2007 szeptember 19-22 között a
Business-Dialog nevű cég szervezésében, az Orosz
Vasutak fővédnökségével, majd' 140 oroszországi és
külföldi gyártó, beszállító cég részvételével
került megrendezésre az Expo1520 nevű
nemzetközi kiállítás. A rendezvény kiötlői a
jövőben kétévenként szeretnének alkalmat teremteni
a szakmai, valamint a szélesebb közönségnek arra,
hogy szemrevételezze az 1520 mm nyomtávú térség
vasúti fejleményeit, és nem utolsósorban arra, hogy a
gyártók, beszállítók találkozzanak egymással, és
üzletek is megköttessenek. Az első kiállítás
helyszínéül az Össz-oroszországi Vasúti Tudományos
Kutatóintézet (VNIIZsT) próbapályáját
választották. Ez a Moszkva déli csücskéhez
illeszkedő Scserbinka kisváros mellett található, a
kurszki fővonal mentén. A komplexumot új
járműkonstrukciók első értékeléséhez és
különféle kísérletekhez használják. (Az
Észak-kaukázusi Vasút területén létezik egy nagyobb
kísérleti telep: a Belorecsenszkaja-Hadzsoh zsákvonal
próbapályaként kialakított első 24 kilométere,
Majkop állomásig.) Scserbinkán 6 kilométer kerületű
körpályát találunk, amely néhol több vágányra
válik szét, egymástól eltérő vonalvezetéssel. A
vágányok villamosítottak, a felsővezetékbe az 1520
mm nyomtávú térségben használatos, valamennyi
feszültségnem betáplálható. A körnek a Scserbinka
vasútállomáshoz legközelebb eső részén
mozdonyszíneket és más üzemi épületeket emeltek, a
közelükben szétágazó csonkavágány-csoportokkal,
illetve a délről a telepet átölelő
vontatóvágánnyal, mely a közforgalmú vasúttal is
megteremti a kapcsolatot. Az épületek és a
csonkavágány-csoportok ideális helyszínt
biztosítanak vasúti járművek és más eszközök
bemutatásához. |
|
A scserbinkai látogatásra szeptember
21-ét, pénteket - utazásom hetedik napját
- választottam. Csak az utolsó, szombati napot
hirdették meg nyílt napként, ezért a pénteki
látogatás érdekében előre regisztrálnom kellett
magamat a Business-Dialog honlapján.
A Kurszki pályaudvart már megismertük, ígyhát
ezúttal a vonal egy városi megállóhelyéig, a
Teksztilscsiki (Textilesek) nevűig metróztam. A
helyszínen végpont felé nézve jobboldalt két R65
sínrendszerű, KB sínleerősítésű, betonaljas, nem
villamosított vágány halad (különböző
szelvényszámozásúak: 5.0 és 9.0 kilométerjelzőket
látok egymáshoz közel a megálló szomszédságában),
baloldalt pedig a fővonal két hasonló
felépítményű, villamosított vágánya, beton
felsővezeték tartóoszlopokkal, négyfogalmú
térközbiztosítással. Utóbbiak mellett peronzárakkal
felszerelt, aszfaltburkolatú magasperonok (SK+110)
szolgálják az elővárosi vonatok fel- és
leszállóit. A teljesárú jegy innen Scserbinkáig 21
rubelbe kerül. Menetrendet itt sem érdemes nézni,
hiszen sűrűn járnak a vonatok - néhány perc múlva a
Kurszki pályaudvarról meg is érkezik a tízrészes
ED4m-0003 szerelvény. Felszállok rá, bár csak egy
megálló erejéig, ugyanis a betétjárat a városon
belül, Ljublino-ig közlekedik. Csupán 10% a
telítettsége.
A megállótól 500 méterre a csak tehervonatok által
járt, két nem villamosított vágány (végpont felé
nézve) jobbra távolodik (9.0). Jobbról, a Déli
Kikötő állomásról érkező harmadikkal együtt
alsópályás, trapézövű, rácsos hídon metszi
vonalunkat (9.820), majd átkerül a bal oldalunkra.
A nem villamosított sínpárok a fővonaltól kb. 50
méternyire külön vágánycsoportot alkotnak - Lublino
Rendező indító csoportját.. Nagy sárga RZsD
felirattal 2M62u várakozik CsME3 társaságában. A
fővonal mentén a jobb vágány mellett aszfaltozott
magas oldalperont építettek perontetővel, a bal
vágány mellett pedig széles, magas középperont,
ugyanis eredetileg a két sínpár között itt
húzódott egy harmadik is, a távolsági vonatok
átbocsátására. Gyalogosfelüljáró köti össze a
peronokat a végponthoz közelebb eső kétharmaduk
táján. Nincs sok időm nézelődni: befut a
Szerpuhov-ra közlekedő, tízrészes, teltházas
ED4m-0034. Pererva állomáson végpont felé nézve
jobbra motorszín található (a kurszki vonalon járó
villamos motorvonatokat ide állomásították).
Megállóról-megállóra fokozatosan
heringesdoboz-közeli, 120-130%-os utasterhelés alakul
ki, miközben lagymatag nyolcvanas tempóban érintjük a
megállókat, egyiket a másik után. Moszkva dél felé
rémesen hosszúnak tűnik: Ljublino-tól számítva
Scserbinka a kilencedik a megállóhelyek és állomások
sorában.
Az Expo bejárata közelében a felfűtött L-5231
gőzmozdony, valamint a friss festésű CsME3-6036 vonja
magára a figyelmet. A gőzmozdony a holnapi nyílt napon
különvonatot visz és a mozdonyverseny egyik
résztvevője lesz. |
|
A regisztrációs pultokat a rendezők
határozottan alulméretezték, ezért meglehetős
zsúfoltság alakul ki a könnyűszerkezetes panelekből
összeállított helyiségben. De tíz perc alatt így is
lezajlanak a formaságok, és ettől kezdve szabad a
pálya. A teljesség igénye nélkül most kalandozzunk
egyet a kiállítási övezetté avanzsált területen.
A főbejárat közelében a pályafenntartásban
használatos eszközök kaptak helyet. Szerepüket nem
lehet eléggé hangsúlyozni: 2007-ben az orosz
közforgalú hálózat 86,5 ezer vonalkilométeréből
11,5 ezren végeztek az aláveréstől, rostálástól
kezdve a teljes felépítménycseréig,
alépítmény-megerősítésig, állomásbővítésig
terjedő beavatkozásokat. A dinamikusan növekvő
forgalommal a fenntartás és a kapacitásbővítések
terén lépést kell tartani, azonkívül fokozatosan be
kell pótolni azokat a lemaradásokat, amelyek a 90-es
évek pénztelensége következtében jelentkeztek a
vasutakon.
Az ultrahangos vizsgálóeszközök PDM-1 típusának
létrehozásával a közútijármű-gyártók is
remélnek egy-egy szeletet a fejlődő vasút
tortájából: itt éppen UAZ Patriot alkotja a Tvema
Csoport járművének alapját. A négytengelyes
személykocsi bázisán kialakított "integrált
diagnosztikai komplexum" neve azt sejteti, hogy ha
tényleg beválik, akkor a vasúti infrastruktúra
fenntartásával foglalkozó részlegeket bizonyos
mértékig szervezetileg is át kell majd formálni -
márpedig az ilyesmi általában nagyságrenddel
nehezebben mozdítható, mint valamilyen műszaki
megoldás bevezetése vagy éppen elvetése. |
|
A darus járművek sorát gyarapítja az
MPT-6 (a DGK, DGKU járművek utódcsaládjának, az
MPT-nek egy újabb tagja) és a nagyobb méretű MPT-G. A
felsővezetékes szolgálatok számára készült a
szintén daruval ellátott ADM-1.5E. Ezeket a típusokat
többen is szállítják az RZsD megrendelésére, azonos
alapvető paraméterekkel, de az egyebeket tekintve
kisebb-nagyobb módosításokkal. A helyszínen a V. V.
Vorovszkoj nevét viselő Tyihorecki Gépgyár termékeit
járhatjuk körbe. Ezenkívül kiállítottak egy
ASzG-30P típusú, négytengelyes járművet, amely
utastérrel, tehertérrel és külön kezelőfülkével
ellátott daruval egyaránt rendelkezik. |
|
Vágjunk bele a motorvonatok, mozdonyok
világába.
Egy furcsa kezdetű történet legújabb szereplője a
"lapos oldalfalú" RA-2 (750.05 gyári
típusjelű) könnyű dízelmotorvonat. A
metrókocsikról és csapatlégvédelmi eszközökről
ismert Metrovagonmas (alias Mitiscsi Gépgyár) még
1987-ben belefogott egy új jármű fejlesztésébe,
felélesztendő az E sorozattól (és utódaitól) való
elmozdulást, a sikertelen I sorozatnál a remények
szerint eredményesebben. Csakhogy közbejött a
Szovjetúnió gazasági csődje, és a történet
hamarosan lelassult. 1991-1992 során legyártották a Jauza
nevet kapott 81-720/721 sorozat kísérleti
szerelvényét, melyet 1993-ban demonstráltak az állami
és a fővárosi vezetésnek. (Jauza egy folyócska
Moszkva északkeleti részén, a Metrovagonmas-nak helyet
adó, Moszkvával összeépült Mitiscsi kisvárostól
délre. Mondhatni, Mitiscsi "határfolyója",
bár ez azért így nem teljesen igaz.) 1998-ig még két
rövid szerelvény épült, majd 2002-ben az egyiket a
gyár módosította. Közben a 2001-től elindult Ruszics
projekt (81-740/741) valószínűleg végleg megfojtotta
a Jauzát.
Egyszercsak valakinek a fejében megfogant a
mentőötlet: a Jauza járműszerkezetének
felhasználásával könnyű dízelmotorkocsit lehetne
készíteni. Így született az egyrészes,
négytengelyes RA1 (730-as típus), padló alatti Cummins
dízelmotorral, hidrodinamikus erőátvitellel, az Orosz
Vasút részére. Azonban az RZsD-nek akkoriban kisebb
gondja is nagyobb volt annál, mintsem hogy kis
utaskapacitású járműveket rendeljen a
dízelmozdonnyal és egy kocsival kiszolgált,
kisforgalmú helyi viszonylatok veszteségességének
csökkentésére. A gazdaságosabb motorkocsis üzem
amúgyis csak fokozatosan tudott volna érvényesülni,
ugyanis az új járműveket be kell szerezni
(vásárlási vagy lízingelési költség), ehhez
képest a mozdonyos, egy-kétkocsis formációkhoz olyan
járművek álltak-állnak rendelkezésre, amelyek könyv
szerinti értéke nulla, és másra nem is volnának már
jók, mint helyi-személyvonatozni.
A 90-es évekre, illetve az új évezred első éveire
jellemző gazdasági helyzetben a Metrovagonmas-nak
nagyon is kapóra jött a magyar és az orosz állam
között fennálló elszámolási aktívum a magyar
oldalon, és egy adósságrendező program keretében az
orosz állam megrendelt a Metrovagonmas-tól 40 RA-V
sorozatú (731.25 gyári típusjelű) ikerjárművet,
amelyeket aztán a magyar állam megrendelt az orosz
államtól, a magyar államtól pedig a MÁV szerezte be.
A tengelyhajtásokat a magyarországi GDB szállította.
És mint ahogy az a talált pénznek minősülő
pénzek környékén lenni szokott,
érdekesebbnél-érdekesebb történetek keletkeztek az
adásvétel során. A Metrovagonmas szempontjából
mindenesetre pozitív volt az eredmény. Időközben a
cég a 90-es években nehéz helyzetbe került orosz
járműgyártók integrációjából létrejött
TranszMasHolding (TMH) részévé vált. Kidolgozták a
750-es típust, és ez a szintén újonnan létrehozott
betétkocsi felhasználásával három- vagy négyrészes
összeállításban is közlekedhet, többé-kevésbé
kiváltva még a nehezebb kategóriájú DR1 vagy ACs2
szerelvényeket is. Az RZsD évi húsz-harmincdarabos
kontingensekben rendeli az egyrészes, illetve a két-
és háromrészes járműváltozatokat, gyakorlatilag
abban az ütemben, ahogy a kisebb forgalmú viszonylatok
eredeti járművei átcsoportosíthatók vagy
selejtezhetők. Miután az RA2 a metróalagútba már nem
tér vissza, lassacskán el lehet szakadni a múlttól,
ígyhát - növelendő az utaskapacitást - a 750-es
jelzésű változatnak bővítették a
szekrényszélességét. Azonban továbbra is
magaspadlós, ami nem ideális, hiszen míg a Jauza csupa
magasperonos megállóhelyet szolgált (volna) ki, az RA2
ritkán fordul meg nagyvárosok vonzáskörzetében,
ezért alacsony peronokhoz kellene igazítani. Ilyen
téren majd akkor várható áttörés, ha
Oroszországban az utasok megnyerésében - és nem a
szociális alapú szállításukban - érintett
személyszállítási cégek alakulnak. Az RZsD elnöke
például meglehetős egyértelműséggel célzott már
többször arra, hogy a helyi személyszállítás nem
tartozik álmai üzletei közé... |
|
A VNIIZsT demonstrációs- és
oktatóközpontja, valamint két másik csarnoka
közötti szabadtéren úgynevezett átmeneti
generációs mozdonyokat vonultattak fel a
TranszMasHolding három gyárától. Az átmeneti
generáció a túlélést és a felkészülést
szolgálja - akár a szállító, akár a megrendelő
szemszögéből nézzük. A gyártó nézőpontjából
túlélés azért, mert a mozdonyok ellenértékéből
meg tud élni, és felkészülés azért, mert az
ellenérték egy része a járműfejlesztésbe
forgatható vissza. A fejlesztés eredményeként pedig
záros időn belül elő kell hogy álljanak az új
generáció szériaérett modelljei. A megrendelő
(vasút) oldaláról a túlélés a selejtezés miatt
kieső mozdonyok pótlásában, a forgalom növekedése
miatti állománynövelésben jelentkezik. Persze
mindkettő megoldható volna európai, amerikai, vagy
akár kínai gyártók útján, ám az orosz állam védi
a hazai vasúti ipart, azon egyszerű oknál fogva, mert
a vasút oroszországi jelentősége a kiterjedt
beszállítói kapcsolatokon át a teljes
nemzetgazdaságot átszövi, vagyis a vasúti biznisz
növekedése a gazdaság általános növekedésére
érezhetően kihat. Ami pedig az állami adóbevételek
növekedésére lesz jótékony hatással. A vasút
oldaláról az átmeneti generáció felkészülési
része az új üzemeltetési módszerek kidolgozását
jelenti.
És mit jelent az átmeneti generáció a műszaki
tartalom oldaláról? Olyan mozdonyokat, amelyek részint
a 80-as évek végén, 90-es évek elején feladni
kényszerült, vagy külföldre került gyártójú
konstrukciókon alapulnak, ugyanakkor már számos új
megoldást tartalmaznak. Kezdetnek vegyük a brjanszki
gyár (BMZ) 2TE25k (Pereszvet nevű) mozdonyát,
illetve a kolomnai gyár (KTZ) EP2k-ját.
A 2TE25k kétszekciós, 2x2500 kW névleges
teljesítményű, tehervonati dízelmozdony. A főkeret
és a forgóváz a 2TE116-osból származik, illetve az
AC/DC villamos erőátvitel alapjait is a luganszki
elődben kell keresnünk. Kolomnai dízelmotor van benne,
azonban míg a 2TE116-os 5D49 motorja 16 hengeres, 2250
kW teljesítményű, addig a 2TE25k-ban a 2500 kW-hoz
már elég volt egy 12 hengeres motor is. Emiatt, illetve
az újgenerációs hűtő és a kisebb helyet foglaló,
egyéb segédüzemi berendezések miatt - no és a
megnövelt, 18,5 méter helyett 20 méteres
szekciónkénti hossz révén - a géptér jóval
tágasabbá vált. A 2TE25k-val közel párhuzamosan
készült el a 2TE25a Vityaz prototípusa, az
új generáció egyik modelljeként. Alapvető
paraméterei hasonlóak a Pereszvet-hez, de a villamos
berendezései aszinkron vontatómotorokat, IGBT
áramirányítókat tartalmaznak. Értelemszerűen a
Pereszvet-nél hosszabb út vezet a sorozatban való
gyárthatóságáig: a prototípus jelenleg is próbázik
(ezért nem vesz részt a kiállításon), a
sorozatgyártását a 2009-es évre tervezik. Addig a
Pereszvet-ből készül mintegy száz-százötven darabos
széria. Tervezőasztalon van a család nagyobbik tagja,
a TE35, ugyancsak az új generációból. 3500 kW
szekcióteljesítményű lesz, de még nem dőlt el
véglegesen, hogy gyárilag kétszekciósként épül-e
(2TE35), vagy egy másik elv szerint két változatban,
vezetőállásos és vezetőállás nélküli
járműegységeket állítanak majd elő. Az RZsD
újgenerációs tehervonati koncepciójának kidolgozói
ugyanis még mindig nem tettek pontot a témában
régóta zajló vitájukra. A TE35 gyártására való
felkészülésben és a gyártásban alapvető szerepet
kap a TMH (egészen pontosan a brjanszki gyár) által
nemrég megvásárolt LTZ (Luganszk).
Az EP2k 3 kV= feszültségnemű, gyorsvonati
villamosmozdony. Ugyanaz a kategória, mint a
novocserkasszki gyár (NEVZ) 25 kV~ feszültségnemű
EP1, EP1m sorozata, amelyről majd később esik szó.
Kolomna alapvetően motorgyártó, ezenkívül
évtizedekig gyorsvonati dízelmozdonyokat állított
elő. Ugyanakkor a gyár a korábbi időkben az első
hazai villamosmozdonyok létrehozásában is részt vett,
tehát azt nem lehet mondani, hogy sosem látott drótot
közelről. Persze azok a szakemberek rég nem aktívak,
sőt, leginkább az égi tervezőintézetekhez távoztak
- csakhogy a nyolcvanas évek szakembereitől is
sikeresen megszabadította a járműipart a Szovjetúnió
gazdasági csődje. Ígyhát Kolomna múltja nem jelent
se pozitívumot, se negatívumot a jelenében, és azzal
kénytelen újra főzni, amije van. Amije van, az pedig a
TEP70-es sorozatú gyorsvonati dízelmozdony. Amelyről
tudjuk, hogy jelenlegi formájában nem más, mint a
TEP75-ös, csak a TEP70-es kisebb, 2940 kW-s motorjával.
Huszon-sok évig ez a körülmény egy szerkezetileg
jelentősen túlméretezett mozdonnyal verte meg a
gyárat és a vasutat egyaránt, csakhogy a sors
megfordult, és a szerkezeti túlméretezettség a
könnyű továbbfejleszthetőség melegágyává vált.
Így született meg az EP2k gyorsvonati villamosmozdony
és a 2TE70 kétszekciós, tehervonati dízelmozdony.
Utóbbit holnap járhatjuk körbe, Kolomna
házirendezvényén. Ha jól ismerjük a TEP70-est,
viszontláthatunk a járműszerkezetéből ezt-azt az
EP2k-ban, például a szekrényváz elemeiben vagy a
forgóvázban. A futóműben újdonságként mindjárt
felfedezünk egy vonórudas
forgóváz-szekrénykapcsolatot. |
|
A 2TE25k vezetőasztala megfelel a mai
trendnek. Középre építették be a többfunkciós
képernyőt és a KLUB-U komplex biztonsági berendezés
kijelzőjét. A KLUB-U monitora a sebességmérőt és a
vezetőállás ismétlőjelzőt tartalmazza, illetve
számszerűen mutatja a fékrendszer jellemző
nyomásértékeit. Amennyiben pályaoldalról
biztosított a támogatás (akár telepített módon,
akár műholdas kapcsolaton (GLONASzSz, GPS) keresztül),
akkor a vezetőállás ismétlőjelző egy helyett négy
térközig "lát el", mutatja a következő
megállás helyéig fennmaradó távolságot méterben, a
tartózkodás pillanatnyi helyét (szelvényszámát), a
legközelebbi állomás vagy megállóhely nevét, és
egyéb rövid szöveges információt. Számos
eseményhez (közelített térközjelző jelzésképe,
célállomás megközelítése, sebességkorlátozás
megközelítése, villamosmozdonyoknál fázishatár vagy
szakaszhatár helye, és így tovább) gépihangú
üzenetek rendelhetők hozzá, amelyek hangállományait
a mozdonyüzemeltetési telephely képes újratölteni
vagy törölni. Jobboldalt a szintén trendi
kialakítású fékkontroller ebben a formájában
pillanatnyilag még nem lehet a végleges megoldás,
kivéve, ha az eszköz a mozdony próbafutásainak ideje
alatt megkapja a szükséges tanúsítványokat. Ma még
véglegesen közforgalomra engedélyezett,
újgenerációs fékkontroller nincs, ezért látjuk a
többi átmeneti generációs mozdony vezérállásán a
jól bevált, ám szerkezetileg túlhaladott 395-ös
mozdonyvezetői fékezőszelepet. A barna színű
műanyagból készített kezelőszerv nem látszik új
darabnak, pedig az, csak a külalakjával ügyesen
álcázza magát. Az MTZ-Transzmas 215-ös típusú
kiegészítőfék kontrollere elsősorban azzal az
igénnyel készült, hogy a meglévő, régebbi
mozdonyokra is felszerelhető legyen, ahol a
vezetőasztalba általában nem építhető be.
A 21-26DG típusú főgépcsoport a 2500 kW-s, 12
hengeres D49-es motorral és a szinkrongenerátorral,
illetve a motorkerettel együtt összesen 26200 kg
tömegű. A főgépcsoport és a homlokátjáró
közötti helyen a régebbi mozdonyokhoz képest
jelentősen csökkent méretű hűtő, valamint a
segédüzemek találhatók. A méretcsökkenés jót tett
az egyes berendezések áttekinthetőségének,
hozzáférhetőségének. |
|
A motor vizes, kenőolajos, gázolajos
kapcsolatai most még egészen jól kivehetők a csövek
szinezése alapján. Remélhetőleg ez üzem közben is
így marad...
A jó hosszú típusjelű, ASzTG2800/400-1000U2
főgenerátor tetejére helyezték a motorindításra és
akkumulátortöltésre, illetve a vezérlőáramkörök
táplálására szolgáló starter-generátort. Mindkét
villamosgép a Gazprom-közeli Privod cég terméke.
Ugyanez a cég készíti a 2TE25a-hoz az áramirányító
berendezéseket is. |
|
A TranszMasHolding kiállítási
területén buszterszekcióval kiegészített 2ESz5k
sorozatú (Jermak nevű) villamosmozdonyt
látunk (a kiállított 014-es számú példány
eredetileg is buszterszekcióval épült, ezért szerepel
a pályaszámtábláján 3ESz5k jelölés), valamint a
Jermak egyszekciós, kétvezérállásos változatát, az
E5k-t. A Jermak változatai az átmeneti generáció
képviselői. Járműszerkezetileg a 25 kV~
feszültségnemű VL80 család folytatását jelentik és
kollektoros vontatómotorokkal rendelkeznek. A
vontatómotorok a több mint húsz évvel ezelőtt a
VL85-ösben debütált NB-514 típus kismértékű
módosításából születtek. Itt is nyomonkövethető
tehát az átmeneti generáció építkezési elve:
elővenni az utolsó, még jól működött fődarabokat,
és ezeket vegyíteni újabb keletű elektronikus
berendezésekkel, illetve az új járműépítési
elveknek megfelelő megoldásokkal. A forgóvázak a
novocserkasszki alapkonstrukció módosításából
származnak. Ez végigvonult a VL10, VL11, VL80
családon, majd bekerült a VL85, VL15, VL65, végül a
VL65-ösből született EP1 alá is. A VL85-östől
kezdve a forgócsapokat vonórudas
forgóváz-szekrénykapcsolat váltotta fel, mégpedig
kezdetben úgy, hogy a Bo'Bo'Bo' (három forgóvázas)
szekciók középső futóművének kettő, a
szélsőknek egy-egy vonórúdja volt, de a szériagépek
alatt a középső is csak egy vonórudat kapott. Az
újfent elővett, tisztán csavarrugós primer
rugózású változatot eredetileg a szériába nem
került VL84-eshez fejlesztették. Időközben
létrejött az egyoldali csuklókaros csapágyvezetésű
konstrukció, de a kiállított járművek még nem ezt
kapták meg.
Az egyszekciós E5k 30 darabos előszériájára
vonatkozó gyártási engedélyt (tanúsítványt) az
illetékes hatóságok 2007 végén állították ki. Ezt
a mozdonyt nehéztolató, átállítós és könnyű
vonali szolgálatra szánják, az ilyen szerepkörű,
kieső VL60-asok pótlására. Bár a VL60k mozdony
hattengelyes, az E5k pedig csak négy, a tengelyenkénti
vonóerőszabályozással és a megnövelt
tengelyterheléssel mégis képes ellátni a VL60k
feladatát.
A kiállított mozdonyok közötti területen a 2TE25k
főgépcsoportját helyezték el, hátha valaki a
géptér félhomályában kevésbé tudja
szemrevételezni. Sajnos idekinn meg a jármű és az
épület árnyéka jelenti a zavaró tényezőt. Meg kell
hagyni, Kolomna a türkízzöld festéssel jól
pozícionálta magát PR-szempontból is, hiszen így
szinte vágyunk arra, hogy az egyébként Euro-III
minősítéssel is rendelkező erőforrás felettébb
környezetbarát színben tűnjön fel előttünk. |
|
Térjünk vissza a legkisebb Jermak-ra. A
vezérálláson néhány hagyományos műszer
társaságában találjuk a már megismert KLUB-U
kijelzőt és a többfunkciós monitort. A baloldalt
elhelyezett kontroller előremozgatásával menetüzem,
hátrafelé villamosfék-üzem valósul meg. (A Jermak
valamennyi változata visszatáplálófékkel rendelkezik
- ez könnyen vállalható volt az átmeneti generációs
mozdonyoknál is, hiszen a 25 kV~ feszültségneműek
közül a 70-es évektől a VL80r, azután a VL85 és
minden leszármazottja is
visszatáplálófékes.)
Jobbra a 215-ös kiegészítőfék kontroller
mellett-alatt a hagyományos 395-ös fékezőszelep
került beépítésre, a korábban leírt okokból
kifolyólag. A 215-ös kissé esetleges felszerelése
valószínűsíti, hogy a fék kezelőszervei nem a
végleges helyükre kerültek még, és a gyártó
számít a fékkontroller certifikálására az
előszéria gyártásának megkezdéséig. |
|
Az E5k géptérfolyosói kétoldalt
találhatók, az egyik végigjárható, a másikon csak a
nagyfeszültségű térig jutunk el. A nagyfeszültségű
tér határolása a hagyományos módon, eltolható,
dróthálós, fém ajtókkal valósul meg. A
főmegszakító nem kapcsolható be az ajtók
bezárásáig, bekapcsolt állapotában pedig azok nem
nyithatók ki. Színezésük nem véletlen: jelenleg is
szabvány szerint sárgával jelölik az ajtókat. A
géptér elrendezése a kétszekciós Jermak-éhoz
képest nem változott, ezért a légsűrítő a 2-es
vezérállás mögött található (a kétszekciós gép
átjárós végénél). Hogy mennyire zavaró a
zajszintje, arról a mozdonyszemélyzetek tudnának
nyilatkozni, de sajnos most nincs kit megkérdeznem. Itt
még dugattyús típust alkalmaztak, bár több, a
TMHolding-gal együttműködő szállító kínálatában
megjelentek már a csavarlégsűrítők. |
|
A géptérfolyosón az oldalfalra
erősítették a gázos tűzoltó berendezés
tartályait, illetve ide került a mozdony tartozékát
képező földelőrúd is. A fékberendezések egy
részét az MTZ-Transzmas által gyártott, UKTOL nevű
univerzális levegős állványon helyezték el. A
tehervonati 483-as kormányszelep meglehetősen
terjedelmes, ezért az állvány felső részén
háromfelé bontották: külön szerelték fel a fő- és
mellékkormányszelepet, valamint az eredeti
konstrukcióhoz képest módosított külső
kialakítású, kétkamrás légtartályt. |
|
A buszterszekciós Jermak fotózhatóság
szempontjából nagyon rossz helyen áll, de
beláthatjuk, hogy a kiállítás és a gyártó
szempontjából itt a helye, az események kellős
közepén. A vezetőállás nélküli szekció is kapott
egy-egy feljáróajtót, hogy ne csak a
homlokátjárókon keresztül lehessen megközelíteni a
gépterét. A Jermak-okból az RZsD mintegy ötven
példányt üzemeltet már a Távol-keleti Vasúton, és
továbbiak beszerzésére kerül sor a közeljövőben.
Többek között a Transzszib főága és a nahodkai
kikötő közötti, rendkívül nehéz hegyi pályán -
30 ezrelékes emelkedők és 200 méteres ívsugarak
körülményei között - veszik át fokozatosan a
stafétát a VL80sz-ektől. Egy új rendszer
segítségével, amely a többszekciós toló
mozdonycsoport üzemét segíti, négy vonó- és három
toló szekcióval továbbítják az elegyeket.
A kiállított példány kormányszelepe még a
hagyományos elrendezés szerint, a főkeret alá
került, és nem a géptérbe, a levegős állványra. A
friss festésnek köszönhetően kiválóan
megfigyelhetők a kifejezetten tehervonati célokra
fejlesztett, 483-as típusú szerkezet fő részei:
baloldalt a mellékkormányszelep, középen a
világosszürke színű kétkamrás légtartály és
szeleptartó, a jobb oldalon a 418 típusú
vonatszakadásjelző adóberendezése, végül jobbra
felül a piros színű főkormányszelep. |
|
Ha lehet, még a Jermak-nál is
rosszabbul fotózható helyre tették a 2ESz6-os mozdony
prototípusát, pedig igazán érdekes darab. A
pályaszámtábla felett a nehezen kimondható UZZsM
felirat szerepel: a Jekatyerinburg melletti gyárra utal,
ahol készült. Az UZZsM a Ljugyinovo-i
Dízelmozdonygyárral együtt a Szinara Csoport
tulajdonába került. A többprofilú Szinara
tulajdonosai pénzemberek, akik - nagyon helyesen - abba
szállnak be, ami bevételt hoz. Járműipari részlegük
létrejötte, és a megfelelő szakemberek,
gyártókapacitások megszerzése is arra utal, hogy
Oroszországban sokan remélnek biztos jövedelmet a
felfutó vasútijármű-gyártásból.
A 2ESz6-os az átmeneti generáció képviselője, két
Bo'Bo' szekciókból álló, 3 kV= feszültségnemű,
tehervonati gép. Mozdonyszekrénye a VL10/VL11 alapjain
készült. A TranszMasHolding is létrehozta a maga 3
kV-os, átmeneti generációs tehervonati mozdonyát, a
2ESz4k jelűt (Doncsak), amely természetesen a
lehető legnagyobb mértékben a Jermak-ra bazíroz. Így
a Szinara és a TMH most párhuzamosan munkálkodik
egy-egy konkurens prototípus sorozatgyárthatóvá
tételén, az RZsD számára pedig fel van adva a lecke,
hogy vajon mi a politikusabb: továbbra is versenyeztetni
a két céget ebben a kategóriában és mindkettőtől
rendelni, vagy csak az egyiktől rendelni, átadva ezzel
a 3 kV feszültségnem terepét a Szinarának, avagy
elsorvasztani egy meglehetősen ígéretes konstrukciót.
Ráadásul mindenki tisztában van vele, hogy mindebből
a feszültségnemek kérdése csupán az átmeneti
generációs mozdonyoknál kérdés, csakhogy ez az
átmeneti időszak a gyártókapacitások felfuttatása
szempontjából felettébb jelentős. A 2ESz6-os a
külső kialakítását tekintve nagymértékben
hasonlít a TranszMasHolding kolomnai gyárának
TEP70bsz, TEP70a, valamint 2TE70 mozdonyaihoz, ami nem
csoda, hiszen valamennyihez a kolomnai VNIKTI intézet
készítette a dizájnterveket. Szintén a VNIKTI
munkája az ívben radiálisan beálló tengelyű
forgóváz. Ilyen forgóvázakat használ a
TranszMasHolding 2TE25k Pereszvet mozdonyának aszinkron
vontatómotorú testvére, a 2TE25a Vityaz is, de
háromtengelyű kivitelben. Azt a konstrukciót is a
VNIKTI tervezte. A Szinara uráli gyára, az UZZsM
természetesen nem előzmények nélkül hegesztette
össze a 2ESz6-ost. Korábban járműjavítóként
tevékenykedett, a VL11-esekre specializálódva. A 2ESz6
egyes megoldásainak kidolgozásához -
élettartamhosszabbításos főjavítás keretében - 6
darab VL11-est nagymértékben átalakítottak, mind
külsőleg, mind a műszaki beltartalmat illetően.
A kiállított 2ESz6-os oldalát hatalmas "Egységes
Oroszország" felirat borítja. Ez egy politikai
párt neve, és hogy mennyire etikus, ugyanakkor mennyire
kifizetődő lehet például a gyártó szempontjából a
kampányolás ilyen formájának támogatása (ebben az
időszakban az ország választások előtt állt), azt
mindenki döntse el maga... |
|
A kiállítás területén kívül,
egymás mögött áll a VL80t-918, egy VL82m, és egy
TEVZ-gyártású VL10-es. Teljes szimmetriát képvisel a
25 kV~ és a 3 kV= feszültségnemű gép között a
kétfeszültségű, de nyilván nem ezért kapcsolták
össze őket ebben a sorrendben, ráadásul olyan
vágányon, amelynek felsővezeték még a közelében
sincs. Scserbinkán nemcsak új mozdonyokkal végeznek
kísérleteket, hanem különböző mérések tárgyai
lehetnek a meglévő járművek is. Reméljük, itt nem
azt vizsgálják, hogy a három közül melyiknek
sikerül innen önerejéből odébbállni...
Egy másik VL80t, a 829-es mögött a villamos
motorvonatok átmeneti generációjához tartozó, ED9e
sorozatú jűrművek vezérlőkocsija és motorkocsija
szerepel, szintén nem kiállítási tárgyként, hanem
próbák elvégzése céljából. |
|
Folytatva a kiállításon kívüliek
történetét: a VL80sz-019 a sorozata egyik első
tagjaként 1980-ban épült. Külsejét tekintve - a
távvezérlési csatlásfejeket leszámítva - éppen
olyan volt, mint az elődsorozat, a VL80t utolsó
batch-e, és a műszaki tartalma sem sokban
különbözött még, a távvezérlési lehetőség
gyári beépítését leszámítva. 2007-ben a mozdonyt
az Ulan-Ude városában működő járműjavító
élettartamhosszabbításos főjavításnak vetette alá.
Ekkor kapta a nem különösebben fantáziadús
VL80sz/szv jelölést, és a homlokrésze ugyanúgy
megváltozott, mint az élettartamhosszabbításos
VL10-eseké (VL10k). A VL10k mozdonyokhoz hasonlóan, itt
is a 80-as években már kikísérletezett, és néhány
tucat VL60-ason akkoriban bevezetett megoldást
ültették át a gyakorlatba: az eredetileg soros
gerjesztésű vontatómotorokat vegyes gerjesztésűekké
módosították, és az elektronikus
gerjesztésszabályozó berendezés segítségével a
motor karakterisztikáit a soros és párhuzamos
gerjesztésű között lehet folyamatosan változtatni.
Így javul a tapadótömeg kihasználása, 10-15%-kal
növekszik a jármű tehervonati terhelése. A korai
megvalósításban a mozdonyvezető tudta befolyásolni a
karakterisztikákat, és így a hozzáértő kezek
csodákat művelhettek a vontatásban, de az új
vezetési stílust kevésbé elsajátító vezéreket
csak zavarta. Azóta kidolgozták az automatikus
karakterisztikamódosítást. A járműjavító két
mozdonyt alakított át, és a tervek szerint a 2007-es
év végére kellett hogy megkapja az megfelelőségi
tanúsítványt. |
|
A 80-as évek szuperdízel-projektjeinek
egyik jellegzetes darabja volt a TEP80-as, 4400 kW (6000
LE) névleges teljesítményű, nyolctengelyes (Do'Do'),
gyorsvonati dízelmozdony. Megszületése amolyan
előremenekülési stratégia következménye. A 70-es
évek elején létrejött a TEP70-es prototípusa és a
nullsorozat példányai. A történet egy átdolgozott
járműszekrényű és forgóvázú, nagyobb
motorteljesítményű modellel, a TEP75-össel
folytatódott. Azonban a nagyméretű, és a
forgattyússzekrény kellő merevségének elérése
érdekében meglehetősen nagytömegű motorkerettel
ellátott, 20 hengeres 1D49 erőforrás a TEP75-öst
elfogadhatatlanul nehézzé tette. Időközben az akkori
Szovjet Vasutak (SzZsD) úgy döntött, hogy mégiscsak
szükség van a TEP70-es szériagyártására - azonban
Kolomna akkor már a nagy költséggel kifejlesztett
TEP75-öst próbálta becsomagolni TEP70-esként, a
kisebb, 2940 kW (4000 LE) névleges teljesítményű
motorral. Ez sikerült is, úgyhogy a TEP70 sorozatjel
alatt a mai napig egy "majdnem TEP75-öst"
tisztelhetünk. Azonban ennyi nem volt elég, és ha a
TEP75-ös 4400 kW-osként fiaskónak bizonyult, hát
kellett egy olyan járműszerkezet, amelybe ez a
teljesítmény tömegproblémák nélkül is
beépíthető.
Így jött létre a két tengellyel megtoldott TEP80-as.
Volt azonban vele három probléma. Az első, hogy a
négytengelyű forgóváz - legyen bármennyire is
egymáshoz húzva két-két tengelye, mint a képen is
látjuk - nem a jó ívbeálló képességéről
ismerszik meg. Azaz a pályára gyakorolt hatása
kedvezőtlen, különösképpen a sok kissugarú ívet
tartalmazó vonalakon. A második, hogy Kolomna akkoriban
még nem rendezkedett be az 1D49-es motorok tömegszerű
gyártására: ehhez szükség lett volna több
gyártóberendezés üzembeállítására is, csakhogy
erre már nem maradt szabad kapacitása. A problémát
olyan súlyosnak ítélték meg, hogy - más kapacitások
bevonásával, és korántsem csak a TEP80-as igényei,
hanem többek között a szuperdízel-projektek
általános elvárásai miatt - kifejlesztésre került a
D56-os motor. Ez az erőforrás a
vasútijármű-gyártás egyik nagy kérdőjele, és nem
kizárt, hogy egyszer még visszatér rá az ipar.
Ugyanis míg a D49-es típussornak 4400 (mai
konstrukcióban 5000) kW a teljesítményplafonja, addig
a D56-os 16 hengeres változata szinte feltöltés
nélkül képes ennyit produkálni. Gondot okoz viszont a
motor mérete és tömege. Ám ha sikerül
belepasszírozni egy vasúti járműbe komolyabb
kompromisszumok nélkül (nem úgy, mint a 80-as években
a tehervonati, 10 (!) tengelyes szekciókkal épített
2TE126 prototípusába), akkor elképesztő
teljesítményű dízelmozdony alkotható. Már
amennyiben erre szükség lesz - hiszen belátható időn
belül az 1520 mm-es térségben a villamosmozdonyok
maradnak a fővonalak elsődleges vontatójárművei. A
harmadik probléma - amely végül eldöntötte a
TEP80-as sorsát -, hogy a megrendelő vasút fokozatosan
kihátrált a szuperdízel-projektekből, látván, hogy
az rövid távon áttörő eredményt nem ad. |
|
A TEP80-as papíron 160 km/h legnagyobb
üzemi sebességgel rendelkezett. Azonban a forgóvázat
a 200 km/h sebességű, rendszeres üzem igényei szerint
alakították ki, a kellő szerkezeti tartalékkal.
Szertefoszlatandó a jármű futásdinamikai
képességeivel szembeni ellenérzéseket, egy
kísérleti menet során 271 km/h sebességgel
közlekedtek vele, ami rekordnak számít a
dízelmozdonyok körében. A nevezetes sebességértéket
a mozdony oldalára is felírták, de ettől a helyzete
cseppet sem változott. Kolomna a 90-es években tovább
próbálkozott: a TEP80 járműszerkezeti bázisán
létrehozott egy 200 km/h legnagyobb üzemi sebességű
villamosmozdonyt, az EP200-ast. Ebből kettő készült,
és az egyiket hamarosan fel is keressük, ugyanis a
TEP80-as itt látható, 0002-es példányához hasonlóan
tölti napjait - a történelem szemétdombján.
A TEP80 mögött pihenő Eu699-74 gőzmozdony nem a szemétdomb-különítmény
tagja, hanem a szombati nyílt nap
gőzmozdonybemutatójának egyik szereplője lesz. |
|
Térjünk vissza az Expo területére.
Az ukrajnai Krjukovszki Vagongyár másodosztályú
hálókocsival ("kupe") és ülőkocsival vett
részt a kiállításon. Mindkettőnek 26969 mm a
vonókészülékek közötti hossza és 160 km/h a
legnagyobb üzemi sebessége, szerkesztési szelvényük
1-WM. A háló (61-779 típus) tíz négyágyas fülkét
és utaskísérő fülkét tartalmaz, utóbbiban az
előterek videomegfigyelési lehetőségével. Az
ülőkocsi (61-788 típus) 3+1 és 2+2 elrendezésű
termes részből (53 ülőhely), két utasfülkéből (4
illetve 6 ülőhely) és utaskísérő fülkéből áll -
a magasabb kocsiosztályú fülkében négy ülés
található, plazmaképernyős DVD-lejátszási
lehetőséggel. Az ülőkocsit a tárcsafékes 68-7007
vagy 68-7012 forgóvázakkal szállítják. A hálóval
ellentétben nem rendelkezik autonóm fűtési
rendszerrrel, azaz központi energiaellátást igényel.
Az ukrán terméket szemrevételezték a moszkvai MIIT-en
tanuló, ifjú orosz közlekedésmérnök-jelöltek is,
ám láthatóan kevésbé tudta őket lekötni
délnyugati szomszédjuk személykocsigyártása, mint
egymás hülyítése... |
|
Az ukrán ülőkocsi kívülről
feltűnő fehér-lila festést kapott. Talán nem is
véletlen egybeesés, hogy a jármű olyan vágányon
áll, amelyben stílszerűen a lengyel-ukrán
fejlesztésű, önzáró szorítórugós
sínleerősítést alkalmazták.
A szintén ukrán Poltavai Járműjavító egy
Caterpillar erőforrással remotorizált,
élettartamhosszabbításos felújítást kapott,
CsME3p-nek átkeresztelt mozdonyt hozott Scserbinkára. |
|
A cég járműjavítóként az 1520 mm-es
térség jelentősebb dízelmozdony sorozatain (TE10,
TE116, M62, TEM2, CsME3) végez különféle javítási,
felújítási tevékenységet, és kolomnai, GE, valamint
Cat motorokkal remotorizációt. Érdekes, hogy a harkovi
Malisev Gyár saját fejlesztését, a D80-as motort nem
kínálja, pedig annak kidolgozott változatai léteznek
a CsME3, TE116, TGM4 mozdonyokhoz. |
|
Ismét kitekintve a kiállításon
kívülre: az "1955" feliratú szín oldalában
rendezték be a történelem szemétdombjának
sűrűjét, igen szomorú állapotú, kísérleti
darabokkal. Két szinkronmotoros ("diódás
motoros") gép várja a feltámadást: a szovjet
időkből a VL80v-1129, és az 1997-ben Kolomna által
készített EP200-002-es. Az aszinkron vontatómotoros
kategória a VL86f-001 1985-ben megépült szekciójával
képviselteti magát. A VL85 bázisán létrehozott
mozdonyba (pontosabban csak egy fél mozdonyba) a finn
Strömberg cég szállította a villamos berendezést.
Ez volt a második próbálkozás háromfázisú
aszinkron vontatómotoros mozdony létrehozására,
ugyanis 1967-1971-ben már megelőzte egy korábbi, a
VL80k járműszerkezeti bázisán kialakított VL80a-751.
Akkoriban - a rendelkezésre álló elektronikus
berendezések birtokában - fokozatkapcsolós
közbensőköri feszültségszabályozást, valamint
fokozatmentes, elektronikus frekvenciaszabályozást
dolgoztak ki. És az alapproblémán, a főáramkör
megbízható szabályozhatóságán túl olyan
kihívásokkal is szembe kellett nézniük a NEVZ
mérnökeinek, mint például az új típusú
perdülésvédelem. A soros gerjesztésű motorok
"elpörgős" tulajdonságait az aszinkron
vontatómotorok ugyanis nem mutatták, vagyis markáns
vezérlőjel két-két motor összehasonlításából nem
keletkezett. A kérdés egészen odáig vezetett, hogy
mintegy a mozdonyfejlesztés mellékágaként létre
kellett hozniuk a Doppler-radaron alapuló
referenciasebesség-érzékelést. A projektbe beleölt
pénzek növekedtek, de a vasút ebből semmi mást nem
látott, mint egy valóban impozáns teljesítményű
(9600 kW) és kedvező vontatási tulajdonságokkal
rendelkező, ugyanakkor nem elég üzembiztos, és a
hagyományosaknál jóval drágább mozdonyt. És még ha
a gyerekbetegségeket fel is lehetett volna számolni,
egyszerűen nem bizonyult annyival jobbnak a gép, mint
amennyivel többe került az előállítása.
Majd' húsz évvel később a VL86f pontosan ugyanezt az
utat járta be, ugyanezzel a végkifejlettel. Ismét
megmutatva, hogy a "korszerű" fogalom se
többet, se kevesebbet nem jelent, mint "az adott
kor és hely követelményeinek megfelelő"-t. És
ha az adott korban és helyen például alacsony
a munkaerő ára, akkor a mozdony legyártásához
szükséges vasérc kibányászásától kezdve a
járműjavítók tevékenységéig minden felborítja
azokat a gazdaságossági számításokat, amelyek egy
másik korban és helyen (vagy akár ugyanabban a korban,
de másik helyen) például igazolják az aszinkron
vontatómotoros mozdonyok létjogosultságát. Vagy ott
sem igazolják - de ez már az egymásra ható folyamatok
eredménye. Tény, hogy Oroszországban az utóbbi
években az ipari termékek ára - na meg a munkaerő
ára - egy viszonylagos egyensúlyi spirál mentén
növekszik, és mostanra körülbelül el is érte azt az
állapotot, amely mellett a 2TE25a Vityaz-t, vagy a
gyorsvonati EP20-as, a tehervonati E3-as tervezetet már
megéri gyártani. |
|
A félretolt járművek melletti
vágányon néhány teherkocsit látunk, amelyek
kísérletek részvevői voltak, illetve további
kísérleteket végeznek még velük. Az észak-amerikai
vasúttársaságoknál ismeretes a konténerek két
szinten történő szállítása. A konténerekben
szállított áruk többsége kis fajsúlyú, tehát
egy-egy rakott konténer a térfogatához képest jóval
könnyebbre adódik, mint a hasonló térfogatú szén,
homok, érc. Minél több konténert szállít a vasút,
annál több "könnyű" tehervonat adódik, és
ha fontos a pályakapacitás optimális kihasználása,
illetve zsebbevágó a vasúttársaságnak, ha a
szükségesnél több vonatot indít, akkor valamit tenni
kell. A vonathosszak növelését többek között az
állomási vágányok szabad hossza gátolja, és ezt
megváltoztatni sok pénzbe kerül. Tehát valahogy
növelendő az egy folyóméterre jutó
konténermennyiség. Ennek kézenfekvő módja két
konténer egymásra helyezése - csakhogy a
rakszelvényből a rakomány nem lóghat ki, illetve a
rakszelvény módosításának (a magassági érték
növelésének) szintén ára van. A konténer
szabványos szélessége szerencsére jóval kisebb, mint
a rakszelvény szélessége, ezért készíthető olyan
kocsi, melynek főhossztartói mintegy körbeölelik az
alsó szint konténerét, vagyis a rakomány alsó éle
egészen alacsonyra vihető le. Ám Amerikában még így
is át kellett építeni egyes műtárgyakat -
alagutakat, hídszerkezeteket, felüljárókat -, vagy a
pályát mélyebben kellett vezetni alattuk, hogy a két
konténer elférhessen. És persze nem a teljes
hálózaton, hanem csak ott, ahol ilyen kocsik
ténylegesen közlekednek.
Oroszországban ennek tetejébe jött még egy tényező,
amely Észak-Amerikában kevésbé jellemző, így
kevésbé zavaró: a felsővezeték. A sínkorona és a
munkavezeték legkisebb szabványos távolsága jóval
kőbevésettebben meghatározza a rakszelvény 5300 mm-es
magassági értékét, mint a tengeren túl. Ezért a
többféle szabványos magassággal rendelkező
konténerfajták közül kettőt a legnagyobbakból az
oroszországi viszonyok között nem lehet egymásra
helyezve szállítani. Legalábbis, a konténervonatok
szempontjából fontos Transzszib több pontján is
módosításra szorulna a felsővezeték helyzete az
ilyen forgalom üzemszerű engedélyezéséhez. A
körülmény gátolja a kétszintes konténerszállítás
elterjedését, így az RZsD és az orosz magánvasutak
egyelőre nem szánták el magukat a típus
rendszeresítésére. Ehelyett azt az - igen hosszú -
négytengelyes kocsit favorizálják, amelyen két 40'
hosszú konténer szállítható, egy szintben. Az azonos
raktömegre eső vonathosszak ezáltal is mintegy 30%-kal
csökkenthetők, ami egyelőre elegendő. De
valószínűleg nem sokáig, tekintettel az RZsD
nagyívű terveire az Ázsia-Amerika, Ázsia-Európa
konténeres hajóforgalom vasúti megcsapolására
vonatkozóan. |
|
A "Pervomajec" gyár
segélyszerelvényekbe való eszközeit két vágányon
vonultatták fel az Expo1520-on. Bekukkantottam a másik
vágány mellett felállított sátorba. Odabenn egy
lélek sem volt, ellenben körülbelül öt tonnányi
dobozos sört halmoztak fel az egyik sarokban. |
|
A TranszMasHolding illetve a Szinara
járműveit még egy TranszMasHolding-os eszköz zárja,
a brjanszki gyár (BMZ) TEM18d mozdonyának 198-as
szériapéldánya - ugyanennek a gyárnak egy tetszetős
vonalú műtrágyaszállító teherkocsija mellett. A
TEM18d a TEM2 család kései tagja, és az átmeneti
generáció típusai közül talán a legkonzervatívabb,
inkább az előző generáció modernizált
példányának tekinthetjük. Ellátták ugyan
villamosfékkel, a vezetőállása kielégíti a mai
idők követelményeit, felszerelték a trendi
biztonsági berendezésekkel, de ezt leszámítva
végsősoron egy TEM2ut-vel állunk szemben.
Megemlíthető még, hogy a PemzaDizelMas gyár javított
közben a PD1M motorján, létrehozva a TEM18-ashoz az
1-PD4D-t, de a szerkezetét illetően a cseh ČKD
K6S310DR-jével rokon erőforrásnál továbbra is
felmerül a kérdés, hogy a tolatómozdonyokban
egyébként nélkülözhetetlen ballaszt egy részét ma
is gazdaságos-e a rendkívül nagy fajlagos tömegű -
igaz, emellett kellemesen magas élettartamú - motorral
kiadni? A tolatómozdonyok új generációja eközben
már születőben van: próbázik a TEM10 prototípusa.
Talán érdemes lett volna elhozni az Expo-ra az új
forgóvázakkal ellátott, villamos erőátvitelű,
aszinkron vontatómotoros, IGBT áramirányítójú
gépet. Csupán négy tengelyes, azonban a TEM2 családot
lényegesen meghaladó vontatási jellemzői, illetve
megnövelt tengelyterhelése miatt a számítások
szerint képes lesz kiváltani a hattengelyes elődjét.
A Tyumeny városában bejegyzett Delway Management a nem
közforgalmú vasutakkal kapcsolatos irányítási és
tanácsadási tevékenységet végez, de dolgozik az RZsD
pályafenntartási szolgálatainak is. Unimog és Rotrack
járműveket forgalmaz, illetve pályafenntartási
témájú szoftvereket értékesít.
A Mordoviai Vagongyártó Társaság néhány teherkocsit
állított ki. A tartálykocsi már el is kelt, a
felirata szerint a RuzHimMas vegyipari cég tulajdona. A
sok látnivalótól valószínűleg a kiskutya is
elpilledt némileg, és az árnyékba, egy Rosenqvist
aljcserélőgép mellé feküdt. A látogatók egy része
inkább a közelben felállított sörsátorba menekül,
ahonnan parázson sült húsok illata lengi be a
környéket. |
|
A Mordoviai Vagongyártó Társaság
autószállítójával átellenben egy hagyományos
hálókocsi bázisán kialakított, 61-4449 típusú
luxus hálókocsit látunk. 6 fülkés, maximum 12
férőhelyes, a fülkepárok között
zuhanyzóhelyiséggel kiegészítve. |
|
A nagykör végén visszatérünk a
TranszMasHolding villanygépeihez. Az E5k
vezetőasztalát már láttuk, és ehhez képest a
szintén novocserkasszki EP1m-é sem okozna
meglepetéseket. A megfelezett VL85-ösből kialakult
VL65-ös folytatása volt - már a Szovjetúnió
összeomlása után - az EP1-es. Akárcsak a VL65-öst,
ezt is a nagyterhelésű távolsági személyszállító
vonatok továbbítására építették. Az EP1 a 90-es
években fokozatosan vette magára az átmeneti
generáció ismérveit, végül külsőleg is
megváltozott, így lett belőle EP1m. Mondhatni,
evolúciós úton vált átmeneti generációssá.
Bo'Bo'Bo' tengelyelrendezésű, 140 km/h
áttételezésű, és akár 24 személyszállító
kocsival is könnyedén megbírkózik. Azonban a
Transzszib nahodkai ága még rajta is kifogott, és a
hosszabb vonatokat kénytelen volt előfogattal
továbbítani. Pedig igazán nem sok hiányzott a
sikerhez, ugyanis a számítások szerint 120 km/h
áttételűre változtatva az előfogatot már
nélkülözhette. Ennek megfelelően gyártották le a
szükséges mennyiségű, EP1p jelet kapott mozdonyokat.
A személyforgalmon túl a 120-as alapsebességű,
könnyű konténervonatokhoz is alkalmazhatók.
A novocserkasszkiak között egy pillanatra térjünk
vissza a kolomnai EP2k villanygépbe. A 215-ös
kiegészítőfék-kontroller mellett itt is még a
395-ös fékezőszelep kapott helyet. Középre
szerelték a KLUB-U paneljét, de ez a korábban már
bemutatottól eltér. A megjelenített adatok köre
hasonló, emellett baloldalt egy íves alakú kijelző
szemléletesen mutatja a célig (a következő megállás
helyéig) hátralévő távolságot. A másikon csak a
pillanatnyi távolsági érték olvasható le,
számszerűen. A többfunkciós monitortól balra
építették be a TSzKBM éberségi berendezéshez
tartozó kijelzőt a fényerőszabályozó kapcsolóval.
Ez az éberségi berendezés egy hosszú fejlesztés
eredménye, és mára a régebbi mozdonyok ezreit is
felszerelték vele. Működése a bőr elektromos
vezetőképességének és az elálmosodásnak egy
széleskörűen ismert, jól mérhető összefüggésén
alapszik. Ami majd' két étvizedet vett igénybe, az nem
az alapelv alkalmazása, hanem a rendszer általánossá
(a mozdonyvezető személyétől függetlenné) és
megfelelően üzembiztossá tétele volt. A TSzKBM
használatához szükség van egy apró érzékelőre és
rádióadóra, amely beépíthető bármibe, amit az
ember a csupasz bőrén hord. Például a mozdony
tartozékát képező, és a mozdonyvezető által
szolgálat közben viselendő órába, csuklópántba,
gyűrűbe. Működés közben, amíg a rendszer a
mozdonyvezetőt ébernek érzékeli, nem történik
semmiféle éberségi felhívás, azaz a dolgozót
pszichikailag nem terhelik a különféle fény- és/vagy
hangjelzések. Az éberség pillanatnyi mértéke a
vezetőasztalon vagy annak közelében elhelyezett
kijelzőn ellenőrizhető. A kijelző egy sárga sávot
mutat, és minél hosszabb a sáv, annál magasabb fokú
az éberség. Amint a sáv "elfogy", 92% annak
a valószínűsége, hogy 120 másodperc múlva a
személyzet elveszti cselekvőképességét. Ekkor - de
csak ekkor - egymás után éberségi felhívások
történnek, ám a mozdonyvezető legfeljebb hármat
nyugtázhat úgy, hogy közben az éber állapota nem
tér vissza. A nyugtázás elmaradása, illetve három
nyugtázás után az éber állapot visszatértének
hiánya kényszerfékezést vált ki. Kényszerfékezés
történik akkor is, ha a mozdonyvezető az érzékelőt
tartalmazó tárgyat leveszi magáról. |
|
Az EP1m és az E5k más napállással
egészen jól mutatna, főként ha a TranszMasHolding
standját hirtelen elhagyná egy kis időre minden
látogató. De sajnos egyiket sem remélhetjük... |
|
A VNIIZsT tervezőintézet csarnokában
több érdekesség fogad.
A TEM3 tolatómozdony dízelmotorjának gázturbinás
erőforrásra cserélésével született meg a GEM10
prototípus. A brjanszki TEM2 családhoz tartozó
járműbe a Szaljut cég GTU-1000Sz típusú
gázturbináját telepítették. Gázturbinás
mozdonyokkal még a szovjet időkben kísérleteztek, az
1950-es évektől. Több prototípus épült, amelyeket
egészen 1971-ig üzemeltettek, részben kísérleti
menetek céljából, részben pedig üzemszerűen,
fordába állítva a gépet. Megállapítást nyert, hogy
a gázturbina bár kompaktabb méretei és a dugattyús
motornál kedvezőbb teljesítményátadási viszonyai
következtében jól felhasználható lenne a
vasútüzemben, ugyanakkor gyenge hatásfoka (magas
fogyasztása) és nagy zajszintje miatt mégsem alkalmas.
Ígyhát az elképzelést feladták. Néhány éve
újfent előjött az ötlet, mégpedig földgázüzemű
gázturbinaként. Az érvelés szerint a mai
gázturbinák ugyan továbbra is rosszabb hatásfokúak a
mai dízelmotoroknál, azonban a különbség a
negyven-ötven évvel ezelőttihez képest csökkent,
emellett a zajszennyezés lényegesen jobban kordában
tartható, mint akkoriban. Csakhogy a földgáz miatt
jelentkezett egy újabb probléma: a tűz- és
robbanásveszély kezelése. Földgázüzemű dugattyús
motorokkal az 1980-as évektől foglalkoztak az akkori
Szovjet Vasutak beszállítói, így jött létre a D100,
D50 (PD1M), D49 típusok földgázos változata - de
végül a sorozatgyártásig nem jutottak el. A
cseppfolyósított tüzelőanyag megfelelő biztonságú
tárolását azonban már ekkor is meg kellett oldani. A
történet legújabb fejezete két szálon indult, az
egyik a GEM10 földgázturbinás tolatómozdony,
a másik egy vonali, tehervonati konstrukció, a GT1.
(Ilyen sorozatjellel az első gázturbinás korszakban
már épült mozdony, de a mostaninak azzal nincs sem
szerkezeti, sem más kapcsolata.) A GT1 prototípusát a
VL15 tehervonati villamosmozdony két szekciójának
szekrényvázából készítették. Az 1-es szekcióba
került a Kuznyecov tervezőiroda NK-361 típusú, 8300
kW-os, földgázüzemű gázturbinája (voltaképp a
Tu-160-as nehézbombázó repülőgép hajtóművének
áttervezéséből született a szerkezet), a 2-esbe a
földgáztároló tartályok és a segédüzemi
berendezések. Sajnos úgy tűnik, a Kuznyecov céget ez
a megrendelés sem menti meg a csődtől, azonban éppen
emiatt a projektet a leállítás fenyegeti - hiszen az
RZsD nem bazírozhat egy bizonytalan beszállítóra. A
mozdony iránt az érdeklődés szerencsére nem szűnt
meg, és nem kizárt, hogy az RZsD megvásárolja az
NK-361 licencjogát, majd gyártásra átadja másnak,
például a Szaturn cégnek.
A csarnok szomszéd termében a VNIIZsT fékkísérleti
központot rendezett be. Itt mozdonyokba való,
univerzális levegős állványokat... |
|
...egy íróasztalba szerelt
fékezőszelepet, valamint 40 személykocsira és 200
teherkocsira való fékberendezést találunk,
mérőműszerekkel ellátva. A terem másik végében
főlégtartályok és légsűrítő fedezhető fel. Az
íróasztal fölé monitort szereltek, amely minden
fékezésről számszerű és grafikus tájékoztatást
ad. Az adatok a későbbi kiértékelés céljából
naplózódnak is. Tehát nem szimulátorról van szó,
hanem teljesen valóságos körülmények között lehet
fékezési próbákat tartani, külön-külön a
személyvonatok 305-ös, elektropneumatikus
kormányszelepén alapuló fékkel, illetőleg a
tehervonatok 483-asával. A 200 teherkocsi már igencsak
feszegeti a pneumatikus fékezés fizikai korlátait: a
"fiktív vonat" fővezetékének teljes hossza
3320 méter. Megkérdeztem az ottlévő két VNIIZsT-s
embert, hogy vajon mibe került ez a berendezés?
Végösszeget nem tudtak mondani, csak annyit, hogy
jelenleg egy 483-as tehervonati kormányszelep 18 ezer
rubelbe kerül. |
|
A mindenütt járkáló látogatók és
kiállítók között eltelik egy kis idő, mire sikerül
elkapni a többé-kevésbé embermentes
pillanatokat. Megpróbálkozom a TranszMasHolding
mindhárom kiállított villanygépével, a
buszterszekciós Jermak-kal (3ESz5k), egyszekciós
kisöccsével (E5k) és a VL65-ösből evolúciós úton
kialakult EP1m-mel - csakhát a napállás nem mondható
tökéletesnek... |
|
Ha némi árnyékra vágyunk a tűző
napon, arra a 2TE25k Pereszvet épp alkalmas. Közelről
szemlélve látszik, hogy a műanyagból készült
homlokrész és a fém mozdonyszekrény találkozása -
nyilván az eltérő dilatáció miatt - megrepeszti a
festékréteget. Ennél kedvezőtlenebb a hőtágulás
extrém viszonyok között, például a Bajkálontúli
Vasút területén, ahol mozdonyvezetők már
tapasztalták, hogy a műanyag és fém
találkozásánál a szigetelőanyagok is elengednek. A
problémán elasztikusabb anyagokkal segítenek, ám
ezzel is kiéleződik a "fém vagy műanyag"
vita. Az eredmény egyelőre döntetlen, például az
átmeneti generációs novocserkasszki villanygépek
mindegyikéhez létezik műanyag és acél homlok
egyaránt, és a legyártott példányok egy része
emezt, más részük amazt kapta. Az anyag elvileg még a
személyzet biztonságára sincs hatással, ugyanis egy
újabb orosz járműipari szabvány kötelezi a
gyártókat a járművezető előtti, megerősített
keret elhelyezésére, ami független a homlok
burkolatától.
A 2TE25k forgóváza gyakorlatilag nem más, mint a Ludmilla
(TE109) alatt a 60-as évek második felében megjelent
futóműnek egy változata. A
forgóváz-szekrénykapcsolat itt még nem különbözik
a 2TE116-osétól. Gyökeres változás a mozdony
aszinkron vontatómotoros változata, a 2TE25a alá
bepillantva lenne tapasztalható, csak sajnos ez a gép
éppen máshol próbázik és nem tudott résztvenni a
bemutatón.
A 2TE25k és a kolomnai EP2k között két, negyven
körüli hölgy beszélget. Kitűzőjük alapján nem
látogatók, hanem kiállítók. Azt feltételeznénk,
hogy a TranszMasHolding kolomnai és brjanszki gyára
termékeinek műszaki vagy gazdasági vonatkozásairól
cserélnek véleményt, de nem: a vasalás
rejtelmeibe feledkeztek bele az átmeneti generáció
járművei között. |
|
A kolomnai motor árnyékhelyzete
sajnos órák alatt sem változik. Talán éjfélkor
egyenletes a megvilágítása. A demonstrációs- és
oktatóközpontban a kiállítás teljes ideje alatt,
reggeltől-estig konferenciák követik egymást. A
részvétel kellően borsos ára - 790 EUR - is jól
mutatja: ez itt egyáltalán nem játék, hanem egy
dinamikusan felfutó, komoly biznisz.
Egyelőre nem kívánok mondjuk a Privod-dal legyártatni
ötezer darab IGBT szekrényt a mozdonyaim részére - a
megfelelő szoftvertámogatással -, ezért inkább a
Kalugaputymas kiállítóterületén nézek meg egy
hajtányt, amelynek alkalmazási területére
vonatkozóan a kiállító sajnos nem helyezett el
információs táblát. Talán mert túl nyilvánvaló -
bár hajtányt abban a formájában, ahogy az
annakidején létezett, már régóta nem említ az orosz
vasúti szakirodalom. Úgyhogy ez a kis jármű a
rejtélyek számát gyarapítja... |
|
Az imént említett Kalugaputymas a
PRSzM-4, PRSzM-5, PRSzM-6 ellenálláshegesztőgépek
gyártója. Az Expo-ra a PRSzM-6 típust hozták el, a
PszkovElektroSzvar cég MSzR-8001U1
ellenálláshegesztőfejével ellátva. Vágányfektető
darukkal is foglalkoznak: a Platov-daruk közül itt most
az UK-25/28SzP kitérőfektetővel vannak jelen. A
munkagép R50, R65, R75 sínrendszerű, 1/9 és 1/11
végérintőszögű kitérők (az állomások
váltókörzeteiben legjobban elterjedt típusok)
fektetésére szolgál. A munka a felsővezeték
feszültségmentesítésével vagy anélkül is
végezhető.
A cég a bemutatottakon kívül vágányszabályozó,
ágyazatrendező gépeket állít elő, valamint a nem
önjáró munkagépekhez és kisegítő célokra
vontató- és energiaellátó, mozdonyjellegű
járműveket - 400 illetve 630 kW teljesítménnyel. A
termékpalettájukon szerepel még a jó öreg TGK2
kéttengelyes, könnyű, hidraulikus erőátvitelű
dízelmozdony ráncfelvarrt változata, a 202 kW
teljesítményű, 28 km/h legnagyobb sebességű TGK2m.
Olyan ipari cégeknek ajánlják, amelyek jellemzően
kisebb kocsicsoportokat mozgatnak az iparvágányaikon,
bár erre a célra mostanában Oroszországban is
terjednek a gumikerekes típusok, például az Unimog
gyártmányai. |
|
A RemPutyMas Csoport szintén Kalugában
székelő gyára vágányfékeket hozott. A nagyobb
KZ-3PK típus a rendezőpályaudvarokon jól bevált KZ
család újabb tagja, a korábbiakhoz képes lényegesen
csökkentett méretű működtető hengerekkel. Három-,
négy- és ötrészes kivitelben rendelhető. A bal
oldali képen a harmadik fékpozícióban használatos,
kompaktabb kialakítású RNZ-2M típus szerepel. A sor
végére helyezték a kisebb teljesítményű
rendezőpályaudvarok igényeit kielégítő,
rugós-hidraulikus PGZ típust (lásd a jobb oldali
képen). |
|
A Roszat cég biztosítóberendezési
elemekkel, illetve üreges aljba építhető
váltóhajtóművel jelentkezett. Maga a hajtómű a
Siemens S700V típusú terméke. Az üreges aljba
épített megoldás helytakarékos, kompakt, ezért
inkább olyan területeken várható a kiterjedtebb
alkalmazása, ahol a hely felettébb számít: például
alagutakban.
Az egyik pavilon mellett az "RZsD Partner"
nevű üzleti lap reklámja emlékezteti a látogatót
arra, mit nem olvasott még el a mai napon a vasúti
sajtóból. Ezen a ponton már kissé zúgni kezdett a
fejem a tömény kínálattól, ígyhát a négyórás,
folyamatos bóklászásnak véget vetettem. Ami nem olyan
egyszerű errefelé, hiszen ha a vasút sűrűjéből
kilépek az utcára, ismét a vasút sűrűjébe
kerülök, Scserbinka vasútállomáson. |
|
A próbapálya nem villamosított
összekötővágánya Scserbinka kezdőponti
váltókörzetéből ágazik ki. Az állomás két
aszfaltburkolatú, magas oldalperonnal rendelkezik
(kezdőponti peronvég: 33.2), peronzár nélkül.
Mindkettőn üzemel jegypénztár. Végpont felé nézve
baloldalt három tehervonati indító-fogadóvágány
található, ahol most egy VL10u ácsorog a kijárati
jelzőnél tehervonatával. Sajnos a jelző csúnya
árnyékot vet a gépre, de belátható, hogy a vezér
nem tehetett mást: így is cipőkanállal kellett
beszorítania a vonatot a rendelkezésre álló helyre.
Kezdőpont felől az utólagosan villamosfékkel
ellátott CsME3e-6237 érkezik. Erről a gépmenetről,
és minden más mozgásról itt is tudomást szerez az
ember az automatikus vonatjelző berendezés révén. A
sok utas által látogatott környéken azonban emberközelibb
változat üzemel, ugyanis nem vijjog a hozzátartozó
hangképző eszköz, hanem szigorú fekvésű női hangon
darálja 10-15 másodpercenként: "Figyelem, vonat!
Az első vágányon!" (Ha a másodikon jön, akkor
második vágányt mond. Ha mindkettőn, akkor:
"Figyelem, vonat! Az első vágányon! A második
vágányon!")
A CsME3-as továbbindul végponti irányban. A
váltókörzetnél fény- és motoros sorompós,
behajtásgátlós, őrzött útátjáró működik. Egy
biciklis az utolsó pillanatban dönt úgy, hogy
átkerekezik a Dongó előtt - körülbelül három
méterrel hibázza el a fejét a vonókészülék -, a
vezér hosszú kürtszóval díjazza a produkciót. A
tolatógép ezután visszafogással becselezi magát a
váltókörzettől balra ágazó vágány végében
létesített telepre. Újabb öngyilkosjelölt biciklis
szerencsére nem akad eközben.
A kiállítás miatt mentesítő szerelvényt
állítottak forgalomba: a 2004-ben Gyemihovo-ban
gyártott tízrészes, világoszöld-középzöld
festésű ED4m-0105-öst. 15:05-kor fordul vissza - ez
nekem épp jó lesz. Közbenső megállás nélkül
közlekedünk a Kurszki pályaudvarra. A mentesítő
jelleg ezúttal kevéssé érvényesül, ugyanis
három perccel előttünk az elővárosi elvitt minden
Expo-látogatót, akik mostanra telítődtek a vizuális
élményekkel. A vezér többször is bemondja, hogy
mentesítő járatról van szó, amely a Kurszki
pályaudvarig nem fog megállni sehol, aztán indul. Az
utastelítettség 10% alatti. A vonal itt
háromvágányú, villamosított, R65 sínrendszerű,
betonaljas. Az elővárosi szerelvények egy-egy ER2-est
leszámítva ED4, ED4m, ED2t sorozatúak. A végpont
felé helyes (jobb) sínpár Bitca megállóhelytől
kezdőpont felé ARSz-4 sínleerősítésű, addig KB-s.
A középső és a bal szintén KB sínleerősítésű. A
bal vágányban szakaszos felépítménycserét
végeznek, az új pálya ARSz-4 sínleerősítésű,
betonaljas. Sárga RZsD feliratú 2M62u-kkal vontatják a
munkagépeket. A forgalmas vonalon minden perc számít,
ezért semmit sem bíznak a véletlenre: a bontó Platov
daru, a fektető Platov daru, az anyagosvonat és a
vágányszabályozó géplánc egy-egy saját
duplaSzergejt kapott.
A Pavelecki pályaudvar szintén háromvágányú,
villamosított vonala 20.550-nél halad el felettünk,
felsőpályás betonhidakon. Kezdőpont felé nézve
balra átkötővágány ível a vonalunktól a másikhoz.
Caricino állomáson Gyemihovo első nagyvasúti alkotását,
az ED2t-0001-est látjuk. A szelvényszámozás szerinti
bal vágány innentől már teljes mértékben a
tehervonatok rendelkezésére áll: Ljublino Rendezőre
tartó vagy onnan induló elegyek használják. Az
elővárosi és a távolsági személyszállítók a
másik kettőn osztoznak. Caricino végponti
váltókörzetét követően a személyszállító
vonatok két átmenő fővágánya között két villamos
motorvonat tároló csonka indul, majd befutunk a
peronokhoz. A szelvényszámozás szerinti jobb vágány
mellett oldalperon, a középső (személyvonati bal)
két oldalán további egy-egy oldalperon fekszik. A
szelvényszámozás szerinti balból többvágányos
tehervonati csoportok fejlődnek (kp. felé nézve a jobb
oldalra), előrendezési feladatokhoz. A jobb átmenő
fővágány a kezdőponti váltókörzetig maradt ARSz-4
sínleerősítésű, onnan KB. Moszkvorecsje
megállóhely kezdőponti peronvégének közelében
(15.4) rágurulunk a Moszkva folyó őrzött,
alsópályás, trapézövű, hídfás pályaszerkezetű,
rácsos hídjára. 2+2 sínpárt vezetnek át a
műtárgyak. A kezdőponti hídfő (15.250) mögött
baloldalt, lent ipartelep nyúlik el, nem villamosított
iparvágány érkezik tőle és Pererva állomás
végponti váltókörzetébe csatlakozik.
"Classic" TGM4-es araszol néhány
teherkocsival. Fény- és motoros sorompós,
behajtásgátlós útátjáró a váltókörzetnél.
Kezdőpont felé nézve balra vágánycsoport ágazik, a
villamos motorvonatos telephelyhez (TCs-3). A két
személyvonati átmenő fővágány között magas
oldalperonokat építettek, gyalogosfelüljáróval.
Jobboldalt a rendező fogadó vágánycsoportja
húzódik. Buszterszekciós CsME3 mutatja, hogy a
rendezendő elegyek itt se kicsik. A Dongóhoz motoros
és motor nélküli (csak a villamos vontatómotorokat
tartalmazó) buszterszekciókat egyaránt alkalmaznak -
előbbi esetben akár 2200 kW-s, átalakított TE10
mozdonyegységek is szóbajöhetnek, amelyekkel a CsME3
átállítós szolgálatot láthat el. A motor nélküli
buszterszekció gurítódombi szolgálathoz ideális,
hiszen oly alacsony sebességtartományban üzemel az
elegyet a gurítóra toló gép, hogy a dízelmotorja
névleges teljesítményét még a plusz hat
vontatómotorral együtt sem tudja kihasználni. A
kezdőponti váltókörzet után, a villamos motorvonatos
telephely tároló csonkáin Gyemihovo átmeneti
generációs járműveinek - ED4e-0001 és ED4e-0007 -
kocsicsoportjait látjuk.
Depo megálló középperonos a két átmenő fővágány
között. Jobbra a rendező indító csoportja
terpeszkedik, a sínpárok jobb szélén két
villamosított vágánnyal. A Ljublino-nál jóval
nagyobb Szenpétervár Moszkvai Rendező technológiai
folyamataihoz hasonlóan, a megrendezett elegyek egy
részének élére az indító vágánycsoporton még nem
a vonatgép, hanem átállítós mozdony kerül. Depo
kezdőponti peronvégei után a két személyvonatos
vágány kissé eltávolodik egymástól, és jól
látszik a közéjük egykor kiágazott harmadik
nyomvonala. Felette a felsővezetéket sem bontották el
még. A peronok előtt acéllemezből kivágva
"Ljublino" feliratot raktak ki, ötszög
keresztmetszetű, acéllemezekből hegesztett
alkalmatosság tetején.
Teksztilscsiki megálló kezdőponti peronvégeit a
Volgogradszkij sugárút hídja (8.2) zárja. A
történetünk elején már említett, két nem
villamosított vágánnyal egy darabon párhuzamosan
haladunk, aztán balra ívelnek (6.6). Betonhídon nem
villamosított (5.590), mögötte felsőpályás acél
gerendahídon négy villamosított (5.340) sínpár szeli
át vonalunkat. A belső körgyűrű részei,
összekötővágányokkal kiegészítve. Kalitnyiki
megálló kezdőponti peronvége felett (3.750)
osztottpályás közút - a Nyizsegorodszkaja utca és a
3. körgyűrű bekötője - halad el beton felüljárón,
azután maga a Nyizsegorodszkaja utca, mellette a
vasárnap már kipróbált Nyizsnyij Novgorod-i
vasútvonallal (3.550). Az osztottpályás 3. közúti
körgyűrű egy ága nagy betonszerkezeten ismét
különszintben metszi a vasutat (3.2).
Moszkva-Kurszki-Teheren végiggurulva megpillantjuk Szerp
i Molot megállóhelyet, melynek kezdőponti
peronvégeinél a Nyizsnyij-i vonal mellé érünk.
Scserbinkától a Kurszki pályaudvarig 35 perces
menettartam adódott, ráérős tempóban, nyolcvanra
gyorsítva, hosszan hol hatvanig, hol negyvenig
kifuttatva. Jobb eredményt nem hozhattunk ki az
előttünk haladó, mindenütt megálló elővárosi
miatt, később viszont nem indulhattunk Scserbinkáról,
hiszen mögöttünk loholt az újabb elektricska. |
|
A nap végét városi vasutazással
töltöm: az úgynevezett könnyűmetróra
vagyok kíváncsi. Moszkva új - 2003 decemberétől
létező - közlekedési eszközének alapkoncepciója
talán a londoni Docklands Light Railway-ből vagy ehhez
hasonlóból ered, tehát külső városrészekben
üzemelő gyorsvasútról van szó. Ha a városi
járművek működési hely szerinti
optimalizációjára, vagy akár az eszközök
szállítóinak bevételére gondolunk, akkor biztos
pozitív az eredmény, ellenben megjelent egy újabb,
átszállásokat és inkompatibilitásokat generáló
elem. Ami az inkompatibilitást illeti, azt legalább
részben megúszni látszik a könnyűmetró-nehézmetró
páros, ugyanis az eredetileg a könnyű műfajhoz
kifejlesztett Ruszics (81-740/741) szerelvények
fokozatosan bevezetésre kerülnek a meglévő
metróvonalakon is. A könnyűmetró mint kifejezés
pedig majd vélhetően szép lassan eltűnik a fogalmak
szótárából.
A jelenleg öt megállónyi könnyűmetró az Expo1520
helyszínének közelében működik, a scserbinkai
próbapálya körétől csupán két kilométerre
északra. És ha már vonattal bevitettem magamat a
Kurszki pályaudvarra, akkor persze most a fél városon
keresztül kell metróznom, a metró-körgyűrű vonalán
három, majd a Szerpuhovszko-Tyimirjazevszkaján tizenegy
megállónyit. A Dmitrij Donszkoj Bulvár megállóhelyen
létesült a könnyűmetróval közös végállomás. A
vonal a kezdeti, mélyvezetésű szakaszt leszámítva
magasvasútként halad a város újonnan beépült,
lakóparkos-betonházas területén, és a szerelvények
a szokásos hét-nyolc helyett csupán hat kocsiból
állnak. A nehézmetróval megegyező technológia
ellenére a könnyűmetróra át kell szállni, úgy,
hogy a végállomás nehézmetrós és könnyűmetrós
vágányai azonos szinten találhatók, és csak egy fal
választja el őket egymástól. (Természetesen
vágánykapcsolat is van közöttük.) A megépült
Butovszki vonal öt megállóját még hárommal
egészítik ki, és a Szokolnyiki nehézmetró déli
végétől terveznek egy második könnyűmetró-vonalat
is. A koncepció első változatához - kisebb
átmérőjű pajzzsal fúrt mélyvezetéses szakaszok, a
nehézmetróénál lényegesen kisebb sugarú ívek -
valószínűleg már nem térnek vissza. Azonban maradnak
a hosszú magasvasúti szakaszok, és velük a járművek
hidegben való üzemeltetésének követelménye, aminek
a nehézmetró régebbi járművei nem felelnek meg.
Hat kilométer hosszú a működő vonalszakasz. A
magasvasúti részen (2.6-tól végpont felé)
betonlábakon áll a két vágányt és közöttük a
szervízjáratot tartó, összesen három acélszerkezet.
A felépítmény végig illesztéses. A
sínleerősítések az alagútban a nagyvasúton eddig
nem látott, csavarral lefogott lemezrugós jellegűek
(sem az RN-ZsB-ZsBR vonulatra, sem a Nabla-ra, sem a
japán konstrukciókra nem emlékeztetnek), majd a
magasvasúti szakaszon szabvány KB típusúak. A
megállók középperonosak, üveg-acél szerkezetű,
íves perontetővel. A megállók között kétoldalt
zajárnyékoló falat szereltek fel.
A jelenlegi külső végállomástól végpont felé
nézve félbalra tó található, azon túl falusi
faházak látszanak. A tervezett nyomvonal egy szakaszán
már megtörtént a szükséges földterületek
kisajátítása. A földsávot kerítéssel lezárták, a
rajta lévő felirat szerint a metróüzem bérli a
területet, ahová engedély nélkül tilos a belépés.
"Ezt is láttuk" - könyveltem el magamban, és
visszametróztam a szállodába. |