Transzszib I. - A Bermuda-háromszög
negyedik rész: Expo1520

 

2007 szeptember 19-22 között a Business-Dialog nevű cég szervezésében, az Orosz Vasutak fővédnökségével, majd' 140 oroszországi és külföldi gyártó, beszállító cég részvételével került megrendezésre az Expo1520 nevű nemzetközi kiállítás. A rendezvény kiötlői a jövőben kétévenként szeretnének alkalmat teremteni a szakmai, valamint a szélesebb közönségnek arra, hogy szemrevételezze az 1520 mm nyomtávú térség vasúti fejleményeit, és nem utolsósorban arra, hogy a gyártók, beszállítók találkozzanak egymással, és üzletek is megköttessenek. Az első kiállítás helyszínéül az Össz-oroszországi Vasúti Tudományos Kutatóintézet (VNIIZsT) próbapályáját választották. Ez a Moszkva déli csücskéhez illeszkedő Scserbinka kisváros mellett található, a kurszki fővonal mentén. A komplexumot új járműkonstrukciók első értékeléséhez és különféle kísérletekhez használják. (Az Észak-kaukázusi Vasút területén létezik egy nagyobb kísérleti telep: a Belorecsenszkaja-Hadzsoh zsákvonal próbapályaként kialakított első 24 kilométere, Majkop állomásig.) Scserbinkán 6 kilométer kerületű körpályát találunk, amely néhol több vágányra válik szét, egymástól eltérő vonalvezetéssel. A vágányok villamosítottak, a felsővezetékbe az 1520 mm nyomtávú térségben használatos, valamennyi feszültségnem betáplálható. A körnek a Scserbinka vasútállomáshoz legközelebb eső részén mozdonyszíneket és más üzemi épületeket emeltek, a közelükben szétágazó csonkavágány-csoportokkal, illetve a délről a telepet átölelő vontatóvágánnyal, mely a közforgalmú vasúttal is megteremti a kapcsolatot. Az épületek és a csonkavágány-csoportok ideális helyszínt biztosítanak vasúti járművek és más eszközök bemutatásához.
A scserbinkai látogatásra szeptember 21-ét, pénteket - utazásom hetedik napját - választottam. Csak az utolsó, szombati napot hirdették meg nyílt napként, ezért a pénteki látogatás érdekében előre regisztrálnom kellett magamat a Business-Dialog honlapján.
A Kurszki pályaudvart már megismertük, ígyhát ezúttal a vonal egy városi megállóhelyéig, a Teksztilscsiki (Textilesek) nevűig metróztam. A helyszínen végpont felé nézve jobboldalt két R65 sínrendszerű, KB sínleerősítésű, betonaljas, nem villamosított vágány halad (különböző szelvényszámozásúak: 5.0 és 9.0 kilométerjelzőket látok egymáshoz közel a megálló szomszédságában), baloldalt pedig a fővonal két hasonló felépítményű, villamosított vágánya, beton felsővezeték tartóoszlopokkal, négyfogalmú térközbiztosítással. Utóbbiak mellett peronzárakkal felszerelt, aszfaltburkolatú magasperonok (SK+110) szolgálják az elővárosi vonatok fel- és leszállóit. A teljesárú jegy innen Scserbinkáig 21 rubelbe kerül. Menetrendet itt sem érdemes nézni, hiszen sűrűn járnak a vonatok - néhány perc múlva a Kurszki pályaudvarról meg is érkezik a tízrészes ED4m-0003 szerelvény. Felszállok rá, bár csak egy megálló erejéig, ugyanis a betétjárat a városon belül, Ljublino-ig közlekedik. Csupán 10% a telítettsége.
A megállótól 500 méterre a csak tehervonatok által járt, két nem villamosított vágány (végpont felé nézve) jobbra távolodik (9.0). Jobbról, a Déli Kikötő állomásról érkező harmadikkal együtt alsópályás, trapézövű, rácsos hídon metszi vonalunkat (9.820), majd átkerül a bal oldalunkra. A nem villamosított sínpárok a fővonaltól kb. 50 méternyire külön vágánycsoportot alkotnak - Lublino Rendező indító csoportját.. Nagy sárga RZsD felirattal 2M62u várakozik CsME3 társaságában. A fővonal mentén a jobb vágány mellett aszfaltozott magas oldalperont építettek perontetővel, a bal vágány mellett pedig széles, magas középperont, ugyanis eredetileg a két sínpár között itt húzódott egy harmadik is, a távolsági vonatok átbocsátására. Gyalogosfelüljáró köti össze a peronokat a végponthoz közelebb eső kétharmaduk táján. Nincs sok időm nézelődni: befut a Szerpuhov-ra közlekedő, tízrészes, teltházas ED4m-0034. Pererva állomáson végpont felé nézve jobbra motorszín található (a kurszki vonalon járó villamos motorvonatokat ide állomásították). Megállóról-megállóra fokozatosan heringesdoboz-közeli, 120-130%-os utasterhelés alakul ki, miközben lagymatag nyolcvanas tempóban érintjük a megállókat, egyiket a másik után. Moszkva dél felé rémesen hosszúnak tűnik: Ljublino-tól számítva Scserbinka a kilencedik a megállóhelyek és állomások sorában.
Az Expo bejárata közelében a felfűtött L-5231 gőzmozdony, valamint a friss festésű CsME3-6036 vonja magára a figyelmet. A gőzmozdony a holnapi nyílt napon különvonatot visz és a mozdonyverseny egyik résztvevője lesz.
A regisztrációs pultokat a rendezők határozottan alulméretezték, ezért meglehetős zsúfoltság alakul ki a könnyűszerkezetes panelekből összeállított helyiségben. De tíz perc alatt így is lezajlanak a formaságok, és ettől kezdve szabad a pálya. A teljesség igénye nélkül most kalandozzunk egyet a kiállítási övezetté avanzsált területen.
A főbejárat közelében a pályafenntartásban használatos eszközök kaptak helyet. Szerepüket nem lehet eléggé hangsúlyozni: 2007-ben az orosz közforgalú hálózat 86,5 ezer vonalkilométeréből 11,5 ezren végeztek az aláveréstől, rostálástól kezdve a teljes felépítménycseréig, alépítmény-megerősítésig, állomásbővítésig terjedő beavatkozásokat. A dinamikusan növekvő forgalommal a fenntartás és a kapacitásbővítések terén lépést kell tartani, azonkívül fokozatosan be kell pótolni azokat a lemaradásokat, amelyek a 90-es évek pénztelensége következtében jelentkeztek a vasutakon.
Az ultrahangos vizsgálóeszközök PDM-1 típusának létrehozásával a közútijármű-gyártók is remélnek egy-egy szeletet a fejlődő vasút tortájából: itt éppen UAZ Patriot alkotja a Tvema Csoport járművének alapját. A négytengelyes személykocsi bázisán kialakított "integrált diagnosztikai komplexum" neve azt sejteti, hogy ha tényleg beválik, akkor a vasúti infrastruktúra fenntartásával foglalkozó részlegeket bizonyos mértékig szervezetileg is át kell majd formálni - márpedig az ilyesmi általában nagyságrenddel nehezebben mozdítható, mint valamilyen műszaki megoldás bevezetése vagy éppen elvetése.
A darus járművek sorát gyarapítja az MPT-6 (a DGK, DGKU járművek utódcsaládjának, az MPT-nek egy újabb tagja) és a nagyobb méretű MPT-G. A felsővezetékes szolgálatok számára készült a szintén daruval ellátott ADM-1.5E. Ezeket a típusokat többen is szállítják az RZsD megrendelésére, azonos alapvető paraméterekkel, de az egyebeket tekintve kisebb-nagyobb módosításokkal. A helyszínen a V. V. Vorovszkoj nevét viselő Tyihorecki Gépgyár termékeit járhatjuk körbe. Ezenkívül kiállítottak egy ASzG-30P típusú, négytengelyes járművet, amely utastérrel, tehertérrel és külön kezelőfülkével ellátott daruval egyaránt rendelkezik.
Vágjunk bele a motorvonatok, mozdonyok világába.
Egy furcsa kezdetű történet legújabb szereplője a "lapos oldalfalú" RA-2 (750.05 gyári típusjelű) könnyű dízelmotorvonat. A metrókocsikról és csapatlégvédelmi eszközökről ismert Metrovagonmas (alias Mitiscsi Gépgyár) még 1987-ben belefogott egy új jármű fejlesztésébe, felélesztendő az E sorozattól (és utódaitól) való elmozdulást, a sikertelen I sorozatnál a remények szerint eredményesebben. Csakhogy közbejött a Szovjetúnió gazasági csődje, és a történet hamarosan lelassult. 1991-1992 során legyártották a Jauza nevet kapott 81-720/721 sorozat kísérleti szerelvényét, melyet 1993-ban demonstráltak az állami és a fővárosi vezetésnek. (Jauza egy folyócska Moszkva északkeleti részén, a Metrovagonmas-nak helyet adó, Moszkvával összeépült Mitiscsi kisvárostól délre. Mondhatni, Mitiscsi "határfolyója", bár ez azért így nem teljesen igaz.) 1998-ig még két rövid szerelvény épült, majd 2002-ben az egyiket a gyár módosította. Közben a 2001-től elindult Ruszics projekt (81-740/741) valószínűleg végleg megfojtotta a Jauzát.
Egyszercsak valakinek a fejében megfogant a mentőötlet: a Jauza járműszerkezetének felhasználásával könnyű dízelmotorkocsit lehetne készíteni. Így született az egyrészes, négytengelyes RA1 (730-as típus), padló alatti Cummins dízelmotorral, hidrodinamikus erőátvitellel, az Orosz Vasút részére. Azonban az RZsD-nek akkoriban kisebb gondja is nagyobb volt annál, mintsem hogy kis utaskapacitású járműveket rendeljen a dízelmozdonnyal és egy kocsival kiszolgált, kisforgalmú helyi viszonylatok veszteségességének csökkentésére. A gazdaságosabb motorkocsis üzem amúgyis csak fokozatosan tudott volna érvényesülni, ugyanis az új járműveket be kell szerezni (vásárlási vagy lízingelési költség), ehhez képest a mozdonyos, egy-kétkocsis formációkhoz olyan járművek álltak-állnak rendelkezésre, amelyek könyv szerinti értéke nulla, és másra nem is volnának már jók, mint helyi-személyvonatozni.
A 90-es évekre, illetve az új évezred első éveire jellemző gazdasági helyzetben a Metrovagonmas-nak nagyon is kapóra jött a magyar és az orosz állam között fennálló elszámolási aktívum a magyar oldalon, és egy adósságrendező program keretében az orosz állam megrendelt a Metrovagonmas-tól 40 RA-V sorozatú (731.25 gyári típusjelű) ikerjárművet, amelyeket aztán a magyar állam megrendelt az orosz államtól, a magyar államtól pedig a MÁV szerezte be. A tengelyhajtásokat a magyarországi GDB szállította. És mint ahogy az a talált pénznek minősülő pénzek környékén lenni szokott, érdekesebbnél-érdekesebb történetek keletkeztek az adásvétel során. A Metrovagonmas szempontjából mindenesetre pozitív volt az eredmény. Időközben a cég a 90-es években nehéz helyzetbe került orosz járműgyártók integrációjából létrejött TranszMasHolding (TMH) részévé vált. Kidolgozták a 750-es típust, és ez a szintén újonnan létrehozott betétkocsi felhasználásával három- vagy négyrészes összeállításban is közlekedhet, többé-kevésbé kiváltva még a nehezebb kategóriájú DR1 vagy ACs2 szerelvényeket is. Az RZsD évi húsz-harmincdarabos kontingensekben rendeli az egyrészes, illetve a két- és háromrészes járműváltozatokat, gyakorlatilag abban az ütemben, ahogy a kisebb forgalmú viszonylatok eredeti járművei átcsoportosíthatók vagy selejtezhetők. Miután az RA2 a metróalagútba már nem tér vissza, lassacskán el lehet szakadni a múlttól, ígyhát - növelendő az utaskapacitást - a 750-es jelzésű változatnak bővítették a szekrényszélességét. Azonban továbbra is magaspadlós, ami nem ideális, hiszen míg a Jauza csupa magasperonos megállóhelyet szolgált (volna) ki, az RA2 ritkán fordul meg nagyvárosok vonzáskörzetében, ezért alacsony peronokhoz kellene igazítani. Ilyen téren majd akkor várható áttörés, ha Oroszországban az utasok megnyerésében - és nem a szociális alapú szállításukban - érintett személyszállítási cégek alakulnak. Az RZsD elnöke például meglehetős egyértelműséggel célzott már többször arra, hogy a helyi személyszállítás nem tartozik álmai üzletei közé...
A VNIIZsT demonstrációs- és oktatóközpontja, valamint két másik csarnoka közötti szabadtéren úgynevezett átmeneti generációs mozdonyokat vonultattak fel a TranszMasHolding három gyárától. Az átmeneti generáció a túlélést és a felkészülést szolgálja - akár a szállító, akár a megrendelő szemszögéből nézzük. A gyártó nézőpontjából túlélés azért, mert a mozdonyok ellenértékéből meg tud élni, és felkészülés azért, mert az ellenérték egy része a járműfejlesztésbe forgatható vissza. A fejlesztés eredményeként pedig záros időn belül elő kell hogy álljanak az új generáció szériaérett modelljei. A megrendelő (vasút) oldaláról a túlélés a selejtezés miatt kieső mozdonyok pótlásában, a forgalom növekedése miatti állománynövelésben jelentkezik. Persze mindkettő megoldható volna európai, amerikai, vagy akár kínai gyártók útján, ám az orosz állam védi a hazai vasúti ipart, azon egyszerű oknál fogva, mert a vasút oroszországi jelentősége a kiterjedt beszállítói kapcsolatokon át a teljes nemzetgazdaságot átszövi, vagyis a vasúti biznisz növekedése a gazdaság általános növekedésére érezhetően kihat. Ami pedig az állami adóbevételek növekedésére lesz jótékony hatással. A vasút oldaláról az átmeneti generáció felkészülési része az új üzemeltetési módszerek kidolgozását jelenti.
És mit jelent az átmeneti generáció a műszaki tartalom oldaláról? Olyan mozdonyokat, amelyek részint a 80-as évek végén, 90-es évek elején feladni kényszerült, vagy külföldre került gyártójú konstrukciókon alapulnak, ugyanakkor már számos új megoldást tartalmaznak. Kezdetnek vegyük a brjanszki gyár (BMZ) 2TE25k (Pereszvet nevű) mozdonyát, illetve a kolomnai gyár (KTZ) EP2k-ját.
A 2TE25k kétszekciós, 2x2500 kW névleges teljesítményű, tehervonati dízelmozdony. A főkeret és a forgóváz a 2TE116-osból származik, illetve az AC/DC villamos erőátvitel alapjait is a luganszki elődben kell keresnünk. Kolomnai dízelmotor van benne, azonban míg a 2TE116-os 5D49 motorja 16 hengeres, 2250 kW teljesítményű, addig a 2TE25k-ban a 2500 kW-hoz már elég volt egy 12 hengeres motor is. Emiatt, illetve az újgenerációs hűtő és a kisebb helyet foglaló, egyéb segédüzemi berendezések miatt - no és a megnövelt, 18,5 méter helyett 20 méteres szekciónkénti hossz révén - a géptér jóval tágasabbá vált. A 2TE25k-val közel párhuzamosan készült el a 2TE25a Vityaz prototípusa, az új generáció egyik modelljeként. Alapvető paraméterei hasonlóak a Pereszvet-hez, de a villamos berendezései aszinkron vontatómotorokat, IGBT áramirányítókat tartalmaznak. Értelemszerűen a Pereszvet-nél hosszabb út vezet a sorozatban való gyárthatóságáig: a prototípus jelenleg is próbázik (ezért nem vesz részt a kiállításon), a sorozatgyártását a 2009-es évre tervezik. Addig a Pereszvet-ből készül mintegy száz-százötven darabos széria. Tervezőasztalon van a család nagyobbik tagja, a TE35, ugyancsak az új generációból. 3500 kW szekcióteljesítményű lesz, de még nem dőlt el véglegesen, hogy gyárilag kétszekciósként épül-e (2TE35), vagy egy másik elv szerint két változatban, vezetőállásos és vezetőállás nélküli járműegységeket állítanak majd elő. Az RZsD újgenerációs tehervonati koncepciójának kidolgozói ugyanis még mindig nem tettek pontot a témában régóta zajló vitájukra. A TE35 gyártására való felkészülésben és a gyártásban alapvető szerepet kap a TMH (egészen pontosan a brjanszki gyár) által nemrég megvásárolt LTZ (Luganszk).
Az EP2k 3 kV= feszültségnemű, gyorsvonati villamosmozdony. Ugyanaz a kategória, mint a novocserkasszki gyár (NEVZ) 25 kV~ feszültségnemű EP1, EP1m sorozata, amelyről majd később esik szó. Kolomna alapvetően motorgyártó, ezenkívül évtizedekig gyorsvonati dízelmozdonyokat állított elő. Ugyanakkor a gyár a korábbi időkben az első hazai villamosmozdonyok létrehozásában is részt vett, tehát azt nem lehet mondani, hogy sosem látott drótot közelről. Persze azok a szakemberek rég nem aktívak, sőt, leginkább az égi tervezőintézetekhez távoztak - csakhogy a nyolcvanas évek szakembereitől is sikeresen megszabadította a járműipart a Szovjetúnió gazdasági csődje. Ígyhát Kolomna múltja nem jelent se pozitívumot, se negatívumot a jelenében, és azzal kénytelen újra főzni, amije van. Amije van, az pedig a TEP70-es sorozatú gyorsvonati dízelmozdony. Amelyről tudjuk, hogy jelenlegi formájában nem más, mint a TEP75-ös, csak a TEP70-es kisebb, 2940 kW-s motorjával. Huszon-sok évig ez a körülmény egy szerkezetileg jelentősen túlméretezett mozdonnyal verte meg a gyárat és a vasutat egyaránt, csakhogy a sors megfordult, és a szerkezeti túlméretezettség a könnyű továbbfejleszthetőség melegágyává vált. Így született meg az EP2k gyorsvonati villamosmozdony és a 2TE70 kétszekciós, tehervonati dízelmozdony. Utóbbit holnap járhatjuk körbe, Kolomna házirendezvényén. Ha jól ismerjük a TEP70-est, viszontláthatunk a járműszerkezetéből ezt-azt az EP2k-ban, például a szekrényváz elemeiben vagy a forgóvázban. A futóműben újdonságként mindjárt felfedezünk egy vonórudas forgóváz-szekrénykapcsolatot.
A 2TE25k vezetőasztala megfelel a mai trendnek. Középre építették be a többfunkciós képernyőt és a KLUB-U komplex biztonsági berendezés kijelzőjét. A KLUB-U monitora a sebességmérőt és a vezetőállás ismétlőjelzőt tartalmazza, illetve számszerűen mutatja a fékrendszer jellemző nyomásértékeit. Amennyiben pályaoldalról biztosított a támogatás (akár telepített módon, akár műholdas kapcsolaton (GLONASzSz, GPS) keresztül), akkor a vezetőállás ismétlőjelző egy helyett négy térközig "lát el", mutatja a következő megállás helyéig fennmaradó távolságot méterben, a tartózkodás pillanatnyi helyét (szelvényszámát), a legközelebbi állomás vagy megállóhely nevét, és egyéb rövid szöveges információt. Számos eseményhez (közelített térközjelző jelzésképe, célállomás megközelítése, sebességkorlátozás megközelítése, villamosmozdonyoknál fázishatár vagy szakaszhatár helye, és így tovább) gépihangú üzenetek rendelhetők hozzá, amelyek hangállományait a mozdonyüzemeltetési telephely képes újratölteni vagy törölni. Jobboldalt a szintén trendi kialakítású fékkontroller ebben a formájában pillanatnyilag még nem lehet a végleges megoldás, kivéve, ha az eszköz a mozdony próbafutásainak ideje alatt megkapja a szükséges tanúsítványokat. Ma még véglegesen közforgalomra engedélyezett, újgenerációs fékkontroller nincs, ezért látjuk a többi átmeneti generációs mozdony vezérállásán a jól bevált, ám szerkezetileg túlhaladott 395-ös mozdonyvezetői fékezőszelepet. A barna színű műanyagból készített kezelőszerv nem látszik új darabnak, pedig az, csak a külalakjával ügyesen álcázza magát. Az MTZ-Transzmas 215-ös típusú kiegészítőfék kontrollere elsősorban azzal az igénnyel készült, hogy a meglévő, régebbi mozdonyokra is felszerelhető legyen, ahol a vezetőasztalba általában nem építhető be.
A 21-26DG típusú főgépcsoport a 2500 kW-s, 12 hengeres D49-es motorral és a szinkrongenerátorral, illetve a motorkerettel együtt összesen 26200 kg tömegű. A főgépcsoport és a homlokátjáró közötti helyen a régebbi mozdonyokhoz képest jelentősen csökkent méretű hűtő, valamint a segédüzemek találhatók. A méretcsökkenés jót tett az egyes berendezések áttekinthetőségének, hozzáférhetőségének.
A motor vizes, kenőolajos, gázolajos kapcsolatai most még egészen jól kivehetők a csövek szinezése alapján. Remélhetőleg ez üzem közben is így marad...
A jó hosszú típusjelű, ASzTG2800/400-1000U2 főgenerátor tetejére helyezték a motorindításra és akkumulátortöltésre, illetve a vezérlőáramkörök táplálására szolgáló starter-generátort. Mindkét villamosgép a Gazprom-közeli Privod cég terméke. Ugyanez a cég készíti a 2TE25a-hoz az áramirányító berendezéseket is.
A TranszMasHolding kiállítási területén buszterszekcióval kiegészített 2ESz5k sorozatú (Jermak nevű) villamosmozdonyt látunk (a kiállított 014-es számú példány eredetileg is buszterszekcióval épült, ezért szerepel a pályaszámtábláján 3ESz5k jelölés), valamint a Jermak egyszekciós, kétvezérállásos változatát, az E5k-t. A Jermak változatai az átmeneti generáció képviselői. Járműszerkezetileg a 25 kV~ feszültségnemű VL80 család folytatását jelentik és kollektoros vontatómotorokkal rendelkeznek. A vontatómotorok a több mint húsz évvel ezelőtt a VL85-ösben debütált NB-514 típus kismértékű módosításából születtek. Itt is nyomonkövethető tehát az átmeneti generáció építkezési elve: elővenni az utolsó, még jól működött fődarabokat, és ezeket vegyíteni újabb keletű elektronikus berendezésekkel, illetve az új járműépítési elveknek megfelelő megoldásokkal. A forgóvázak a novocserkasszki alapkonstrukció módosításából származnak. Ez végigvonult a VL10, VL11, VL80 családon, majd bekerült a VL85, VL15, VL65, végül a VL65-ösből született EP1 alá is. A VL85-östől kezdve a forgócsapokat vonórudas forgóváz-szekrénykapcsolat váltotta fel, mégpedig kezdetben úgy, hogy a Bo'Bo'Bo' (három forgóvázas) szekciók középső futóművének kettő, a szélsőknek egy-egy vonórúdja volt, de a szériagépek alatt a középső is csak egy vonórudat kapott. Az újfent elővett, tisztán csavarrugós primer rugózású változatot eredetileg a szériába nem került VL84-eshez fejlesztették. Időközben létrejött az egyoldali csuklókaros csapágyvezetésű konstrukció, de a kiállított járművek még nem ezt kapták meg.
Az egyszekciós E5k 30 darabos előszériájára vonatkozó gyártási engedélyt (tanúsítványt) az illetékes hatóságok 2007 végén állították ki. Ezt a mozdonyt nehéztolató, átállítós és könnyű vonali szolgálatra szánják, az ilyen szerepkörű, kieső VL60-asok pótlására. Bár a VL60k mozdony hattengelyes, az E5k pedig csak négy, a tengelyenkénti vonóerőszabályozással és a megnövelt tengelyterheléssel mégis képes ellátni a VL60k feladatát.
A kiállított mozdonyok közötti területen a 2TE25k főgépcsoportját helyezték el, hátha valaki a géptér félhomályában kevésbé tudja szemrevételezni. Sajnos idekinn meg a jármű és az épület árnyéka jelenti a zavaró tényezőt. Meg kell hagyni, Kolomna a türkízzöld festéssel jól pozícionálta magát PR-szempontból is, hiszen így szinte vágyunk arra, hogy az egyébként Euro-III minősítéssel is rendelkező erőforrás felettébb környezetbarát színben tűnjön fel előttünk.
Térjünk vissza a legkisebb Jermak-ra. A vezérálláson néhány hagyományos műszer társaságában találjuk a már megismert KLUB-U kijelzőt és a többfunkciós monitort. A baloldalt elhelyezett kontroller előremozgatásával menetüzem, hátrafelé villamosfék-üzem valósul meg. (A Jermak valamennyi változata visszatáplálófékkel rendelkezik - ez könnyen vállalható volt az átmeneti generációs mozdonyoknál is, hiszen a 25 kV~ feszültségneműek közül a 70-es évektől a VL80r, azután a VL85 és minden leszármazottja is visszatáplálófékes.)
Jobbra a 215-ös kiegészítőfék kontroller mellett-alatt a hagyományos 395-ös fékezőszelep került beépítésre, a korábban leírt okokból kifolyólag. A 215-ös kissé esetleges felszerelése valószínűsíti, hogy a fék kezelőszervei nem a végleges helyükre kerültek még, és a gyártó számít a fékkontroller certifikálására az előszéria gyártásának megkezdéséig.
Az E5k géptérfolyosói kétoldalt találhatók, az egyik végigjárható, a másikon csak a nagyfeszültségű térig jutunk el. A nagyfeszültségű tér határolása a hagyományos módon, eltolható, dróthálós, fém ajtókkal valósul meg. A főmegszakító nem kapcsolható be az ajtók bezárásáig, bekapcsolt állapotában pedig azok nem nyithatók ki. Színezésük nem véletlen: jelenleg is szabvány szerint sárgával jelölik az ajtókat. A géptér elrendezése a kétszekciós Jermak-éhoz képest nem változott, ezért a légsűrítő a 2-es vezérállás mögött található (a kétszekciós gép átjárós végénél). Hogy mennyire zavaró a zajszintje, arról a mozdonyszemélyzetek tudnának nyilatkozni, de sajnos most nincs kit megkérdeznem. Itt még dugattyús típust alkalmaztak, bár több, a TMHolding-gal együttműködő szállító kínálatában megjelentek már a csavarlégsűrítők.
A géptérfolyosón az oldalfalra erősítették a gázos tűzoltó berendezés tartályait, illetve ide került a mozdony tartozékát képező földelőrúd is. A fékberendezések egy részét az MTZ-Transzmas által gyártott, UKTOL nevű univerzális levegős állványon helyezték el. A tehervonati 483-as kormányszelep meglehetősen terjedelmes, ezért az állvány felső részén háromfelé bontották: külön szerelték fel a fő- és mellékkormányszelepet, valamint az eredeti konstrukcióhoz képest módosított külső kialakítású, kétkamrás légtartályt.
A buszterszekciós Jermak fotózhatóság szempontjából nagyon rossz helyen áll, de beláthatjuk, hogy a kiállítás és a gyártó szempontjából itt a helye, az események kellős közepén. A vezetőállás nélküli szekció is kapott egy-egy feljáróajtót, hogy ne csak a homlokátjárókon keresztül lehessen megközelíteni a gépterét. A Jermak-okból az RZsD mintegy ötven példányt üzemeltet már a Távol-keleti Vasúton, és továbbiak beszerzésére kerül sor a közeljövőben. Többek között a Transzszib főága és a nahodkai kikötő közötti, rendkívül nehéz hegyi pályán - 30 ezrelékes emelkedők és 200 méteres ívsugarak körülményei között - veszik át fokozatosan a stafétát a VL80sz-ektől. Egy új rendszer segítségével, amely a többszekciós toló mozdonycsoport üzemét segíti, négy vonó- és három toló szekcióval továbbítják az elegyeket.
A kiállított példány kormányszelepe még a hagyományos elrendezés szerint, a főkeret alá került, és nem a géptérbe, a levegős állványra. A friss festésnek köszönhetően kiválóan megfigyelhetők a kifejezetten tehervonati célokra fejlesztett, 483-as típusú szerkezet fő részei: baloldalt a mellékkormányszelep, középen a világosszürke színű kétkamrás légtartály és szeleptartó, a jobb oldalon a 418 típusú vonatszakadásjelző adóberendezése, végül jobbra felül a piros színű főkormányszelep.
Ha lehet, még a Jermak-nál is rosszabbul fotózható helyre tették a 2ESz6-os mozdony prototípusát, pedig igazán érdekes darab. A pályaszámtábla felett a nehezen kimondható UZZsM felirat szerepel: a Jekatyerinburg melletti gyárra utal, ahol készült. Az UZZsM a Ljugyinovo-i Dízelmozdonygyárral együtt a Szinara Csoport tulajdonába került. A többprofilú Szinara tulajdonosai pénzemberek, akik - nagyon helyesen - abba szállnak be, ami bevételt hoz. Járműipari részlegük létrejötte, és a megfelelő szakemberek, gyártókapacitások megszerzése is arra utal, hogy Oroszországban sokan remélnek biztos jövedelmet a felfutó vasútijármű-gyártásból.
A 2ESz6-os az átmeneti generáció képviselője, két Bo'Bo' szekciókból álló, 3 kV= feszültségnemű, tehervonati gép. Mozdonyszekrénye a VL10/VL11 alapjain készült. A TranszMasHolding is létrehozta a maga 3 kV-os, átmeneti generációs tehervonati mozdonyát, a 2ESz4k jelűt (Doncsak), amely természetesen a lehető legnagyobb mértékben a Jermak-ra bazíroz. Így a Szinara és a TMH most párhuzamosan munkálkodik egy-egy konkurens prototípus sorozatgyárthatóvá tételén, az RZsD számára pedig fel van adva a lecke, hogy vajon mi a politikusabb: továbbra is versenyeztetni a két céget ebben a kategóriában és mindkettőtől rendelni, vagy csak az egyiktől rendelni, átadva ezzel a 3 kV feszültségnem terepét a Szinarának, avagy elsorvasztani egy meglehetősen ígéretes konstrukciót. Ráadásul mindenki tisztában van vele, hogy mindebből a feszültségnemek kérdése csupán az átmeneti generációs mozdonyoknál kérdés, csakhogy ez az átmeneti időszak a gyártókapacitások felfuttatása szempontjából felettébb jelentős. A 2ESz6-os a külső kialakítását tekintve nagymértékben hasonlít a TranszMasHolding kolomnai gyárának TEP70bsz, TEP70a, valamint 2TE70 mozdonyaihoz, ami nem csoda, hiszen valamennyihez a kolomnai VNIKTI intézet készítette a dizájnterveket. Szintén a VNIKTI munkája az ívben radiálisan beálló tengelyű forgóváz. Ilyen forgóvázakat használ a TranszMasHolding 2TE25k Pereszvet mozdonyának aszinkron vontatómotorú testvére, a 2TE25a Vityaz is, de háromtengelyű kivitelben. Azt a konstrukciót is a VNIKTI tervezte. A Szinara uráli gyára, az UZZsM természetesen nem előzmények nélkül hegesztette össze a 2ESz6-ost. Korábban járműjavítóként tevékenykedett, a VL11-esekre specializálódva. A 2ESz6 egyes megoldásainak kidolgozásához - élettartamhosszabbításos főjavítás keretében - 6 darab VL11-est nagymértékben átalakítottak, mind külsőleg, mind a műszaki beltartalmat illetően.
A kiállított 2ESz6-os oldalát hatalmas "Egységes Oroszország" felirat borítja. Ez egy politikai párt neve, és hogy mennyire etikus, ugyanakkor mennyire kifizetődő lehet például a gyártó szempontjából a kampányolás ilyen formájának támogatása (ebben az időszakban az ország választások előtt állt), azt mindenki döntse el maga...
A kiállítás területén kívül, egymás mögött áll a VL80t-918, egy VL82m, és egy TEVZ-gyártású VL10-es. Teljes szimmetriát képvisel a 25 kV~ és a 3 kV= feszültségnemű gép között a kétfeszültségű, de nyilván nem ezért kapcsolták össze őket ebben a sorrendben, ráadásul olyan vágányon, amelynek felsővezeték még a közelében sincs. Scserbinkán nemcsak új mozdonyokkal végeznek kísérleteket, hanem különböző mérések tárgyai lehetnek a meglévő járművek is. Reméljük, itt nem azt vizsgálják, hogy a három közül melyiknek sikerül innen önerejéből odébbállni...
Egy másik VL80t, a 829-es mögött a villamos motorvonatok átmeneti generációjához tartozó, ED9e sorozatú jűrművek vezérlőkocsija és motorkocsija szerepel, szintén nem kiállítási tárgyként, hanem próbák elvégzése céljából.
Folytatva a kiállításon kívüliek történetét: a VL80sz-019 a sorozata egyik első tagjaként 1980-ban épült. Külsejét tekintve - a távvezérlési csatlásfejeket leszámítva - éppen olyan volt, mint az elődsorozat, a VL80t utolsó batch-e, és a műszaki tartalma sem sokban különbözött még, a távvezérlési lehetőség gyári beépítését leszámítva. 2007-ben a mozdonyt az Ulan-Ude városában működő járműjavító élettartamhosszabbításos főjavításnak vetette alá. Ekkor kapta a nem különösebben fantáziadús VL80sz/szv jelölést, és a homlokrésze ugyanúgy megváltozott, mint az élettartamhosszabbításos VL10-eseké (VL10k). A VL10k mozdonyokhoz hasonlóan, itt is a 80-as években már kikísérletezett, és néhány tucat VL60-ason akkoriban bevezetett megoldást ültették át a gyakorlatba: az eredetileg soros gerjesztésű vontatómotorokat vegyes gerjesztésűekké módosították, és az elektronikus gerjesztésszabályozó berendezés segítségével a motor karakterisztikáit a soros és párhuzamos gerjesztésű között lehet folyamatosan változtatni. Így javul a tapadótömeg kihasználása, 10-15%-kal növekszik a jármű tehervonati terhelése. A korai megvalósításban a mozdonyvezető tudta befolyásolni a karakterisztikákat, és így a hozzáértő kezek csodákat művelhettek a vontatásban, de az új vezetési stílust kevésbé elsajátító vezéreket csak zavarta. Azóta kidolgozták az automatikus karakterisztikamódosítást. A járműjavító két mozdonyt alakított át, és a tervek szerint a 2007-es év végére kellett hogy megkapja az megfelelőségi tanúsítványt.
A 80-as évek szuperdízel-projektjeinek egyik jellegzetes darabja volt a TEP80-as, 4400 kW (6000 LE) névleges teljesítményű, nyolctengelyes (Do'Do'), gyorsvonati dízelmozdony. Megszületése amolyan előremenekülési stratégia következménye. A 70-es évek elején létrejött a TEP70-es prototípusa és a nullsorozat példányai. A történet egy átdolgozott járműszekrényű és forgóvázú, nagyobb motorteljesítményű modellel, a TEP75-össel folytatódott. Azonban a nagyméretű, és a forgattyússzekrény kellő merevségének elérése érdekében meglehetősen nagytömegű motorkerettel ellátott, 20 hengeres 1D49 erőforrás a TEP75-öst elfogadhatatlanul nehézzé tette. Időközben az akkori Szovjet Vasutak (SzZsD) úgy döntött, hogy mégiscsak szükség van a TEP70-es szériagyártására - azonban Kolomna akkor már a nagy költséggel kifejlesztett TEP75-öst próbálta becsomagolni TEP70-esként, a kisebb, 2940 kW (4000 LE) névleges teljesítményű motorral. Ez sikerült is, úgyhogy a TEP70 sorozatjel alatt a mai napig egy "majdnem TEP75-öst" tisztelhetünk. Azonban ennyi nem volt elég, és ha a TEP75-ös 4400 kW-osként fiaskónak bizonyult, hát kellett egy olyan járműszerkezet, amelybe ez a teljesítmény tömegproblémák nélkül is beépíthető.
Így jött létre a két tengellyel megtoldott TEP80-as. Volt azonban vele három probléma. Az első, hogy a négytengelyű forgóváz - legyen bármennyire is egymáshoz húzva két-két tengelye, mint a képen is látjuk - nem a jó ívbeálló képességéről ismerszik meg. Azaz a pályára gyakorolt hatása kedvezőtlen, különösképpen a sok kissugarú ívet tartalmazó vonalakon. A második, hogy Kolomna akkoriban még nem rendezkedett be az 1D49-es motorok tömegszerű gyártására: ehhez szükség lett volna több gyártóberendezés üzembeállítására is, csakhogy erre már nem maradt szabad kapacitása. A problémát olyan súlyosnak ítélték meg, hogy - más kapacitások bevonásával, és korántsem csak a TEP80-as igényei, hanem többek között a szuperdízel-projektek általános elvárásai miatt - kifejlesztésre került a D56-os motor. Ez az erőforrás a vasútijármű-gyártás egyik nagy kérdőjele, és nem kizárt, hogy egyszer még visszatér rá az ipar. Ugyanis míg a D49-es típussornak 4400 (mai konstrukcióban 5000) kW a teljesítményplafonja, addig a D56-os 16 hengeres változata szinte feltöltés nélkül képes ennyit produkálni. Gondot okoz viszont a motor mérete és tömege. Ám ha sikerül belepasszírozni egy vasúti járműbe komolyabb kompromisszumok nélkül (nem úgy, mint a 80-as években a tehervonati, 10 (!) tengelyes szekciókkal épített 2TE126 prototípusába), akkor elképesztő teljesítményű dízelmozdony alkotható. Már amennyiben erre szükség lesz - hiszen belátható időn belül az 1520 mm-es térségben a villamosmozdonyok maradnak a fővonalak elsődleges vontatójárművei. A harmadik probléma - amely végül eldöntötte a TEP80-as sorsát -, hogy a megrendelő vasút fokozatosan kihátrált a szuperdízel-projektekből, látván, hogy az rövid távon áttörő eredményt nem ad.
A TEP80-as papíron 160 km/h legnagyobb üzemi sebességgel rendelkezett. Azonban a forgóvázat a 200 km/h sebességű, rendszeres üzem igényei szerint alakították ki, a kellő szerkezeti tartalékkal. Szertefoszlatandó a jármű futásdinamikai képességeivel szembeni ellenérzéseket, egy kísérleti menet során 271 km/h sebességgel közlekedtek vele, ami rekordnak számít a dízelmozdonyok körében. A nevezetes sebességértéket a mozdony oldalára is felírták, de ettől a helyzete cseppet sem változott. Kolomna a 90-es években tovább próbálkozott: a TEP80 járműszerkezeti bázisán létrehozott egy 200 km/h legnagyobb üzemi sebességű villamosmozdonyt, az EP200-ast. Ebből kettő készült, és az egyiket hamarosan fel is keressük, ugyanis a TEP80-as itt látható, 0002-es példányához hasonlóan tölti napjait - a történelem szemétdombján.
A TEP80 mögött pihenő Eu699-74 gőzmozdony nem a szemétdomb-különítmény tagja, hanem a szombati nyílt nap gőzmozdonybemutatójának egyik szereplője lesz.
Térjünk vissza az Expo területére.
Az ukrajnai Krjukovszki Vagongyár másodosztályú hálókocsival ("kupe") és ülőkocsival vett részt a kiállításon. Mindkettőnek 26969 mm a vonókészülékek közötti hossza és 160 km/h a legnagyobb üzemi sebessége, szerkesztési szelvényük 1-WM. A háló (61-779 típus) tíz négyágyas fülkét és utaskísérő fülkét tartalmaz, utóbbiban az előterek videomegfigyelési lehetőségével. Az ülőkocsi (61-788 típus) 3+1 és 2+2 elrendezésű termes részből (53 ülőhely), két utasfülkéből (4 illetve 6 ülőhely) és utaskísérő fülkéből áll - a magasabb kocsiosztályú fülkében négy ülés található, plazmaképernyős DVD-lejátszási lehetőséggel. Az ülőkocsit a tárcsafékes 68-7007 vagy 68-7012 forgóvázakkal szállítják. A hálóval ellentétben nem rendelkezik autonóm fűtési rendszerrrel, azaz központi energiaellátást igényel.
Az ukrán terméket szemrevételezték a moszkvai MIIT-en tanuló, ifjú orosz közlekedésmérnök-jelöltek is, ám láthatóan kevésbé tudta őket lekötni délnyugati szomszédjuk személykocsigyártása, mint egymás hülyítése...
Az ukrán ülőkocsi kívülről feltűnő fehér-lila festést kapott. Talán nem is véletlen egybeesés, hogy a jármű olyan vágányon áll, amelyben stílszerűen a lengyel-ukrán fejlesztésű, önzáró szorítórugós sínleerősítést alkalmazták.
A szintén ukrán Poltavai Járműjavító egy Caterpillar erőforrással remotorizált, élettartamhosszabbításos felújítást kapott, CsME3p-nek átkeresztelt mozdonyt hozott Scserbinkára.
A cég járműjavítóként az 1520 mm-es térség jelentősebb dízelmozdony sorozatain (TE10, TE116, M62, TEM2, CsME3) végez különféle javítási, felújítási tevékenységet, és kolomnai, GE, valamint Cat motorokkal remotorizációt. Érdekes, hogy a harkovi Malisev Gyár saját fejlesztését, a D80-as motort nem kínálja, pedig annak kidolgozott változatai léteznek a CsME3, TE116, TGM4 mozdonyokhoz.
Ismét kitekintve a kiállításon kívülre: az "1955" feliratú szín oldalában rendezték be a történelem szemétdombjának sűrűjét, igen szomorú állapotú, kísérleti darabokkal. Két szinkronmotoros ("diódás motoros") gép várja a feltámadást: a szovjet időkből a VL80v-1129, és az 1997-ben Kolomna által készített EP200-002-es. Az aszinkron vontatómotoros kategória a VL86f-001 1985-ben megépült szekciójával képviselteti magát. A VL85 bázisán létrehozott mozdonyba (pontosabban csak egy fél mozdonyba) a finn Strömberg cég szállította a villamos berendezést.
Ez volt a második próbálkozás háromfázisú aszinkron vontatómotoros mozdony létrehozására, ugyanis 1967-1971-ben már megelőzte egy korábbi, a VL80k járműszerkezeti bázisán kialakított VL80a-751. Akkoriban - a rendelkezésre álló elektronikus berendezések birtokában - fokozatkapcsolós közbensőköri feszültségszabályozást, valamint fokozatmentes, elektronikus frekvenciaszabályozást dolgoztak ki. És az alapproblémán, a főáramkör megbízható szabályozhatóságán túl olyan kihívásokkal is szembe kellett nézniük a NEVZ mérnökeinek, mint például az új típusú perdülésvédelem. A soros gerjesztésű motorok "elpörgős" tulajdonságait az aszinkron vontatómotorok ugyanis nem mutatták, vagyis markáns vezérlőjel két-két motor összehasonlításából nem keletkezett. A kérdés egészen odáig vezetett, hogy mintegy a mozdonyfejlesztés mellékágaként létre kellett hozniuk a Doppler-radaron alapuló referenciasebesség-érzékelést. A projektbe beleölt pénzek növekedtek, de a vasút ebből semmi mást nem látott, mint egy valóban impozáns teljesítményű (9600 kW) és kedvező vontatási tulajdonságokkal rendelkező, ugyanakkor nem elég üzembiztos, és a hagyományosaknál jóval drágább mozdonyt. És még ha a gyerekbetegségeket fel is lehetett volna számolni, egyszerűen nem bizonyult annyival jobbnak a gép, mint amennyivel többe került az előállítása.
Majd' húsz évvel később a VL86f pontosan ugyanezt az utat járta be, ugyanezzel a végkifejlettel. Ismét megmutatva, hogy a "korszerű" fogalom se többet, se kevesebbet nem jelent, mint "az adott kor és hely követelményeinek megfelelő"-t. És ha az adott korban és helyen például alacsony a munkaerő ára, akkor a mozdony legyártásához szükséges vasérc kibányászásától kezdve a járműjavítók tevékenységéig minden felborítja azokat a gazdaságossági számításokat, amelyek egy másik korban és helyen (vagy akár ugyanabban a korban, de másik helyen) például igazolják az aszinkron vontatómotoros mozdonyok létjogosultságát. Vagy ott sem igazolják - de ez már az egymásra ható folyamatok eredménye. Tény, hogy Oroszországban az utóbbi években az ipari termékek ára - na meg a munkaerő ára - egy viszonylagos egyensúlyi spirál mentén növekszik, és mostanra körülbelül el is érte azt az állapotot, amely mellett a 2TE25a Vityaz-t, vagy a gyorsvonati EP20-as, a tehervonati E3-as tervezetet már megéri gyártani.
A félretolt járművek melletti vágányon néhány teherkocsit látunk, amelyek kísérletek részvevői voltak, illetve további kísérleteket végeznek még velük. Az észak-amerikai vasúttársaságoknál ismeretes a konténerek két szinten történő szállítása. A konténerekben szállított áruk többsége kis fajsúlyú, tehát egy-egy rakott konténer a térfogatához képest jóval könnyebbre adódik, mint a hasonló térfogatú szén, homok, érc. Minél több konténert szállít a vasút, annál több "könnyű" tehervonat adódik, és ha fontos a pályakapacitás optimális kihasználása, illetve zsebbevágó a vasúttársaságnak, ha a szükségesnél több vonatot indít, akkor valamit tenni kell. A vonathosszak növelését többek között az állomási vágányok szabad hossza gátolja, és ezt megváltoztatni sok pénzbe kerül. Tehát valahogy növelendő az egy folyóméterre jutó konténermennyiség. Ennek kézenfekvő módja két konténer egymásra helyezése - csakhogy a rakszelvényből a rakomány nem lóghat ki, illetve a rakszelvény módosításának (a magassági érték növelésének) szintén ára van. A konténer szabványos szélessége szerencsére jóval kisebb, mint a rakszelvény szélessége, ezért készíthető olyan kocsi, melynek főhossztartói mintegy körbeölelik az alsó szint konténerét, vagyis a rakomány alsó éle egészen alacsonyra vihető le. Ám Amerikában még így is át kellett építeni egyes műtárgyakat - alagutakat, hídszerkezeteket, felüljárókat -, vagy a pályát mélyebben kellett vezetni alattuk, hogy a két konténer elférhessen. És persze nem a teljes hálózaton, hanem csak ott, ahol ilyen kocsik ténylegesen közlekednek.
Oroszországban ennek tetejébe jött még egy tényező, amely Észak-Amerikában kevésbé jellemző, így kevésbé zavaró: a felsővezeték. A sínkorona és a munkavezeték legkisebb szabványos távolsága jóval kőbevésettebben meghatározza a rakszelvény 5300 mm-es magassági értékét, mint a tengeren túl. Ezért a többféle szabványos magassággal rendelkező konténerfajták közül kettőt a legnagyobbakból az oroszországi viszonyok között nem lehet egymásra helyezve szállítani. Legalábbis, a konténervonatok szempontjából fontos Transzszib több pontján is módosításra szorulna a felsővezeték helyzete az ilyen forgalom üzemszerű engedélyezéséhez. A körülmény gátolja a kétszintes konténerszállítás elterjedését, így az RZsD és az orosz magánvasutak egyelőre nem szánták el magukat a típus rendszeresítésére. Ehelyett azt az - igen hosszú - négytengelyes kocsit favorizálják, amelyen két 40' hosszú konténer szállítható, egy szintben. Az azonos raktömegre eső vonathosszak ezáltal is mintegy 30%-kal csökkenthetők, ami egyelőre elegendő. De valószínűleg nem sokáig, tekintettel az RZsD nagyívű terveire az Ázsia-Amerika, Ázsia-Európa konténeres hajóforgalom vasúti megcsapolására vonatkozóan.
A "Pervomajec" gyár segélyszerelvényekbe való eszközeit két vágányon vonultatták fel az Expo1520-on. Bekukkantottam a másik vágány mellett felállított sátorba. Odabenn egy lélek sem volt, ellenben körülbelül öt tonnányi dobozos sört halmoztak fel az egyik sarokban.
A TranszMasHolding illetve a Szinara járműveit még egy TranszMasHolding-os eszköz zárja, a brjanszki gyár (BMZ) TEM18d mozdonyának 198-as szériapéldánya - ugyanennek a gyárnak egy tetszetős vonalú műtrágyaszállító teherkocsija mellett. A TEM18d a TEM2 család kései tagja, és az átmeneti generáció típusai közül talán a legkonzervatívabb, inkább az előző generáció modernizált példányának tekinthetjük. Ellátták ugyan villamosfékkel, a vezetőállása kielégíti a mai idők követelményeit, felszerelték a trendi biztonsági berendezésekkel, de ezt leszámítva végsősoron egy TEM2ut-vel állunk szemben. Megemlíthető még, hogy a PemzaDizelMas gyár javított közben a PD1M motorján, létrehozva a TEM18-ashoz az 1-PD4D-t, de a szerkezetét illetően a cseh ČKD K6S310DR-jével rokon erőforrásnál továbbra is felmerül a kérdés, hogy a tolatómozdonyokban egyébként nélkülözhetetlen ballaszt egy részét ma is gazdaságos-e a rendkívül nagy fajlagos tömegű - igaz, emellett kellemesen magas élettartamú - motorral kiadni? A tolatómozdonyok új generációja eközben már születőben van: próbázik a TEM10 prototípusa. Talán érdemes lett volna elhozni az Expo-ra az új forgóvázakkal ellátott, villamos erőátvitelű, aszinkron vontatómotoros, IGBT áramirányítójú gépet. Csupán négy tengelyes, azonban a TEM2 családot lényegesen meghaladó vontatási jellemzői, illetve megnövelt tengelyterhelése miatt a számítások szerint képes lesz kiváltani a hattengelyes elődjét.
A Tyumeny városában bejegyzett Delway Management a nem közforgalmú vasutakkal kapcsolatos irányítási és tanácsadási tevékenységet végez, de dolgozik az RZsD pályafenntartási szolgálatainak is. Unimog és Rotrack járműveket forgalmaz, illetve pályafenntartási témájú szoftvereket értékesít.
A Mordoviai Vagongyártó Társaság néhány teherkocsit állított ki. A tartálykocsi már el is kelt, a felirata szerint a RuzHimMas vegyipari cég tulajdona. A sok látnivalótól valószínűleg a kiskutya is elpilledt némileg, és az árnyékba, egy Rosenqvist aljcserélőgép mellé feküdt. A látogatók egy része inkább a közelben felállított sörsátorba menekül, ahonnan parázson sült húsok illata lengi be a környéket.
A Mordoviai Vagongyártó Társaság autószállítójával átellenben egy hagyományos hálókocsi bázisán kialakított, 61-4449 típusú luxus hálókocsit látunk. 6 fülkés, maximum 12 férőhelyes, a fülkepárok között zuhanyzóhelyiséggel kiegészítve.
A nagykör végén visszatérünk a TranszMasHolding villanygépeihez. Az E5k vezetőasztalát már láttuk, és ehhez képest a szintén novocserkasszki EP1m-é sem okozna meglepetéseket. A megfelezett VL85-ösből kialakult VL65-ös folytatása volt - már a Szovjetúnió összeomlása után - az EP1-es. Akárcsak a VL65-öst, ezt is a nagyterhelésű távolsági személyszállító vonatok továbbítására építették. Az EP1 a 90-es években fokozatosan vette magára az átmeneti generáció ismérveit, végül külsőleg is megváltozott, így lett belőle EP1m. Mondhatni, evolúciós úton vált átmeneti generációssá. Bo'Bo'Bo' tengelyelrendezésű, 140 km/h áttételezésű, és akár 24 személyszállító kocsival is könnyedén megbírkózik. Azonban a Transzszib nahodkai ága még rajta is kifogott, és a hosszabb vonatokat kénytelen volt előfogattal továbbítani. Pedig igazán nem sok hiányzott a sikerhez, ugyanis a számítások szerint 120 km/h áttételűre változtatva az előfogatot már nélkülözhette. Ennek megfelelően gyártották le a szükséges mennyiségű, EP1p jelet kapott mozdonyokat. A személyforgalmon túl a 120-as alapsebességű, könnyű konténervonatokhoz is alkalmazhatók.
A novocserkasszkiak között egy pillanatra térjünk vissza a kolomnai EP2k villanygépbe. A 215-ös kiegészítőfék-kontroller mellett itt is még a 395-ös fékezőszelep kapott helyet. Középre szerelték a KLUB-U paneljét, de ez a korábban már bemutatottól eltér. A megjelenített adatok köre hasonló, emellett baloldalt egy íves alakú kijelző szemléletesen mutatja a célig (a következő megállás helyéig) hátralévő távolságot. A másikon csak a pillanatnyi távolsági érték olvasható le, számszerűen. A többfunkciós monitortól balra építették be a TSzKBM éberségi berendezéshez tartozó kijelzőt a fényerőszabályozó kapcsolóval. Ez az éberségi berendezés egy hosszú fejlesztés eredménye, és mára a régebbi mozdonyok ezreit is felszerelték vele. Működése a bőr elektromos vezetőképességének és az elálmosodásnak egy széleskörűen ismert, jól mérhető összefüggésén alapszik. Ami majd' két étvizedet vett igénybe, az nem az alapelv alkalmazása, hanem a rendszer általánossá (a mozdonyvezető személyétől függetlenné) és megfelelően üzembiztossá tétele volt. A TSzKBM használatához szükség van egy apró érzékelőre és rádióadóra, amely beépíthető bármibe, amit az ember a csupasz bőrén hord. Például a mozdony tartozékát képező, és a mozdonyvezető által szolgálat közben viselendő órába, csuklópántba, gyűrűbe. Működés közben, amíg a rendszer a mozdonyvezetőt ébernek érzékeli, nem történik semmiféle éberségi felhívás, azaz a dolgozót pszichikailag nem terhelik a különféle fény- és/vagy hangjelzések. Az éberség pillanatnyi mértéke a vezetőasztalon vagy annak közelében elhelyezett kijelzőn ellenőrizhető. A kijelző egy sárga sávot mutat, és minél hosszabb a sáv, annál magasabb fokú az éberség. Amint a sáv "elfogy", 92% annak a valószínűsége, hogy 120 másodperc múlva a személyzet elveszti cselekvőképességét. Ekkor - de csak ekkor - egymás után éberségi felhívások történnek, ám a mozdonyvezető legfeljebb hármat nyugtázhat úgy, hogy közben az éber állapota nem tér vissza. A nyugtázás elmaradása, illetve három nyugtázás után az éber állapot visszatértének hiánya kényszerfékezést vált ki. Kényszerfékezés történik akkor is, ha a mozdonyvezető az érzékelőt tartalmazó tárgyat leveszi magáról.
Az EP1m és az E5k más napállással egészen jól mutatna, főként ha a TranszMasHolding standját hirtelen elhagyná egy kis időre minden látogató. De sajnos egyiket sem remélhetjük...
A VNIIZsT tervezőintézet csarnokában több érdekesség fogad.
A TEM3 tolatómozdony dízelmotorjának gázturbinás erőforrásra cserélésével született meg a GEM10 prototípus. A brjanszki TEM2 családhoz tartozó járműbe a Szaljut cég GTU-1000Sz típusú gázturbináját telepítették. Gázturbinás mozdonyokkal még a szovjet időkben kísérleteztek, az 1950-es évektől. Több prototípus épült, amelyeket egészen 1971-ig üzemeltettek, részben kísérleti menetek céljából, részben pedig üzemszerűen, fordába állítva a gépet. Megállapítást nyert, hogy a gázturbina bár kompaktabb méretei és a dugattyús motornál kedvezőbb teljesítményátadási viszonyai következtében jól felhasználható lenne a vasútüzemben, ugyanakkor gyenge hatásfoka (magas fogyasztása) és nagy zajszintje miatt mégsem alkalmas. Ígyhát az elképzelést feladták. Néhány éve újfent előjött az ötlet, mégpedig földgázüzemű gázturbinaként. Az érvelés szerint a mai gázturbinák ugyan továbbra is rosszabb hatásfokúak a mai dízelmotoroknál, azonban a különbség a negyven-ötven évvel ezelőttihez képest csökkent, emellett a zajszennyezés lényegesen jobban kordában tartható, mint akkoriban. Csakhogy a földgáz miatt jelentkezett egy újabb probléma: a tűz- és robbanásveszély kezelése. Földgázüzemű dugattyús motorokkal az 1980-as évektől foglalkoztak az akkori Szovjet Vasutak beszállítói, így jött létre a D100, D50 (PD1M), D49 típusok földgázos változata - de végül a sorozatgyártásig nem jutottak el. A cseppfolyósított tüzelőanyag megfelelő biztonságú tárolását azonban már ekkor is meg kellett oldani. A történet legújabb fejezete két szálon indult, az egyik a GEM10 földgázturbinás tolatómozdony, a másik egy vonali, tehervonati konstrukció, a GT1. (Ilyen sorozatjellel az első gázturbinás korszakban már épült mozdony, de a mostaninak azzal nincs sem szerkezeti, sem más kapcsolata.) A GT1 prototípusát a VL15 tehervonati villamosmozdony két szekciójának szekrényvázából készítették. Az 1-es szekcióba került a Kuznyecov tervezőiroda NK-361 típusú, 8300 kW-os, földgázüzemű gázturbinája (voltaképp a Tu-160-as nehézbombázó repülőgép hajtóművének áttervezéséből született a szerkezet), a 2-esbe a földgáztároló tartályok és a segédüzemi berendezések. Sajnos úgy tűnik, a Kuznyecov céget ez a megrendelés sem menti meg a csődtől, azonban éppen emiatt a projektet a leállítás fenyegeti - hiszen az RZsD nem bazírozhat egy bizonytalan beszállítóra. A mozdony iránt az érdeklődés szerencsére nem szűnt meg, és nem kizárt, hogy az RZsD megvásárolja az NK-361 licencjogát, majd gyártásra átadja másnak, például a Szaturn cégnek.
A csarnok szomszéd termében a VNIIZsT fékkísérleti központot rendezett be. Itt mozdonyokba való, univerzális levegős állványokat...
...egy íróasztalba szerelt fékezőszelepet, valamint 40 személykocsira és 200 teherkocsira való fékberendezést találunk, mérőműszerekkel ellátva. A terem másik végében főlégtartályok és légsűrítő fedezhető fel. Az íróasztal fölé monitort szereltek, amely minden fékezésről számszerű és grafikus tájékoztatást ad. Az adatok a későbbi kiértékelés céljából naplózódnak is. Tehát nem szimulátorról van szó, hanem teljesen valóságos körülmények között lehet fékezési próbákat tartani, külön-külön a személyvonatok 305-ös, elektropneumatikus kormányszelepén alapuló fékkel, illetőleg a tehervonatok 483-asával. A 200 teherkocsi már igencsak feszegeti a pneumatikus fékezés fizikai korlátait: a "fiktív vonat" fővezetékének teljes hossza 3320 méter. Megkérdeztem az ottlévő két VNIIZsT-s embert, hogy vajon mibe került ez a berendezés? Végösszeget nem tudtak mondani, csak annyit, hogy jelenleg egy 483-as tehervonati kormányszelep 18 ezer rubelbe kerül.
A mindenütt járkáló látogatók és kiállítók között eltelik egy kis idő, mire sikerül elkapni a többé-kevésbé embermentes pillanatokat. Megpróbálkozom a TranszMasHolding mindhárom kiállított villanygépével, a buszterszekciós Jermak-kal (3ESz5k), egyszekciós kisöccsével (E5k) és a VL65-ösből evolúciós úton kialakult EP1m-mel - csakhát a napállás nem mondható tökéletesnek...
Ha némi árnyékra vágyunk a tűző napon, arra a 2TE25k Pereszvet épp alkalmas. Közelről szemlélve látszik, hogy a műanyagból készült homlokrész és a fém mozdonyszekrény találkozása - nyilván az eltérő dilatáció miatt - megrepeszti a festékréteget. Ennél kedvezőtlenebb a hőtágulás extrém viszonyok között, például a Bajkálontúli Vasút területén, ahol mozdonyvezetők már tapasztalták, hogy a műanyag és fém találkozásánál a szigetelőanyagok is elengednek. A problémán elasztikusabb anyagokkal segítenek, ám ezzel is kiéleződik a "fém vagy műanyag" vita. Az eredmény egyelőre döntetlen, például az átmeneti generációs novocserkasszki villanygépek mindegyikéhez létezik műanyag és acél homlok egyaránt, és a legyártott példányok egy része emezt, más részük amazt kapta. Az anyag elvileg még a személyzet biztonságára sincs hatással, ugyanis egy újabb orosz járműipari szabvány kötelezi a gyártókat a járművezető előtti, megerősített keret elhelyezésére, ami független a homlok burkolatától.
A 2TE25k forgóváza gyakorlatilag nem más, mint a Ludmilla (TE109) alatt a 60-as évek második felében megjelent futóműnek egy változata. A forgóváz-szekrénykapcsolat itt még nem különbözik a 2TE116-osétól. Gyökeres változás a mozdony aszinkron vontatómotoros változata, a 2TE25a alá bepillantva lenne tapasztalható, csak sajnos ez a gép éppen máshol próbázik és nem tudott résztvenni a bemutatón.
A 2TE25k és a kolomnai EP2k között két, negyven körüli hölgy beszélget. Kitűzőjük alapján nem látogatók, hanem kiállítók. Azt feltételeznénk, hogy a TranszMasHolding kolomnai és brjanszki gyára termékeinek műszaki vagy gazdasági vonatkozásairól cserélnek véleményt, de nem: a vasalás rejtelmeibe feledkeztek bele az átmeneti generáció járművei között.
A kolomnai motor árnyékhelyzete sajnos órák alatt sem változik. Talán éjfélkor egyenletes a megvilágítása. A demonstrációs- és oktatóközpontban a kiállítás teljes ideje alatt, reggeltől-estig konferenciák követik egymást. A részvétel kellően borsos ára - 790 EUR - is jól mutatja: ez itt egyáltalán nem játék, hanem egy dinamikusan felfutó, komoly biznisz.
Egyelőre nem kívánok mondjuk a Privod-dal legyártatni ötezer darab IGBT szekrényt a mozdonyaim részére - a megfelelő szoftvertámogatással -, ezért inkább a Kalugaputymas kiállítóterületén nézek meg egy hajtányt, amelynek alkalmazási területére vonatkozóan a kiállító sajnos nem helyezett el információs táblát. Talán mert túl nyilvánvaló - bár hajtányt abban a formájában, ahogy az annakidején létezett, már régóta nem említ az orosz vasúti szakirodalom. Úgyhogy ez a kis jármű a rejtélyek számát gyarapítja...
Az imént említett Kalugaputymas a PRSzM-4, PRSzM-5, PRSzM-6 ellenálláshegesztőgépek gyártója. Az Expo-ra a PRSzM-6 típust hozták el, a PszkovElektroSzvar cég MSzR-8001U1 ellenálláshegesztőfejével ellátva. Vágányfektető darukkal is foglalkoznak: a Platov-daruk közül itt most az UK-25/28SzP kitérőfektetővel vannak jelen. A munkagép R50, R65, R75 sínrendszerű, 1/9 és 1/11 végérintőszögű kitérők (az állomások váltókörzeteiben legjobban elterjedt típusok) fektetésére szolgál. A munka a felsővezeték feszültségmentesítésével vagy anélkül is végezhető.
A cég a bemutatottakon kívül vágányszabályozó, ágyazatrendező gépeket állít elő, valamint a nem önjáró munkagépekhez és kisegítő célokra vontató- és energiaellátó, mozdonyjellegű járműveket - 400 illetve 630 kW teljesítménnyel. A termékpalettájukon szerepel még a jó öreg TGK2 kéttengelyes, könnyű, hidraulikus erőátvitelű dízelmozdony ráncfelvarrt változata, a 202 kW teljesítményű, 28 km/h legnagyobb sebességű TGK2m. Olyan ipari cégeknek ajánlják, amelyek jellemzően kisebb kocsicsoportokat mozgatnak az iparvágányaikon, bár erre a célra mostanában Oroszországban is terjednek a gumikerekes típusok, például az Unimog gyártmányai.
A RemPutyMas Csoport szintén Kalugában székelő gyára vágányfékeket hozott. A nagyobb KZ-3PK típus a rendezőpályaudvarokon jól bevált KZ család újabb tagja, a korábbiakhoz képes lényegesen csökkentett méretű működtető hengerekkel. Három-, négy- és ötrészes kivitelben rendelhető. A bal oldali képen a harmadik fékpozícióban használatos, kompaktabb kialakítású RNZ-2M típus szerepel. A sor végére helyezték a kisebb teljesítményű rendezőpályaudvarok igényeit kielégítő, rugós-hidraulikus PGZ típust (lásd a jobb oldali képen).
A Roszat cég biztosítóberendezési elemekkel, illetve üreges aljba építhető váltóhajtóművel jelentkezett. Maga a hajtómű a Siemens S700V típusú terméke. Az üreges aljba épített megoldás helytakarékos, kompakt, ezért inkább olyan területeken várható a kiterjedtebb alkalmazása, ahol a hely felettébb számít: például alagutakban.
Az egyik pavilon mellett az "RZsD Partner" nevű üzleti lap reklámja emlékezteti a látogatót arra, mit nem olvasott még el a mai napon a vasúti sajtóból. Ezen a ponton már kissé zúgni kezdett a fejem a tömény kínálattól, ígyhát a négyórás, folyamatos bóklászásnak véget vetettem. Ami nem olyan egyszerű errefelé, hiszen ha a vasút sűrűjéből kilépek az utcára, ismét a vasút sűrűjébe kerülök, Scserbinka vasútállomáson.
A próbapálya nem villamosított összekötővágánya Scserbinka kezdőponti váltókörzetéből ágazik ki. Az állomás két aszfaltburkolatú, magas oldalperonnal rendelkezik (kezdőponti peronvég: 33.2), peronzár nélkül. Mindkettőn üzemel jegypénztár. Végpont felé nézve baloldalt három tehervonati indító-fogadóvágány található, ahol most egy VL10u ácsorog a kijárati jelzőnél tehervonatával. Sajnos a jelző csúnya árnyékot vet a gépre, de belátható, hogy a vezér nem tehetett mást: így is cipőkanállal kellett beszorítania a vonatot a rendelkezésre álló helyre. Kezdőpont felől az utólagosan villamosfékkel ellátott CsME3e-6237 érkezik. Erről a gépmenetről, és minden más mozgásról itt is tudomást szerez az ember az automatikus vonatjelző berendezés révén. A sok utas által látogatott környéken azonban emberközelibb változat üzemel, ugyanis nem vijjog a hozzátartozó hangképző eszköz, hanem szigorú fekvésű női hangon darálja 10-15 másodpercenként: "Figyelem, vonat! Az első vágányon!" (Ha a másodikon jön, akkor második vágányt mond. Ha mindkettőn, akkor: "Figyelem, vonat! Az első vágányon! A második vágányon!")
A CsME3-as továbbindul végponti irányban. A váltókörzetnél fény- és motoros sorompós, behajtásgátlós, őrzött útátjáró működik. Egy biciklis az utolsó pillanatban dönt úgy, hogy átkerekezik a Dongó előtt - körülbelül három méterrel hibázza el a fejét a vonókészülék -, a vezér hosszú kürtszóval díjazza a produkciót. A tolatógép ezután visszafogással becselezi magát a váltókörzettől balra ágazó vágány végében létesített telepre. Újabb öngyilkosjelölt biciklis szerencsére nem akad eközben.
A kiállítás miatt mentesítő szerelvényt állítottak forgalomba: a 2004-ben Gyemihovo-ban gyártott tízrészes, világoszöld-középzöld festésű ED4m-0105-öst. 15:05-kor fordul vissza - ez nekem épp jó lesz. Közbenső megállás nélkül közlekedünk a Kurszki pályaudvarra. A mentesítő jelleg ezúttal kevéssé érvényesül, ugyanis három perccel előttünk az elővárosi elvitt minden Expo-látogatót, akik mostanra telítődtek a vizuális élményekkel. A vezér többször is bemondja, hogy mentesítő járatról van szó, amely a Kurszki pályaudvarig nem fog megállni sehol, aztán indul. Az utastelítettség 10% alatti. A vonal itt háromvágányú, villamosított, R65 sínrendszerű, betonaljas. Az elővárosi szerelvények egy-egy ER2-est leszámítva ED4, ED4m, ED2t sorozatúak. A végpont felé helyes (jobb) sínpár Bitca megállóhelytől kezdőpont felé ARSz-4 sínleerősítésű, addig KB-s. A középső és a bal szintén KB sínleerősítésű. A bal vágányban szakaszos felépítménycserét végeznek, az új pálya ARSz-4 sínleerősítésű, betonaljas. Sárga RZsD feliratú 2M62u-kkal vontatják a munkagépeket. A forgalmas vonalon minden perc számít, ezért semmit sem bíznak a véletlenre: a bontó Platov daru, a fektető Platov daru, az anyagosvonat és a vágányszabályozó géplánc egy-egy saját duplaSzergejt kapott.
A Pavelecki pályaudvar szintén háromvágányú, villamosított vonala 20.550-nél halad el felettünk, felsőpályás betonhidakon. Kezdőpont felé nézve balra átkötővágány ível a vonalunktól a másikhoz. Caricino állomáson Gyemihovo első nagyvasúti alkotását, az ED2t-0001-est látjuk. A szelvényszámozás szerinti bal vágány innentől már teljes mértékben a tehervonatok rendelkezésére áll: Ljublino Rendezőre tartó vagy onnan induló elegyek használják. Az elővárosi és a távolsági személyszállítók a másik kettőn osztoznak. Caricino végponti váltókörzetét követően a személyszállító vonatok két átmenő fővágánya között két villamos motorvonat tároló csonka indul, majd befutunk a peronokhoz. A szelvényszámozás szerinti jobb vágány mellett oldalperon, a középső (személyvonati bal) két oldalán további egy-egy oldalperon fekszik. A szelvényszámozás szerinti balból többvágányos tehervonati csoportok fejlődnek (kp. felé nézve a jobb oldalra), előrendezési feladatokhoz. A jobb átmenő fővágány a kezdőponti váltókörzetig maradt ARSz-4 sínleerősítésű, onnan KB. Moszkvorecsje megállóhely kezdőponti peronvégének közelében (15.4) rágurulunk a Moszkva folyó őrzött, alsópályás, trapézövű, hídfás pályaszerkezetű, rácsos hídjára. 2+2 sínpárt vezetnek át a műtárgyak. A kezdőponti hídfő (15.250) mögött baloldalt, lent ipartelep nyúlik el, nem villamosított iparvágány érkezik tőle és Pererva állomás végponti váltókörzetébe csatlakozik. "Classic" TGM4-es araszol néhány teherkocsival. Fény- és motoros sorompós, behajtásgátlós útátjáró a váltókörzetnél. Kezdőpont felé nézve balra vágánycsoport ágazik, a villamos motorvonatos telephelyhez (TCs-3). A két személyvonati átmenő fővágány között magas oldalperonokat építettek, gyalogosfelüljáróval. Jobboldalt a rendező fogadó vágánycsoportja húzódik. Buszterszekciós CsME3 mutatja, hogy a rendezendő elegyek itt se kicsik. A Dongóhoz motoros és motor nélküli (csak a villamos vontatómotorokat tartalmazó) buszterszekciókat egyaránt alkalmaznak - előbbi esetben akár 2200 kW-s, átalakított TE10 mozdonyegységek is szóbajöhetnek, amelyekkel a CsME3 átállítós szolgálatot láthat el. A motor nélküli buszterszekció gurítódombi szolgálathoz ideális, hiszen oly alacsony sebességtartományban üzemel az elegyet a gurítóra toló gép, hogy a dízelmotorja névleges teljesítményét még a plusz hat vontatómotorral együtt sem tudja kihasználni. A kezdőponti váltókörzet után, a villamos motorvonatos telephely tároló csonkáin Gyemihovo átmeneti generációs járműveinek - ED4e-0001 és ED4e-0007 - kocsicsoportjait látjuk.
Depo megálló középperonos a két átmenő fővágány között. Jobbra a rendező indító csoportja terpeszkedik, a sínpárok jobb szélén két villamosított vágánnyal. A Ljublino-nál jóval nagyobb Szenpétervár Moszkvai Rendező technológiai folyamataihoz hasonlóan, a megrendezett elegyek egy részének élére az indító vágánycsoporton még nem a vonatgép, hanem átállítós mozdony kerül. Depo kezdőponti peronvégei után a két személyvonatos vágány kissé eltávolodik egymástól, és jól látszik a közéjük egykor kiágazott harmadik nyomvonala. Felette a felsővezetéket sem bontották el még. A peronok előtt acéllemezből kivágva "Ljublino" feliratot raktak ki, ötszög keresztmetszetű, acéllemezekből hegesztett alkalmatosság tetején.
Teksztilscsiki megálló kezdőponti peronvégeit a Volgogradszkij sugárút hídja (8.2) zárja. A történetünk elején már említett, két nem villamosított vágánnyal egy darabon párhuzamosan haladunk, aztán balra ívelnek (6.6). Betonhídon nem villamosított (5.590), mögötte felsőpályás acél gerendahídon négy villamosított (5.340) sínpár szeli át vonalunkat. A belső körgyűrű részei, összekötővágányokkal kiegészítve. Kalitnyiki megálló kezdőponti peronvége felett (3.750) osztottpályás közút - a Nyizsegorodszkaja utca és a 3. körgyűrű bekötője - halad el beton felüljárón, azután maga a Nyizsegorodszkaja utca, mellette a vasárnap már kipróbált Nyizsnyij Novgorod-i vasútvonallal (3.550). Az osztottpályás 3. közúti körgyűrű egy ága nagy betonszerkezeten ismét különszintben metszi a vasutat (3.2). Moszkva-Kurszki-Teheren végiggurulva megpillantjuk Szerp i Molot megállóhelyet, melynek kezdőponti peronvégeinél a Nyizsnyij-i vonal mellé érünk.
Scserbinkától a Kurszki pályaudvarig 35 perces menettartam adódott, ráérős tempóban, nyolcvanra gyorsítva, hosszan hol hatvanig, hol negyvenig kifuttatva. Jobb eredményt nem hozhattunk ki az előttünk haladó, mindenütt megálló elővárosi miatt, később viszont nem indulhattunk Scserbinkáról, hiszen mögöttünk loholt az újabb elektricska.
A nap végét városi vasutazással töltöm: az úgynevezett könnyűmetróra vagyok kíváncsi. Moszkva új - 2003 decemberétől létező - közlekedési eszközének alapkoncepciója talán a londoni Docklands Light Railway-ből vagy ehhez hasonlóból ered, tehát külső városrészekben üzemelő gyorsvasútról van szó. Ha a városi járművek működési hely szerinti optimalizációjára, vagy akár az eszközök szállítóinak bevételére gondolunk, akkor biztos pozitív az eredmény, ellenben megjelent egy újabb, átszállásokat és inkompatibilitásokat generáló elem. Ami az inkompatibilitást illeti, azt legalább részben megúszni látszik a könnyűmetró-nehézmetró páros, ugyanis az eredetileg a könnyű műfajhoz kifejlesztett Ruszics (81-740/741) szerelvények fokozatosan bevezetésre kerülnek a meglévő metróvonalakon is. A könnyűmetró mint kifejezés pedig majd vélhetően szép lassan eltűnik a fogalmak szótárából.
A jelenleg öt megállónyi könnyűmetró az Expo1520 helyszínének közelében működik, a scserbinkai próbapálya körétől csupán két kilométerre északra. És ha már vonattal bevitettem magamat a Kurszki pályaudvarra, akkor persze most a fél városon keresztül kell metróznom, a metró-körgyűrű vonalán három, majd a Szerpuhovszko-Tyimirjazevszkaján tizenegy megállónyit. A Dmitrij Donszkoj Bulvár megállóhelyen létesült a könnyűmetróval közös végállomás. A vonal a kezdeti, mélyvezetésű szakaszt leszámítva magasvasútként halad a város újonnan beépült, lakóparkos-betonházas területén, és a szerelvények a szokásos hét-nyolc helyett csupán hat kocsiból állnak. A nehézmetróval megegyező technológia ellenére a könnyűmetróra át kell szállni, úgy, hogy a végállomás nehézmetrós és könnyűmetrós vágányai azonos szinten találhatók, és csak egy fal választja el őket egymástól. (Természetesen vágánykapcsolat is van közöttük.) A megépült Butovszki vonal öt megállóját még hárommal egészítik ki, és a Szokolnyiki nehézmetró déli végétől terveznek egy második könnyűmetró-vonalat is. A koncepció első változatához - kisebb átmérőjű pajzzsal fúrt mélyvezetéses szakaszok, a nehézmetróénál lényegesen kisebb sugarú ívek - valószínűleg már nem térnek vissza. Azonban maradnak a hosszú magasvasúti szakaszok, és velük a járművek hidegben való üzemeltetésének követelménye, aminek a nehézmetró régebbi járművei nem felelnek meg.
Hat kilométer hosszú a működő vonalszakasz. A magasvasúti részen (2.6-tól végpont felé) betonlábakon áll a két vágányt és közöttük a szervízjáratot tartó, összesen három acélszerkezet. A felépítmény végig illesztéses. A sínleerősítések az alagútban a nagyvasúton eddig nem látott, csavarral lefogott lemezrugós jellegűek (sem az RN-ZsB-ZsBR vonulatra, sem a Nabla-ra, sem a japán konstrukciókra nem emlékeztetnek), majd a magasvasúti szakaszon szabvány KB típusúak. A megállók középperonosak, üveg-acél szerkezetű, íves perontetővel. A megállók között kétoldalt zajárnyékoló falat szereltek fel.
A jelenlegi külső végállomástól végpont felé nézve félbalra tó található, azon túl falusi faházak látszanak. A tervezett nyomvonal egy szakaszán már megtörtént a szükséges földterületek kisajátítása. A földsávot kerítéssel lezárták, a rajta lévő felirat szerint a metróüzem bérli a területet, ahová engedély nélkül tilos a belépés.
"Ezt is láttuk" - könyveltem el magamban, és visszametróztam a szállodába.

Tovább az ötödik rész eseményeire

Vissza a harmadik rész eseményeire

Vissza az utazás főlapjára