutak) színeiben. Azért érdekes, mert a vonat Oroszország irányába nem Orsából lép ki, hanem Vityebszkből (Nevelj felé), ahonnan dízelgépek közlekednek. Valószínűleg megint nem volt elég mozdony Baranovicsiben, ezért rendelték ide az orosz gépet Minszkből, de az se kizárt, hogy ilyen a fordája. Baranovicsitól egy Baranovicsi-Pszkov viszonylatú, orosz (RZsD állományú) közvetlen kocsit kaptunk, így már egészen koktélszerűvé vált a vonat az orosz géppel, orosz és ukrán kocsikkal. Képet a gépről viszont már csak Minszkben csináltam, mert a késésből kifolyólag itt sem tudhatta senki, mikor indulunk. Végül 11:15-kor, +25-tel vágtunk neki a számunkra utolsó szakasznak. A Polesszikij pályaudvaron a vilnius-i vonalról három vágány ágazik a Berlin-Moszkva vonal irányába. Mi a Minszk felé nézve jobb vágányon haladunk, egyelőre 40 km/h-val. A másik két vágány balra ível, a Centralnij pályaudvar felé, mi pedig a megmaradt egyvágányú átkötőn, jobbra tartva kiérünk a városból, azután csatlakozunk Európa egyik legfontosabb vasútvonalához. A Centralnij pályaudvar irányába visszanézve rögtön megpillantom baranovicsi mozdonyüzemeltetési telephelyet. Egy ismerősöm, aki ottani CsME3-asokon szokott dolgozni, elmondta, hogy náluk találhatók a baranovicsi CsME3-asok és Fehéroroszország összes VL80-asa.
Egész Fehéroroszországban nem találni havat, csak deres fákat. Az ukrán gyerekek velünk szemben valami idétlen gagyi zenét kezdtek hallgatni, zavaró hangerővel. Rájuk szóltunk, mire ők ukránul álltak neki háborogni, oroszul véletlenül se szólaltak meg. Bennem már a fizikai kényszerítés gondolata körvonalazódott, de inkább jobb békességben, mint 5 emberre rátámadva, meg hát nemsokára beérünk Minszkbe. Hála a "kis banderovistáknak", elég obscsij vagon-feeling alakult ki. Ezen a ponton megfogadtam, hogy legközelebb vagy a folyosóval párhuzamos helyekre váltunk jegyet, vagy kupejnijbe (fülkés). Kár, hogy a viselkedni nem tudó, ifjú utasoknak köszönhetően nem végződött jól az egyébként kellemes hangulatú és problémamentes út. Most január végét írunk, és én már a nyári kupejnijre gyűjtöm az anyagiakat.
A CsSz4t-vel rendesen "szaggatunk" 100-120 km/h-val, a pálya jó állapotú, "800 méteres" típusú hézagnélküli, a maximális megengedhető sebesség 140km/h. A szelvényszámozás Moszkva kezdőpontú, egészen a lengyel határig. Minszk előtt 15 km-rel balról közelít egy kétvágányú, dízelüzemű vonal, amely aztán Pomiszliscse állomásig párhuzamosan halad, majd csatlakozik. Pomiszliscse minszki végéből egyvágányú, dízelüzemű megkerülő ágazik jobbra. Számos ilyen ág található Minszk külső részein (Pomiszliscse már majdnem Minszk), ezek az átállítós tehervonatok céljait szolgálják. Nem álltunk meg sehol, de sajnos ez is kevésnek bizonyul, Minszkbe félórás késéssel érkezünk. Nagyapám várt minket, lesegített a táskákkal együtt. Annyi idő még maradt, hogy lekapjam az orosz CsSz4t-470-est. Minszkben nem történik gépcsere, de új személyzet ül fel a folytatáshoz.
Az állomástól a 7-es troli vitt minket haza, ahol már vártak bennünket. Minszk vasúti közlekedéséről a következő beszámolóban láthattok anyagot.